Sikeres évet zárt a kassai állatkert
Rendkívül sikeres volt a tavalyi év a kassai állatkert számára, amely látogatottsági rekordot is döntött 2019-ben, negyvenéves fennállása alatt első alkalommal haladta meg a látogatók száma a negyedmilliót.

– közölte Eva Malešová, az állatkert marketingosztályának vezetője.
Nemcsak a látogatók száma miatt volt sikeres a tavalyi év a kassai állatkert számára, hanem azért is, mert az állatállomány is szépen növekedett. Érkeztek például sörénytelen zebrák, amelyek a kihalás szélén állnak, már csak Uganda északi részén él belőlük pár száz példány. A kassai állatkert több hazai és csehországi állatkerttel közösen kapcsolódott be a megmentésüket célzó projektbe.
Emellett Interreg-projektek keretében létrejött egy őshonos csúszómászókat bemutató kültéri expozíció, három madárház a rehabilitált ragadozó madarak számára, valamint az Ártéri Erdő Tanösvény, amely az állatkertet átszelő kis patak mentén kialakult természetes patakparti élőhely élővilágát mutatja be. Az utóbbi projekt a budapesti állatkerttel közösen valósult meg.
– emelte ki Malešová.
A kassai állatkert a 2020-as évben is azon igyekszik majd, hogy a látogatók a lehető legtöbb élménnyel térhessenek haza. Ennek érdekében egyebek mellett új információs rendszerrel, illetve új állatfajokkal, például ragadozó macskafélékkel várják majd az érdeklődőket.
