Petőfi-vetélkedő: Beje (I.)
Petőfi Sándor különösképpen vonzódott a középkori várakhoz. Már 1845-ös látogatásakor megcsodálta Gedővár, Hajnácskő, Somoskő, Salgó, Fülek és Gács várát. Bizonyára ő beszélte rá Tompa Mihályt, hogy látogassák meg a Bejétől hat óra járásra eső Murány várát.
9. levél
Beje, julius 6. 1847.
Beje, Gömör-megyebeli falu Rima-Szombat és Rozsnyó között. Itt vagyunk Bején, még pedig a papnál, tiszteletes Tompa Mihály barátunk- és kollégánknál. Víg napokat élünk, de mindazonáltal csalatkozol, ha azt hiszed, hogy kevesebbet civakodunk, mint hajdan nálad, Eperjesen. Különben egymás verseit illő kimélettel biráljuk.
A napokban megnéztük Murány várát, mely ide valami hat óra járás. Aki valaha Gömörbe vetődik, nagyot vétkezik maga ellen, ha ezt meglátogatni elmulasztja. Magyarország legszebb megyéinek egyike Gömör s ennek ismét legszebb vidéke Murány. Gyönyörűségesen vadregényes táj. Szép derült nyári délután jártunk a nevezetes romokon, melyek talán hazánk valamennyi várai között legközelebb álltak a felhőkhöz a mindenfelől szédítő meredekségű kőszikla ormon.
Köröskörül a még magasabb hegyláncon sötét fenyvesek, alant a mélységes völgyben a kéklő köd alatt fehér juhnyájak és tehéncsordák. A nyájak kolompoltak, a madarak daloltak és fütyültek, távolabb a hámorok zúgtak… mindenütt zaj, életzaj, csak itt fönn a bércen, hol egykor kardok csörögtek és ágyúk dörögtek, csak itt volt csend, halálcsend… kivévén, hogy Tompa Mihály hortyogott.
Igen aludt és hortyogott, becsületem szentségére esküszöm, aludt és hortyogott… mert eskü nélkül a legkönnyenhivőbb ember sem hiheti el. Míg én a táj páratlan fönségén s a mult idők nagyszerű eseményein a legköltőibb ábránddal merengtem: addig Tompa Mihály aludt és hortyogott. Ha halálos ágyam előtt térdelve kér, hogy bocsássam ezt meg neki, még sem bocsátom meg; ha a másvilágon találkozunk és kér, még ott sem bocsátom meg. Nem.
Ismétlem: aki Gömörben jár, el ne mulassza Murány omladékait megnézni, el ne mulassza! de magával ne vigye Tompa Mihályt, mert ő alunni és hortyogni fog, alunni és hortyogni… s e hortyogást még koporsótokban a föld alatt is hallani fogjátok, hallani az örökkévalóságon keresztül. Hrrr, hrrr, hrrr!
Szécsi Mária (részletek)
Zordon, de ragyogó lovagkor! kiégett
Piros éjszaki-fény! ujra meggyujtalak,
Képzetem fáklyája ujra meggyujt téged,
S lángodnál látszik a tündérkert ujólag,
Melynek oly szép fája volt s oly szép virága:
Vitézség cserfája, szerelem rózsája! – –
Idősb Rákóczi György kétszáz esztendővel
Ezelőtt elhagyta szép Erdélyországot,
S a hitszabadságért küzdő seregével
Bátran, elszántan a magyar földre vágott;
Gömör bércei közt magas Murány vára
Rá s katonáira nyilt kapukkal vára.
…….
Kétszáz esztendővel utóbb, hogy itt jártam,
Híre sem volt többé az egykori zajnak.
Az elhagyott, az elpusztult Murányvárban
Vadrózsa-bokrok közt halk szellők susogtak.
Letörtem egy rózsát s magamnak hoztam őt…
Talán e szép asszony szíve porábul nőtt…
Szatmár, 1847. augusztus
Megjelent a Magyar7 2022/48.számában.
