Magyarok az olimpiákon XV.: Tokió 1964
Sokáig tartott, mire az olimpiai eszme Ázsiába is eljutott. Bár 1940-es, tokiói olimpiát elsodorta a japán-kínai háború, majd a helyére beugró finnországi játékokat pedig a második világégés, 24 évvel később már semmi sem „menthette” meg Japán fővárosát a rendezéstől. A japánok kitettek magukért, egy olyan olimpiát rendeztek, amiről mindenki elismerően beszélt. Nem véletlenül, hiszen már Rómába is több, mint 100 megfigyelőt küldtek.
Az Olimpiai Stadionban Hirohito császár nyitotta meg a játékokat, a lángot pedig egy olyan fiatalember gyújtotta meg, aki Hirosimában született pontosan akkor, mikor az Enola Gay nevű B-29-es bombázó repülő 1945.augusztus 6-án a város fölé ért. Bár az olimpia idején két fontos világpolitikai esemény is történt, ezek nem tudták elrontani a játékok hangulatát. Az egyik, hogy Brezsnyev lépett Hruscsov helyére a Szovjetunió élén, a másik pedig, hogy a kínaiak sikeres atomrobbantást hajtottak végre. Főleg az utóbbi elég közelről érintette a házigazdákat, de talán még jobban fájt nekik, hogy a legfontosabb sportágukban, a cselgáncsban csak négyből három aranyat tartottak otthon.
Az október 10-én kezdődő játékokon 93 ország (az addigi rekord) több mint 5000 sportolója szerepelt.
Számtalan nagy név állhatott fel a dobogó tetejére, csak párat említünk a teljesség igénye nélkül. Az amerikai Don Schollander négy aranyat nyert a gyorsúszó számokban, és újra nyert régi ismerősünk, Abebe Bikila a maratoni távon. Ez volt az utolsó olimpiája Larisza Latinyinának, aki hat éremmel lett gazdagabb, 2-2-2 megoszlásban.
Egészen Michael Phelps megjelenéséig a szovjet tornásznő volt a legtöbb olimpiai érem tulajdonosa, szám szerint 18 éremmel.
Nézzük a magyar versenyzőket! Színeinket 182 sportoló képviselte. Kulcsár Gergely vitte a zászlót, aki gerelyhajításban később második lett. A magyar csapat 10 arany, 7 ezüst és 5 bronzéremmel az éremtáblázat hatodik helyén zárt. Legeredményesebb versenyzőink Rejtő Ildikó, Hammerl László, Török Ferenc.
A vívók négy aranyat szereztek, Rejtő Ildikó kettőt, tőr egyéniben és csapatban, győzött a férfi párbajtőr csapat is, kard egyéniben pedig Pézsa Tibor tiszteletére csendült fel a himnusz. Sajnos a kardcsapat csak ötödik lett. A Budapesten született Rejtő 5 olimpián járt, és mindegyikről éremmel tért haza. Az aranyai mellett 3 ezüst és két bronzéremmel dicsekedhet. Sőt a visszavonulása után, 1999-ben még veterán világbajnok is lett.
A női tőr négyes döntőjében hármas holtverseny alakult ki a magyar, német, olasz hölgy között. Újra vívtak ők hárman, elsőként Rejtő 4-1-re legyőzte olasz riválisát. Rögtön jött a következő menet, a német vívóval, aki egyszer már legyőzte Ildikót. Most azonban alig másfél perc alatt 4-0 Rejtőnek, meglett az arany. Ez volt a magyar sport 77. aranyérme az olimpiákon.
- emlékezett évek múltán a tokiói napokra.
A következő napon jött a csapatverseny, erről így vallott: „Nagyon visszafogott voltam, de ez volt jellemző az egész csapatra. Nyerni szerettünk volna. Tudja, milyen érzés a szovjetek mögött állandóan másodiknak lenni? Most nagyon együtt voltunk, roppant egységesek lettünk. Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Marosi Paula, Ágoston Judit és jómagam. Az én helyzetem tragikusan nehéz volt, hiszen az egyéni után a legszívesebben egész nap pihentem volna. Gondolja meg, milyen szégyen, ha a többiek sikerét pont én, az egyéni olimpiai bajnok rontom el!”
Hát nem rontotta el sem ő, sem a többiek.
Tokióban csapatban harmadik öttusázó Török Ferenc volt az első bajnokunk. Török az ELTE-n szerzett jogi diplomát, de edzőként is dolgozott. Nem is akárhogy az 1988-as szöuli játékokon egyéniben és csapatban is aranynak örülhettünk. Sőt, ott volt az atlantai olimpiára kijutó magyar labdarúgó válogatott mellett is. A testvére is öttusázott, egy anekdota szerint mindig egyszerre mentek a kútra vízért, ugyanannyit vitték a vödröt is, csak éppen Feri mindig odafelé…
Birkózóink két aranyat szereztek, Polyák Imre és Kozma István révén. Három ezüst után Végül meglett az arany Polyáknak, aki az előző két döntőjét finoman fogalmazva is furcsa bírói döntések miatt vesztette el. Most nem történhetett meg, hogy ne ő nyerjen, hiszen ő volt a legjobb. NPolyáknak azonban egy döntetlen is elég volt az üdvösséghez, szállította is a grúz-szovjet Rurua ellen.
97 kilogramm feletti kötöttfogásban Pici, azaz Kozma István nyert.
198 centis magasságához idővel 140 kiló is párosult, igazi óriás volt, szelíd óriás, ahogy nevezték. Fájdalmasan korán, 31 évesen halt meg, így Münchenben, 1972-ben nem tudott harmadszor is olimpiai bajnok lenni. A mindig vidám mókamester Budapesten autóbusszal ütközött, majd öt nap múlva belehalt sérüléseibe.
Az olimpia előtt pár nappal térdsérülést szenvedett, a gép nélküle indult Japánba, ő azonban nem adta fel. Pár nap erősítés után talpra állt és követte társait. Október 19-én a szovjet Roscsin ellen már a döntetlen is Picinek kedvezett, és meglett a hőn áhított arany. Mesélik, egy japán tanárember csak azért megtanult magyarul, hogy vele levelezhessen.
Sportlövészetben Hammerl Lászlóé lett az egyik arany, kisöblű sportpuska fekvő számban. Mellette összetettben bronzot szerzett. Szinte ismeretlenként került be az utazó csapatba, Tokióban aztán mindenki megismerte. A válogató versenyeken rosszul lőtt, nyilván nem tett jót a szemeinek, hogy folyamatosan tanult a vizsgáira. A versenyzőknek 60 lövésük volt, Hammerl csak a huszonkettedik lövésével „tévesztette el” a tízest. Kilencest lőtt helyette. Majd újabb telitalálatok következtek. Az utolsó tíz lövéshez három kilences találattal jutott el. „Mondogattam magamban: ha még négy kilencest lövök, tízben lehetek… na, ha ez is tízes, a hat meglesz… Még három, és a dobogó is… és az utolsó lövés előtt: ha ez is meglesz, talán megnyerhetem…” Végül az utolsó tíz lövés mindegyike tízes lett, 597-tel zárt és olimpiai bajnok lett. Az amerikai versenyző is 597 ponttal zárt, holtverseny, jöhettek a kisbetűs részek. Az utolsó tíz lövésből az amerikainak volt egy kilencese, Lászlónknak csupa tíz – ő nyert. Négy évvel később is lejátszódott ugyanez, csak akkor Hammerl búslakodhatott, a cseh Kurka lett az első.
