Trianon utózöngéi: három évig viaskodtak Somoskő váráért
A XIII. század második felében épült Somoskő vára a XX. század viharaiban elszakadt a településtől, melynek urai egykor emelték. Míg az 1977 előtt önálló, azóta Salgótarján részét képező Somoskő Magyarországon fekszik, a vár már szlovák oldalon magasodik.
A magasodik kifejezést nem pusztán a stilizálás szándékával illesztettük a bevezető végére. Az igazságtalan trianoni határ meghúzásakor a határ menti magaslatokat rendre Csehszlovákiának juttatták, a vár pedig egy 526 méteres dombra épült.
Így aztán Somoskő várát, Somoskő településsel és Somoskőújfaluval egyetemben, szőröstül-bőröstül megkapta az új csehszlovák állam. A két falu, Somoskő és Somoskőújfalu – az ENSZ elődjének számító Népszövetség éppen száz éve, 1923. április 23-án született döntésével –1924-től visszakerült Magyarországhoz. A vár viszont Csehszlovákiában maradt. A békekonferencia és a visszacsatolás közötti három év történéseiről Szarka László történésszel, a Selye János Egyetem tanárával, a Rubicon Intézet munkatársával beszélgettünk.
Kezdjük az elmélet és a gyakorlat közötti különbségekkel. Párizsban még konferenciáztak a győztes hatalmak, nemzetek sorsáról döntve az íróasztal mellett, de közben a győztes hatalmak által már elismert prágai kormány már a békekonferencia megnyitása előtt katonailag elfoglalta az által igényelt területek túlnyomó többségét. De mi történt mindeközben a "terepen", ahol azok az emberek éltek, akiknek a feje felett meghúzták a határt?
A trianoni békeszerződés szövegét a magyar békeküldöttség 1920. május 5-én kapta meg, hozzá csatolva a békekonferencia akkori francia elnökének, Alexandre Millerand-nak a híres kísérőlevelét is. Ebben több, egymásnak is ellentmondó megállapítás van. Az egyik az, hogy a szövetséges és társult hatalmak megvizsgálták az Apponyi-féle delegáció által beadott magyar panaszokat, de saját korábbi döntésüket védve arra jutottak, hogy semmit sem változtatnak a tervezeten, mert
Viszont a békekonferencia, illetve annak formális feloszlása után a Nagykövetek Tanácsa lehetővé teszi, hogy a határok konkrét kijelölésekor a határmegállapító bizottságoknak jogukban áll a határvonalon felmerülő katonai, nemzetiségi, gazdasági, közlekedési problémákat figyelembe véve módosításokat eszközölni.
Ez a felhatalmazás milyen jogosultságokat biztosított?
A levél olyan szellemben íródott, hogy a határvonalat nem lehet megkérdőjelezni, legfeljebb azon apróbb módosításokat végezni, az említett szempontok alapján. A határkijelölő bizottságokkal a trianoni békeszerződés 29. cikkelye foglalkozik. A csehszlovák–magyar határkijelölő bizottság 1921. július 27-én Brünnben alakult meg. A trianoni határok összességében 2266 kilométert tettek ki, ebből 805 kilométer volt a magyar–csehszlovák határszakasz.
Kik alkották a bizottságot?
A csehszlovák–magyar határmegállapító bizottságnak a két érintett fél képviselőin kívül francia, japán, és olasz tagja volt, valamint egy angol elnöke. Az elnök Wilfrid Leathes de Mussenden Carey címzetes alezredes volt, tapasztalt diplomata. Francia részről René-Louis-Jules Uffler, olasz színekben Giulio Pellicelli volt a tagja. Japán először Cucsija Josimotót delegálta, de őt 1921 őszén leváltották, és egy Andó nevű vezérkari őrnagy lépett a helyére. Csehszlovák részről Václav Roubík, Edvard Beneš bizalmasa volt a bizottság tagja, Magyarországot pedig Tánczos Gábor altábornagy képviselte, aki 1919-ben, a kommün bukása után egy hétig külügyminiszter is volt.
