Titkos találkozó a gőzfürdőben: hogyan dőlt el Kárpátalja sorsa?
A Kárpátaljaként ismert terület közel ezer éven át a történelmi Magyarország része volt. A hódoltság korában az Oszmán Birodalom idáig már nem terjeszkedett. Kezdetben a Habsburgok uralta Magyar Királysághoz tartozott, majd évtizedeken át az Erdélyi Fejedelemség fennhatósága alatt állt.
A 12 800 km2 kiterjedésű, jobbára hegyek borította országrész azonban a trianoni békediktátum nyomán Csehszlovákiához került. Gazdasági szempontból az újonnan létrejött ország legszegényebb tartománya lett Podkarpatská Rus néven (de a két háború közötti időkben a felvidéki kisebbségi sajtóban Ruszinszkóként vagy Ruténiaként is emlegették). Hogy miként történt ez, arról különböző vélemények ismertek.
Amikor a müncheni egyezmény eredményeként Csehszlovákia zömében németek lakta területei (a Szudéta-vidék) Németországhoz kerültek, Szlovákia és Kárpátalja autonómiát kapott.
Az a történet, amelyet most Rónai nyomán szeretnék felidézni egy izgalmas kalandfilm forgatókönyve is lehetne. Először talán ismerkedjünk meg a főszereplőkkel.
1938 októberétől a prágai kormány kétségbeesett erőfeszítéseket tett az ország egyben tartására, ezért adott autonómiát Szlovákiának és Kárpátaljának is, de csupán idő kérdése volt, hogy ezek a területek teljesen önállóvá váljanak.
1938. október 9–13-a között Komáromban a csehszlovák és a magyar kormány között tárgyalások folytak az igazságosabb, a nemzetiségi arányokat figyelembe vevő határok kialakításáról. A Jozef Tiso vezette csehszlovák küldöttség tagjai kizárólag szlovákok voltak, de köztük volt Andrej Brody is. Az egyeztetés nem volt sikeres, ezért Csehszlovákia Németországot és Olaszországot kérte fel döntőbírónak és 1938. november 2-án kihirdették az első bécsi döntést, amelynek értelmében meghúzták az új határokat.
A komáromi tárgyalások egyik magyar résztvevője volt Pataky Tibor (1889–1953) miniszterelnökségi államtitkár, akit munkatársa, Rónai András így jellemez már említett könyvében:
Pataky vezette a Ruténföld további sorsával kapcsolatos tapogatózásokat. Hamarosan összeköttetést talált Andrej Brodyval, de az ő lépéseit a prágai kormány éberen figyelte, ezért nagyon konspiratív módon kellett megszervezni kettejük találkozóját. Az teljesen kizárt volt, hogy Pataky Kárpátaljára utazzon és az is, hogy Brody utazzon Budapestre. Ezért úgy döntöttek, hogy Prágában egyeztessenek a további lépésekről. Mind Brody, mind Pataky hivatkozhatott arra, hogy elintézni valója van a cseh(szlovák) fővárosban. Mint Rónai megjegyzi:
Pataky Tibor személygépkocsival indult el Prágába, útitársa pedig Rónai András volt.
Csupán a helyszűke miatt nem idézném részletesen Rónai beszámolóját arról, milyen kép fogadta őket Prágában, nem sokkal a müncheni tárgyalások után. A szerző szerint a cseheket alig izgatták a fejlemények. Mint írja:
A két magyar diplomata Prága felé menet eleinte attól is tartott, hogy a cseh katonák gyakran feltartóztatják és igazoltatják majd őket, de végül különösebb bonyodalmak nélkül megérkeztek.
A két főből álló magyar küldöttség még aznap visszaindult Budapestre, de ez az út már korántsem volt olyan zavartalan, mint a Prágába vezető. Morvaországban a mai Havlíčkův Brod (1945-ig: Německý Brod) határában a cseh csendőrök feltartóztatták a járművet és fittyet hánytak a diplomata útlevelekre. Rónait felszólították, hogy szálljon ki, Patakynak meg intettek, hogy mehet. Ő azonban kijelentette, hogy útitársa nélkül nem megy tovább. Rónait órákon át faggatták, többször is rákérdeztek személyazonosságára, úticéljára, néhány fényképet is készítettek róla. Közben olykor telefonáltak is, és Rónai arra következtetett, hogy a csendőrök a feletteseiknek jelentik a személyleírását. Hajnali három órakor aztán egyszeriben véget ért a vallatás, a csendőrök udvariasan elnézést kértek és jó utat kívántak Patakynak és Rónainak.
Rónai hamarosan egy újabb titkos küldetésre indult, Rómába, hogy az olasz kormányt, mindenekelőtt Ciano külügyminisztert tájékoztassák a szlovák-magyar határ kijelölésével kapcsolatos részletekről. De ez már egy másik történet.
Végül mutassuk be röviden Rónai Andrást is, aki Erdélyben született és Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerzett oklevelet. Teleki Pál segítségével az Államtudományi Intézetben helyezkedett el, ahol a Térképszerkesztő Osztály vezetőjeként kartográfiai háttéranyagokat készített a revíziós törekvések szakmai igazolásához. Aktívan közreműködött 1938-ban a szlovák-magyar határ kijelölésénél. A háború után, az 1950-es évektől a Földtani Intézet munkatársaként elsősorban hidrogeológiai kutatásokat irányított. Idézett visszaemlékezéskötete közvetlenül az 1989-es rendszerváltás előtt, még a kommunista diktatúra végnapjaiban jelent meg és ebben meglepő nyíltsággal jellemzi Edvard Beneš Magyarország elleni ármánykodásait és a nyugati hatalmakat csalárd módon félrevezető lobbista ténykedését.
