Válogatás nélkül gyilkoltak polgári személyeket
1919-ben április 19. éppen nagyszombatra esett. Az egyházi ünnep azonban nem a feltámadást, hanem a kínhalált hozta el 91 köröstárkányi, és 17 kisnyégerfalvai polgári személy számára. Magyarok voltak.
Az első világháború utáni átmeneti, bizonytalan időkben, Magyarország ellenségei igyekeztek kihasználni az ország belpolitikai instabilitását, hogy területi követeléseiket érvényesíthessék. A Károlyi-kormány lemondását követően – az egyébként Csúzon született – Berinkey Dénes alapított rövid életű kormányt, 1919. január 19-én. Ennek a kabinetnek kellett volna döntenie a Károlyi Mihály köztársasági elnöknek március 20-án átadott, a február 26-ai párizsi békekonferencia rendelkezéseit ismertető Vix-jegyzékről, mely további magyar területek kiürítéséről rendelkezett. Eszerint a mellékelt térképen látható területeket kellett volna Magyarországnak kiürítenie. A kiürítést március 23-án kellett volna megkezdeni, tíznapos határidővel. A kiürítést szövetséges erők ellenőrizték volna, ezt követően pedig román csapatok szállták volna meg Erdélynek az övezet keleti határáig eső területeit.
A Berinkey-kormány a Vix-jegyzékben foglaltakat nem akarta teljesíteni, katonai ellenállásra pedig a háború után szétzilált, demoralizált hadsereggel nem volt képes. Ezért lemondott, Kun Béláék másnap kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A következményeket ismerjük.
Mivel az antant tárgyalásai az időnyerésre játszó Kun Bélával elakadtak, a magyarnál jóval erősebb román hadsereg egy északi és egy déli hadseregcsoportba szervezve északról Nagykároly és Nagyvárad elfoglalásával akarta elvágni az abban az időben talán egyedüliként ütőképes Székely Hadosztályt a magyar hadsereg többi részétől. A magyar seregek április 16-ra virradóra megelőző csapát mértek a románokra, de április 18-án a románok áttörték a frontot. Verbőczy Kálmán százados, a Székely Hadosztály zászlóaljparancsnoka, a román bekerítéstől tartva Nagyvárad felé vonult vissza.
Április 19-én a román csapatok, és a nyomukban járó felfegyverzett civilek behatoltak Köröstárkányba. Mivel a helybeliek segítették a magyar csapatokat, a polgári lakosságon bestiális bosszút álltak.
Egy túlélő visszaemlékezéseiben naturalisztikus részletességgel olvashatunk a románok vérengzéseiről.
Lorx Tibor aradi konzul 1943-as jelentését Perczel Olivér idézi a Bihar megye román megszállása, 1919–1920 című tanulmányában. Más források a köröstárkányi áldozatok számát 91-re teszik.
Hogy a történelmi szálat lezárjuk, a románok 20-áig eljutottak a Vix-jegyzékben megállapított demarkációs vonalig, ennek ellenére folytatták az előrenyomulást a Tiszáig, majd Budapestig, amelyet csak 1919 novemberében hagytak el, kifosztva mindent, ami a kommunisták után még maradt, előnytelen békét kényszerítve az amúgy is ezer sebből vérző Magyarországra.
A vérengzésről a kommunista Romániában nem nagyon volt ildomos beszélni. Az áldozatok emlékére 1999-ben emlékművet emeltek a településen. A román bocsánatkérésre még várunk.
