Az „aktatáskás rémuralom” vége – Beneš lemondása
1938. október 5-én a Csehszlovák Köztársaság bel- és külpolitikai válsága tovább fokozódott. Ezen a napon Edvard Beneš köztársasági elnök lemondott államfői tisztségéről. Az esti órákban rádióbeszédben elbúcsúzott a „csehszlovák” néptől, és a szó legszorosabb értelmében hátat fordított a politikai életnek. Akkor úgy tűnt, örökre és végérvényesen.
Beneš rádiós szózata nagy hatással volt a köztársaság valamennyi nemzeti közösségére, az államalkotó cseheket és szlovákokat is beleértve. A magyarok számára az államfő beszéde semmi újat nem jelentett, legfeljebb fokozta vágyakozásukat a minél gyorsabb hazatérés után. A beszéd elhangzását követően Esterházy Lujza grófnő – Esterházy János nővére – nyitraújlaki otthonukban a következő észrevételeket rögzítette naplójába:
„Beneš köztársasági elnök szózata a rádióban. Szinte esdekel a különböző népcsoportoknak, hogy ne marakodjanak, hanem fogjanak össze Csehszlovákia felvirágoztatására. ’Vajon lehet-e szebb feladat államunk minden egyes polgára számára, mint ezért dolgozni?’
Ha Beneš ezt megérthetné, ha visszaadná önszántából Magyarországnak az elszakított területek magyar többségű vidékeit, mennyire könnyebb lenne lélektani szempontból közelebb hozni egymáshoz a középeurópai nemzeteket!”
Másnap, október 6-án a lapok többsége – mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon – vezércikkben tárgyalta Beneš lemondását. A magyar lapok közül – megítélésünk szerint – a Pesti Hírlap tapintott rá legprecízebben a Beneš-jelenségre „Benes bukása” című szerkesztőségi vezércikkében.
„Az ember, aki ez órákban a Hradzsin egyik termében búcsút vesz munkatársaitól és elnöki hivatalának színhelyétől, példa arra, hogy a hazát lehet rosszul is szeretni” – e szavakkal kezdődött az amúgy nagy ívű vezércikk. „A távozó után népek tekintenek: mesterségesen összetákolt hazájának nemzetiségei, s Európa népei, kiket csaknem a világháború örvényébe sodort ennek az embernek az elvakultsága, mohósága, tragikus, történelmi tévedése” – állapította meg tényszerűen az idézett lap vezércikkírója. Ezután következett a bukott államfő legjellegzetesebb tulajdonságainak számbavétele:
Benes volt az, aki a népek önrendelkezési elvét, a kisebbségek jogait legtöbbször hangoztatta a párizskörnyéki tanácskozásokon és egyszer sem tartotta meg ez elveket. Ő volt az, aki feltalálta a demokrácia védjegye alatt terjesztett sovén imperializmust, a civilizált terrort, az aktatáskás és bürokratikus rémuralmat, minden és mindenki ellen, aki nem cseh egy államban, ahol a csehek kisebbséget alkotnak. Az ember, aki lelép a színről, megalkotott egy államot, s nem tanult semmit a múlt hibáiból, a legyőzöttek tévedéseiből. Benes Eduárd megbukott a történelem előtt, mert rosszul szolgálta hazáját, rosszul szolgálta Európát, rosszul szolgálta és elárulta, meghamisította az igazi, a türelmes, a humanista szellemű demokráciát. Művében nem volt igazság, tehát bukásában sincs nagyság. Ez minden, amit a magyar közvélemény a távozó cseh államférfiról bukása pillanatában kénytelen megállapítani.”
A bukott államfő lemondása után józan ésszel vajon ki feltételezhette volna, hogy az emberiségnek ez az elpusztíthatatlan kártevője egy bizonyos lappangási idő után újból komoly politikai szerephez jut, és majd csak akkor nyilvánul meg teljes valójában ördögi lelkülete, annak minden velejárójával együtt.
Lemondása 1938. október 5-én még a cseh politikai élet számára is megkönnyebbülést jelentett. Ennek akkor ő maga is tudatában volt, és rövidesen elhagyta az egyre mélyebb válságba süllyedő köztársaságot.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/45. számában.
