Túra a vírus alatt
A vírus időszakában az emberek már nem tudják ép ésszel követni a mindenféle megszorítást, szabályt és a naponta megújuló szigorításokat. Azt azonban semmi sem tiltja, hogy ne használjuk ki a természet adta lehetőségeket, és elmenjünk feltöltődni, élményeket szerezni, s egy kicsit kiszakadni a mindennapi rossz (furcsa?) hírek fergetegéből.
A VándorLáss szervezetének vezetője, Kovács (Kovi) Zoltán erre a problémára azt a gyógymódot javasolja, hogy vegyük fel a hátunkra kedvenc hátizsákunkat, pakoljuk meg élelemmel és egy kulacs vízzel, húzzuk fel kényelmes túrabakancsunkat, és iszkiri a természet lágy ölére vagy egy magasabb hegytetőre. Kinek mi fér bele, mi a kényelmes.
Nem is olyan rég, ha jól emlékszem még… vagyis nemrégen, ezen cikk írója is részt vett (végre!) egy VándorLáss túrán, amelyet Körmöcbánya (Körmöci-hegység) mellé szervezett a túravezető.
Egy ideje már úgy hirdetik meg túráikat, hogy a pontos helyszín ,,véletlenül” lemarad a Facebookos eseményben, mégse árasszák el a turisták (mint a búzamezőket a csoki, amiből a Chocapic lett) Szlovákia – máskülönben nem sok ember által ismert – gyönyörű szép helyeit. Ezért aki részt vesz a túrán, kizárólag neki adnak pontos információkat a helyekkel kapcsolatban.
Ez most sem volt másképp, így ezen cikk írója sem árulja el (nagyon), hová is vezetett pontosan az út. De azt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy fenséges helyen lépdelt a körülbelül 15 (meg egy fél) fős kalandvágyó csapat.
Azért fél, mert Mázli kutya is velünk szedte a sátorfáját, és ügetett előttünk be-bevárva a nehezen lihegőket.
Persze, mindenki magával hozta a negatív COVID-tesztjét, ha esetleg ellenőrzésre kerülne a sor. Ilyesmi azonban nem történt.
A táj meseszép, lomb- és tűlevelű erdők mélyére hatoltunk, valamint a terep is igazán változatos volt, ugyanis volt, hogy egyenes útszakaszra léptünk, de volt olyan is, amikor nagyon meg kellett erőltetnünk izmainkat egy-egy emelkedő megmászásához.
Faramuci lejtőkkel, kidőlt fákkal és levélszőnyeggel meghintett ösvénnyel találkoztunk bandukolásunk során, amelyet tetőzött a napsütéses időjárás, a madarak csicsergése és a túrázók önfeledt kacagása.
A mellettünk csobogó patakocska hangjától mindenki megnyugodott kissé, és csak a jóra összpontosított, ami abban a pillanatban körül vette a túrázó csapatot.
A gyaloglás ugyanazon a szakaszon történt, vagyis a kiinduló és a visszaérkező pont ott volt, ahol a járműveket hagytuk. Visszafele azonban megálltunk még egy barlang nyílásánál, amelyhez nem éppen veszélytelenül lehetett eljutni. A barlang sötét volt és nyirkos, azonban házként szolgált az ott tanyázó, éppen kuckót kereső foltos szalamandrának. Természetesen nem akartuk megzavarni lakáskeresését, ezért csupán egy kép erejéig tartottuk fent a mit sem sejtő jószágot.
Ide Mázli nem mert lejönni, talán jobb volt így mindenkinek.
A túra alatt számos új ismerőssel gazdagodott a jeles társaság, élményeket szerzett és nem utolsó sorban szuper közösségnek lehetett a tagja. Következő alkalommal jöhet a Mount Everest! Na jó, folytassuk valami közelebbivel.
