Mik azok a monoklonális ellenanyagok?
Számos helyen olvashattunk arról, hogy Szlovákiában egy új gyógymóddal – monoklonális antitestekkel – kívánják kezelni a koronavírussal fertőzött 65 év felettieket és a COVID-19 betegség igen súlyos tüneteit mutató betegeket.
Mielőtt ezekről az anyagokról szólnék, megjegyezném, hogy a világhálón ezzel kapcsolatban egyaránt előfordul a monoklonális és a monoklinális kifejezés, ami ugyanarra fehérjetípusra utal. Kacskovics Imre, a budapesti ELTE Természettudomány Karának oktatója az idén júniusban a Scientia et Securitas folyóiratban közölte a Monoklonális antitestek és egyéb biológiai terápiák a COVID-19 kezelésére című tanulmányát, amelyben ismerteti ennek a kezelési módnak a lényegét.
Mint a Bevezetőben megállapítja:
Amikor az ember megfertőződik a koronavírussal, akkor a megtámadott sejtek (többnyire a légzőszervek hámsejtjei) vírusölő anyagokat, úgynevezett interferonokat termelnek, de a SARS-CoV-2 koronavírus ezt sok esetben gátolja, sőt olykor túlzott immunreakcióra készteti a szervezetet és gyulladáskeltő citokineket szabadít fel (ezt nevezik citokinviharnak), amely következtében a tüdőben olyan folyamatok zajlanak le, amelyek akár halállal is végződhetnek.
A szervezet által termelt fehérje antitestek (immunoglobulinok, IgG) a vírus tüskés kinövéseihez tapadva igyekeznek hatástalanítani a kórokozót. Ezekből három típus is van. Az IgM antitest már egy hét múlva megjelenik, az IgG és az IgA izotípusú antitestek két hét múlva mutathatók ki. A nyálkahártya felszínén általában elsősorban az IgA típusú antitestek indítanak ellentámadást a vírus ellen, a tüdő alveolusaiban főleg az IgG típusú antitestek hatékonyak. Ezek az antitestek a betegségből felgyógyultaknál még 3-4 hónappal később is kimutathatók voltak, de azt még nem lehet tudni, hogy ez az alacsonyabb antitest szint milyen mértékű védettséget nyújt egy esetleges újrafertőzés ellen. Mint a cikk szerzője megállapítja:
Valószínűnek látszik, hogy időnként meg kell ismételni az oltást, mivel az előző vakcina hatása gyengül, másrészt a vírus újabb mutációi jelennek meg, amelyek ellen egy újabb vakcina beadására lehet szükség. Talán meglepően hangzik, de az immunválasz reakciók teljes mértékben akkor alakulnak ki, ha a fertőzés betegséget okoz. A tünetmentesség általában csak korlátozott mértékű immunválaszt generál.
A SARS-CoV-2 sokféle sejtet és szervet képes megfertőzni, a klinikai tünetek is különbözőek lehetnek. A fertőzöttek 15–20 %-ánál – ahogy az idézett szerző is említi – a betegség nagyon súlyos lefolyású, sajnos olykor halállal végződik. Kacskovics Imre megállapítja:
A pandémia kezdeti szakaszában a szakemberek a már felgyógyult betegektől levett, magas vírusspecifikus antitesteket tartalmazó vérsavóval igyekeztek kezelni a súlyosabb betegeket, ezeknek az ellenanyagoknak a befecskendezése már néhány óra elteltével kifejti védő hatását, viszont rendkívül nehéz alkalmas donort és megfelelő mennyiségű vérsavót biztosítani, tehát leszögezhető, hogy ez a módszer meglehetősen alacsony hatásfokú.
Ezek a fehérjeszerű ellenanyagok (mEa) egyetlen immunsejttelepből (klónból), a B-limfocitából származnak és antigénkötő képességüket tekintve teljesen egységesek. A monoklonális ellenanyagokat egyébként már évtizedek óta ismerik és alkalmazzák. Először a nyirokrendszer non-Hodgkin limfómának nevezett daganatos betegsége elleni küzdelemben vetették be őket. 1998 óta eddig csak egyetlen antivirális mEa-t (a palivizumabot) alkalmaztak emberi légúti óriássejtes vírus semlegesítésére.
Megelőzés céljából is beadható a készítmény és a súlyos betegeknél is gyorsan hat, de csak a kezdeti fázisban. Később már sajnos nem mindig várható érdemi javulás. Azoknál a betegeknél, akik a hagyományos oltásra „nem reagálnak” – azaz nem képződik ellenanyag a szervezetükben – ugyancsak ajánlatos a monoklonális ellenanyagok beadása. Mivel a vírus tüskés felületén két eltérő tapadási zóna (epitóp) is van, két alkotórészből álló monoklonális „ellenanyagkoktélt” is forgalmaznak.
A COVID-19 kórházi kezelésében különösen fontos a már említett túlzott immunválasz (citokinvihar) elleni beavatkozás és a vizsgált mEa-k esetében olyan készítményekre összpontosítanak, amelyek gátolják a citokin receptorokat. Ezeknek a gyulladáscsökkentő monoklonális ellenanyagoknak a hatékonyságát széles körűen tesztelik, de a végső konklúzió megfogalmazására egyelőre várni kell. Mint Kacskovics Imre megállapítja:
Emlékeztetnék ugyanakkor arra, hogy a cikk még koranyáron jelent meg. Azóta eltelt jó néhány hónap, talán már többet is tudhatnak a téma kutatói.
