Télből a nyárba egy országon belül
A patagóniai télből a szürke Buenos-Aires-i őszbe érkezünk, hogy a végtelen pampákon keresztül a lenyűgöző Iguazú-vízesésnél megérkezzünk a meleg nyárba.
Az argentin főváros építészetében Európa eleganciája tükröződik. Hotelünk a bolygó legszélesebb utcájára, az Avenida 9. Julióra néz. Elkészítjük a kötelező fotót a rózsaszín obeliszkről, amely a város jelképévé vált, mintája az USA fővárosában található Washington Monument.
Buenos Aires a tengerészek elnevezése szerint a jó szelek városa. Szépséges, de esős időben melankolikus szürkeség telepedik rá. A modern negyedek mellett megmaradtak a régi épületek, amelyek közül kitűnik a Plaza Mayo téren álló rózsaszín elnöki palota. Ennek erkélyéről integetett a népnek Evita Perón. A téren iskolás csoportok ülnek, akik a helyszínen ismerkednek a múlttal.
Megállunk abban a székesegyházban, ahol 2013-ig Bergoglio bíboros, vagyis Ferenc pápa celebrálta a szentmiséket. A mise végére érünk oda, csak a csodás záróéneket halljuk.
Alig látni ehhez hasonlót. Szó szerint város a városban, teli sikátorokkal, ahol könnyű eltévedni. A gazdagok azon versengenek, hogy kinek a sírja extravagánsabb. Némelyik emlékmű szavak nélkül is elmeséli az itt nyugvók élettörténetét. Mint annak a házaspárnak a sírja, akik szoborba öntve egymásnak hátat fordítva állnak, utalva a rossz házasságukra. Egy egész hét se lenne elég a temető feltérképezésére. Némely sírbolt beszakadt, lelátni egyenesen a koporsókra. Evita Perón, Argentína egykori gyönyörű first ladyje is itt nyugszik a Duarte család kriptájában. A díszes bejárati ajtót egész év folyamán virágcsokrok, szívecskék, cetlikre írt üzenetek díszítik.
Felüdülés a La Boca színes proletár negyede a híres Bombonera Stadionnal, ahol Diego Maradona játszott. Az angyalszárnyas Maradonát még sikerül lencsevégre kapni az egyik erkélyen, mielőtt a mennybe szállna, de a másik erkélyről is integet egy híres focista, Lionel Messi. Az egész városrész tele graffitivel, hatalmas, mókás szobrokkal, nagyhangú árusokkal. Még a napocska is lenyújtja sugarait e jókedv láttán.
Ez az a kerület, ahol a tango argentino született, öltönyös férfiak és gyönyörű, elegáns nők otthona. Mi sem hagyjuk ki a tangó-estet, amely argentínai tartózkodásunk meghatározó élménye lett. Steak és finom bor mellett élvezzük az élőzenével kísért erotikus táncokat, közvetlenül az asztalunk mellett.
A Tigre Buenos Aires sznob negyede. Itt, a hatalmas folyó deltájában telepedtek le az olasz és spanyol bevándorlók. A kikötőben már vár ránk a hajó, hogy megnézzük, hogyan élnek az emberek a deltában. A lestrapált sétahajón kitűnő a hangulat, amit a szemerkélő eső se tud elrontani.
Itt találkozom Mateóval, a fiatal ügyvéddel és egészségügyi nővér feleségével, Mariával, akikkel máig levelezünk. Megiszunk egy sört, szívogatjuk a matét, miközben gyönyörködünk a delta ártéri erdői között megbúvó házak látványában, amelyektől magánstégek vezetnek a folyóba.
A Paraná az evezősök paradicsoma, még ebben a nyirkos időben is százak húznak el a hajónk mellett. Az itt lakóknak iskolájuk, kápolnájuk van, élelmet a kereskedelmi hajókról vesznek. Itt nyílt meg Argentína első kaszinója is.
Mondta Roosevelt amerikai elnök, amikor először megpillantotta a csodás Iguazú vízeséseket.
Mire Buenos Airesből az Iguazú vízesésekhez érkezünk, már rég magunk mögött hagytuk az áthatolhatatlan felhőket. Puerto Iguazú napfényes, meleg idővel fogad.
Nyitott kisvonattal megyünk közel a vízesésekhez, amelyek morajlása kilométerekre elhallatszik. Kaptatunk a nedves, páfrányokkal, broméliákkal és orchideákkal teli szubtrópusi erdőben. A gyalogúton tenyér nagyságú pókokat kerülünk ki, ormányos medvék (koátik) köröznek körülöttünk. Hosszú, csíkos farkukkal szépek, de harapnak és akár veszettséget is terjeszthetnek, így óvatosak vagyunk. A fákon különleges trópusi madarak üldögélnek, nekünk még tukánt is sikerült látnunk, mindjárt kettőt is!
Az Iguazú vízesés argentin oldala a bősz őserőt, míg a brazil oldal a kitárulkozó szépséget mutatja meg. Itt látjuk meg a növényzeten napozó kajmánt is, amely csak mintegy húsz perc elteltével mozdítja meg a szemét. És hogy tetézzük a gyönyörűséget, helikopterről is megcsodáljuk a természet lenyűgöző színházát. Nem adja vissza az itt átélt élményeket semmilyen film vagy fénykép, ezt látni kell és átélni!
A brazil oldalon még a csodás madárparkot is felkeressük. A madárketrec maga a Nossa Mata Atlantica, vagyis az Atlanti őserdő, ahol természetes környezetben csodálhatjuk a madárfajokat, a pelikánoktól a kakadukig, de láthatunk itt hárpiát is, amely a világ második legnagyobb termetű sasfaja.
Mivel csoportunkból más nem akart jönni, hárman megyünk a hármas határhoz, amely két folyó, az Iguazú és a Paraná összefolyásánál található. A látogatóközpont pontosan a folyótorkolat fölé emelkedik, átlátni a másik két országba. Mindhárom oldalon egy-egy festett obeliszk és egy nagy zászló is jelzi az országhatárt. Itt minden az őslakosokról szól.
Egy kiállítás arra mutat rá, hogy a spanyolok brutálisan elnyomták az őslakosságot, de itt olvastam a guarani indiánok legendáját is, miszerint az Iguazú-vízesést Mboi isten hozta létre. „Az történt, hogy Mboi isten beleszeretett egy törzsfőnök lányába, aki azonban nem kért az égi kegyből. Földi szerelmével csónakba ült és próbált elmenekülni az istenség haragja elől. A vérig sértett és bosszúszomjas isten sziklákat emelt ki a földből, hogy a szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein.”
Megjelent a Magyar7 2025/9. számában.
