Néma víz és jézuskeresés - a nagyhét népszokásai
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, Jézus halálának és dicsőséges feltámadásának a hete. Ezen belül is különösen a három szent nap – nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat – bírt nagy jelentőséggel eleink életében. Rengeteg hiedelem és népszokás kötődött ezekhez a napokhoz. Napjainkra jóformán már csak a locsolkodás szokása maradt fenn, vagy néhány régióban a húsvéti ételek megáldása, derült ki Méry Margit néprajzkutatóval való beszélgetésünk során.
– Még mielőtt elkezdődött volna a nagyhét, a legfontosabb teendő régen a húsvéti nagytakarítás volt. Ilyenkor szedték szét a szövőszéket, ami télen bent volt a házban. Rendre ki is meszeltek, mindent lemostak. Tornaújfalun említették nekem, hogy levették az ablakszárnyakat és a patakhoz vitték tisztára mosni. Az istállók és az állatok lakhelyének rendbe tétele a férfiak dolga volt – meséli.
– A zoboralji Kálazon az imakönyvet verték a padhoz a hívek, vagy pedig a lábukkal zörögtek. Mise után az öregek és a kisgyermekek hazamentek, a fiatalok pedig a szőlőhegyre indultak. A legények összeszedték a gallyakat, tüzet raktak, hogy égessék Pilátust. Közben a tüzet át is ugrálták, párosan vagy külön-külön. Olykor néha egy-egy szoknya is lángra kapott… Ezt a szokást még az utóbbi időben is gyakorolták. Egészen hajnalig ott maradtak, s virradatkor mentek mind a patakra megmosakodni.
A nagypénteki mosakodás nemcsak Kálazon volt szokásban, hanem az egész magyar nyelvterületen. Az ismert néprajzkutató a legérdekesebb adatokat Gömörben gyűjtötte az aranyvíznek vagy néma víznek is nevezett szokásról.
A nagypénteki folyóból merített víznek ráadásul gyógyító erőt is tulajdonítottak. A lányok a mosakodás előtt megkeresték a legterebélyesebb fűzfát és az alatt fésülködtek, hogy a hajuk majd olyan hosszú legyen, mint a fűzfának az ága. Ezután következett a folyóban való megmosdás és merítettek vizet edényekbe is. Ezt hazavitték, s ezzel a vízzel megszentelték a lakást, az udvart, az istállókat, megmosták vele otthon a betegeket. Sok helyütt az állatokat levitték a folyóhoz, ahol a vízzel megtisztogatták őket.
Krisztus halálának napján, harangok híján, kereplővel jelezték a szentmisék kezdetét.
Már zöldcsütörtökön elkészítették a templomokban Krisztus sírját és nagypénteken sok helyütt őrizték a szent sírt, Jézus katonáinak hívták magukat. Izsán az őrzésben váltakoztak a legények és a leányok. Gömöri idős asszonyok arról számoltak be Méry Margitnak, hogy ők az egész napot a templomban töltötték, Jézus sírjánál. Gyönyörű szép énekek kerültek elő akkor.
Összesen tizennégy megállójuk volt, mindenütt más-más éneket énekeltek. A templomtól indultak és a temetőben fejezték be. A szokás onnan ered, hogy az Úr Jézus zöldcsütörtökön már a hegyekben töltötte az éjszakát, ezért a keresésére indultak.
Ez a hagyomány sokáig fennmaradt. A feltámadást még megelőzi a keresztelővíz és tűz szentelése. Sok helyütt úgy tartják, hogy aki elsőnek lesz megkeresztelve ezzel a keresztelővízzel, az szerencsés lesz egész életében. A megszentelt tűzzel gyújtják meg a húsvéti gyertyát, ami a feltámadt Krisztust jelképezi.
A feltámadásra valaha a legszebb nyári ünneplő ruhát vették fel az emberek, és ha a lányoknak vagy a gyerekeknek egy évben egyszer tudtak venni egy új cipőt, vagy ruhadarabot, akkor azt a feltámadásra vették fel.
Ilyenkor az emberek sonkát, kocsonyát ettek. Vicsápapátiban azt mondták nekem, ezen a napon darált húst készítettek, amit egy nagy tepsiben sütöttek meg. Az ételszentelés szokása a keletebbi régiókban néhol máig fennmaradt. A 10. század óta ismert, amikor is a kosárba rakott sonkát, tojást és más finomságokat elviszik a templomba és a pap megszenteli. Vannak helyek, ahol csak azután esznek húst, miután azt a pap megszentelte. Ezeknek a szentelt étkeknek kultikus jelentőséget is tulajdonítanak, nem dobják ki.
Húsvétvasárnap érdekessége, hogy sok helyütt annak délutánján vagy estéjén már lehetett táncolni, sőt bált rendezni. Gömörben ezt nagyon kedvelték. A húsvéti locsolkodás szokása is valahol itt kezdődik.
– Vecseklőn maradt meg a legtovább az a szokás, hogy a húsvétvasárnapi bált a legények rendezik. Az éjszakai órákban választják meg a legénybírót meg az összes tisztségviselőt.
A legénybírón kívül még belügyminisztert, külügyminisztert, nótafát, nevelőt, kosarast és a seprűst is választanak. Mindnek megvan maga a feladata.
Húsvéthétfőn jut nagy szerephez a kosaras és a seprűs, az adományok gyűjtésében és a legények közti rendtartásban. A legények a bálból nem mennek haza, hanem a cigányzenészekkel együtt hajnalban megkezdik a locsolást. Minden lányos házhoz betérnek öntözni, amiért jutalmat kapnak. A seprűs ügyel arra, nehogy valamelyik legény lemaradjon a szeretőjénél, mert a legényseregnek egyben kell maradni. Amit kaptak, azt a kocsmáros estére megsüti és akkor már az egész falu mulat.
A tojásfestés ideje valahol nagypénteken volt, másutt csak húsvétvasárnap.
– A legelterjedtebb tojásfestési mód az volt, hogy hagymahéjban főzték meg, a másik pedig a viaszos festés. Egy írókával ráírták a mintákat, s utána tették csak festékbe, s végül szalonnabőrrel fényesítették ki. Voltak falvak, ahol kedden az asszonyok és lányok öntöztek – tudjuk meg a néprajzkutatótól.
Megjelent a Magyar7 2023/14. számában.
