Pusztulásunk kezdete – az első csehszlovákiai népszámlálás

A nem államalkotónak minősített nemzeti kisebbségek számát különféle állampolitikai praktikákkal – állampolgárság megtagadása, kiutasítások, elüldözések stb. –, valamint népszámlálási trükközéssel igyekeztek csökkenteni.

A száz évvel ezelőtt, 1921 februárjában lebonyolított első csehszlovák népszámlálás alkalmával már teljes vehemenciával alkalmazták ezt a gyakorlatot, főleg az országba bekebelezett magyarság számának statisztikai leszorítása érdekében. Ezt a célt szolgálta már az az elv is, hogy a számlálóbiztosok ne a megszámláltak anyanyelvét, hanem a nemzetiségi bevallását rögzítsék.

A számlálás eszmei előkészítői ugyanis joggal feltételezték, hogy a nemzetiségi bevallás felvételezése előnyösebb lesz az államnemzet számára, mint lenne az anyanyelv rögzítése. Arról nem is szólva, hogy a számlálással kapcsolatos jogszabályok felhatalmazták a számlálóbiztosokat, valamint a politikai hatóságot a bevallott nemzetiség módosítására, ha azt indokoltnak látták.

További trükkös eljárásnak bizonyult a zsidó nemzetiség fogalmának a bevezetése. Ennek az lett a következménye, hogy az izraelita magyarokat szinte erőszakkal igyekeztek rávenni, vallják magukat zsidó nemzetiségűnek, esetleg „csehszlováknak”, de magyarnak semmiképpen. Az állampolgárság körmönfont megvonása is hatékony eljárásnak bizonyult, ugyanis ezeket a magyarokat egyszerűen a „külföldiek” kategóriájába sorolták, és statisztikailag már ezzel is csökkenthető volt a magyarság összlétszáma és százalékaránya.

Drasztikus magyartalanítási eljárás volt a magyarok tízezreinek menekülésre kényszerítése, valamint kiutasítása a csehszlovák állam részévé vált magyar területekről. A magyarországi Országos Menekültügyi Hivatal adatai szerint a megszállás kezdetétől 1920. december 31-ig máris 101 782 felvidéki magyar menekült vagy költözött át Csehszlovákiából a maradék Magyarországra.

A számlálóbiztosok erőszakos nemzetiségi adatfelvételezése, illetve a felettes politikai hatóság célirányos rosszindulata az egész köztársaságban leginkább a magyarságot sújtotta. A volt magyar területek – tehát Szlovákia és Kárpátalja – összlakossága 1921 februárjában 3 602 837 fő volt. Ebből 1 952 240 volt a szlovák, 80 120 a cseh, 738 517 a magyar, 458 128 az orosz, a rutén és az ukrán, 150 237 a zsidó, 150 206 a német, 11 040 a román, 8417 a cigány, 2797 a lengyel, 530 a szerb és a horvát, valamint 407 az egyéb és ismeretlen nemzetiségű csehszlovák állampolgárok száma. Megemlítendő, hogy a cseh országrészekben is összeírtak 6104 magyart, többségükben ott szolgáló katonákat, valamint egyetemi és főiskolai hallgatókat.

A magyarság számának nagyarányú csökkenését a számlálóbiztosok önkényeskedésén, valamint több mint százezer magyar önkéntes vagy kényszerű távozásán túlmenően a zsidó nemzetiség kategóriájának a bevezetése okozta. Az 1910. évi népszámláláskor a felvidéki zsidóság zöme magyar, esetleg német vagy jiddis anyanyelvűnek vallotta magát. 1910-ben ezen a területen 142 788 volt a magát magyar anyanyelvűnek valló zsidók száma.

Ezzel szemben az 1921 februárjában lebonyolított népszámlálás Szlovákiában már csak 21 584, Kárpátalján pedig 6863 izraelita vallású, de magát magyar nemzetiségűnek valló zsidót talált, vagyis összesen 28 477 főt. A magyarság statisztikai veszteségéhez tehát kétségkívül a magyar zsidóság többségének átorientálódása is jelentős mértékben hozzájárult a maga több mint százezres nagyságrendjével.

Az 1910. évi népszámlálás anyanyelvi, valamint az 1921. évi cenzus nemzetiségi adatait egybevetve kitűnik, hogy a Csehszlovákia részévé vált egykori magyarországi területeken a magyarság száma több mint háromszázezer fővel apadt. A fogyást – amint arra utaltunk – egyrészt a magyarok elköltözése, másrészt a zsidóság többségének a magyarságból történő statisztikai kiválása okozta, amihez hozzájárult még az állampolgárság megtagadása is magyarok tízezreitől. Mindezeket figyelembe véve is hiányzik még az 1910. évi állapotokhoz viszonyítva mintegy százezer felvidéki magyar. Ez a hiányzó százezer volt a felvidéki magyarság első valóságos disszimilációs vesztesége.

Feltűnően szembeötlő volt a magyarság visszaszorulása, illetve a csehszlovák elem térhódítása a városokban. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a Magyarországra távozó értelmiségi, közhivatalnoki és közalkalmazotti réteg helyét rohamosan új, többségében a cseh országrészekből beözönlő elem foglalta el. Ennek a kulturális és társadalmi szempontból oly értékes városlakó rétegnek az elvesztése különösen érzékenyen érintette az egész felvidéki magyarság kialakulóban lévő politikai, társadalmi és kulturális életét.

Szlovákia és Kárpátalja jelentősebb városainak nyelvi-nemzetiségi átalakulását a legkézenfekvőbben a következő táblázat mutatja:

Megjelent a Magyar7 2021/29.számában.

Lapajánló

2021. július 21., 15:32

A hang és az íz keringője - megjelent a Magyar7 legújabb, 29. száma

Megjelent a Magyar7 legújabb, 29. száma. A lap nagyinterjújában ezúttal vérbeli nyári témát közöl: Szarka Gyula Kossuth-díjas zenész nyilatkozik többek közt legújabb, az Ének a konyháról című lemezéről.