Hogy zajlott a bizottság munkája?
A határt 27 szakaszra osztották. A Duna vonalat csak a technikai kijelölés szempontjából tekintették át. Magát a határvonalat Szobtól Magosligetig vizsgálták. Ez utóbbi település egyben a csehszlovák–román–magyar hármas határt is jelentette. Az egyes szakaszokat általában egy-két nap alatt bejárták. Ráadásul a bizottságot két részre osztották.
Roubík nem tudott jól franciául, így állandó nehézségekkel küszködött. Az ő igazi partnere a francia-olasz páros volt. Az angol elnök igyekezett objektív lenni, a japánok pedig általában a magyar érdekeket támogatták. Ha patthelyzet alakult ki, akkor az elnök szavazata döntött.
Ebben az időben magyar katonai körök még a katonai megoldás lehetőségét sem vetették el.
Ez egy képlékeny időszak volt, bár a reálpolitikai lehetőségekhez képest a vezető magyar politikusoknak sokáig messzemenő elvárásai voltak.
De nem lehetett kiszámítani, mi lesz a lengyel–orosz háború vége. Sokan abban reménykedtek, hogy egy újabb nagyhatalmi alku módot adhat nagyobb korrekciókra. De nem ez történt.
Milyen szempontok mentén zajlott a határkijelölés Somoskő környékén?
A térségben katonai, gazdasági és etnikai szempontok egyaránt szerepet kaptak. A környéken csehszlovák részről Karancs hegyvonulatának komoly katonai jelentőséget tulajdonítottak. Az etnikai érv Somoskő esetében egyértelműen a település magyar többsége mellett szólt. Aztán ott voltak a Salgó-medence szénbányái, illetve a térségben található bazaltbányák. Ezek ma már nem állnak művelés alatt, és turisztikai látványosságként funkcionálnak, de az aszfaltkorszak előtt a városok utcáit bazaltból készül macsakővel rakták le. S mivel Magyarország a határ fölötti, nagyobb bazaltkőfejtőket már elvesztette, a határkijelölő bizottság ezt a gazdasági érvet megalapozottnak és indokoltnak tartotta. A Macskalyuk nevű bazaltbánya tehát stratégiai jelentőségű volt. A kistérségen átvezető bányavasút és somoskőújfalui vasútállomás helyzete szintén latba esett a határ véglegesítésénél.
Hogy jutott el ez az ügy egészen a Népszövetségig?
A határmegállapító bizottságon belül patthelyzet alakult ki. Az angol elnök, a japán delegátus, és a magyar Tánczos Gábor voksaival megfeleződtek a bizottság szavazatai. Az angol elnök a voksával Magyarország mellé állt, de a bizottsági patthelyzet esetén az ő döntésük nem volt elégséges: ilyenkor a Nagykövetek Tanácsa volt illetékes dönteni. Ők viszont visszadobták a döntés lehetőségét, határozottabb állásfoglalásra buzdítva a bizottságot. Végül a Népszövetség Tanácsára bízták a döntést. 1923. április 17-e és 23-a között a Genfben ülésező Tanács tárgyalta meg és fogadta el egyhangúlag a katonai albizottság által kidolgozott javaslatot.
A jugoszláviai, ausztriai és csehszlovák határok mentén összesen 717 km2 terület került vissza a Magyar Királysághoz.
Milyen érvek mentén döntött végül a testület?
Az etnikai érvek Somoskő esetében egyértelműen Magyarország mellett szóltak, és a szén- és a bazaltbányák miatt a gazdasági érvek is, a csehszlovák katonai aggodalmakat pedig az albizottság túlzónak találta. Így a két település visszakerült Magyarországhoz. A somoskőújfalui vasútállomást megosztották, tehát mindkét ország használhatta. Somoskő vára viszont – a várdomb magaslata miatt – katonai okokból csehszlovák kézen maradt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/17. számában.
