Magyarok az olimpiákon I.: A kezdetek
Most induló cikksorozatunkban bemutatjuk az eddigi játékok magyar sikereit, legjobb sztorijait, s persze olykor a kudarcokról is beszélünk. Ahogy látni fogják, azokból lesz kevesebb. Van mire büszkének lennünk. A játékok történetében eddig 176 aranyérmet, 149 ezüst és 170 bronzérmet szereztek sportolóink. Legsikeresebb sportágaink a vívás, az úszás, a birkózás és a kajak-kenu, de az idősebbek emlékezhetnek arra is, hogy labdarúgásban is háromszoros olimpiai bajnokok vagyunk. A vízilabdát pedig még nem is említettük. Ki ne emlékezne a Kemény Dénes vezette csapat kétszeres címvédésére a 2000-es években? Az országok egyesített rangsorában a nyolcadik helyet foglaljuk el, úgyhogy higgyék el, a modern kori olimpiák 124 éve íródó történelemkönyvében jó néhány fejezet jut nekünk is!
Pár hónap múlva kezdődnek a XXXII. nyári olimpiai játékok Japán fővárosában, Tokióban. A játékok rendezésére eredetileg hat város jelentkezett. Róma végül visszavonta pályázatát, Baku és Doha pedig hamar kiestek. Végül három város maradt versenyben: Tokió, Isztambul és Madrid. A szavazás első körét Tokió fölényesen megnyerte, a második helyen holtverseny alakult ki, ezért Isztambul és Madrid újra rajthoz állt. A megismételt szavazást a török metropolisz 4 szavazattal megnyerte, és bejutott a döntőbe, ahol aztán Tokió maga mögé utasította a két földrésznyi várost. A japán főváros 1964 után, másodszor rendezheti meg a Föld legismertebb sporteseményét.
Az olimpiai játékok eredete a mítoszok, legendák ködébe vész. Ezek közös vonása az isteni eredet.
Vajon Zeusz birkózása apjával, Kronosszal az istenek trónjáért, vagy egy kocsiverseny, melynek díja egy szépséges királylány keze lett volna ihlette az első játékok szervezőit? Esetleg a nagy görög hősé, Héraklészé az érdem? Ma már mindegy is! Annyi viszont bizonyos, hogy az első olimpiát Krisztus születése előtt 776-ban tartották Olümpiában. Az ókori játékoknak is megvoltak a maguk sztárjai, a birkózó Milón például, aki hat olimpián is részt vett.
A versenyzők ruha nélkül, testük szépségét is bemutatva küzdöttek a győztesnek járó olajág koszorúért és a dicsőségért. Számtalan történet, anekdota maradt fenn az ókori játékokról. Az egyik ilyen szerint pankrationban (ez lenne a mai kötöttfogású birkózás előde, megbolondítva némi boxszal) az egyik versenyző eltörte ellenfele lábujját, miközben az megfojtotta a „csonttörőt”, a fojtogató fájdalmában feladta a versenyt, tehát győzött az ellenfele holt teteme.
Az olimpia fontosságát mi sem jelzi jobban, minthogy a játékok idejére általános fegyverszünetet hirdettek, hogy minden sportoló eljöhessen városa képviseletében, az olimpia a béke jelképévé vált.
Hasonlóan a modern kori játékokhoz az ókori olimpiák versenyszámai is fokozatosan bővültek. Az elsőn még csak stadionfutás volt, majd szép lassan jött a többi szám: hosszútávfutás, ökölvívás, pentatlon, pankration. Az ókori olimpiákon még a győzelem volt a fontos, nem a részvétel. A vereség óriási szégyent jelentett, a győzelem viszont hatalmas megbecsülést. A győztes bemutatásakor elmondták melyik városból (polisz) érkezett, így a dicsőségében a polisz polgárai is lubickolhattak. Nem nehéz kitalálni, ismerve az emberi természetet, hogy előfordultak bizonyos átigazolási kísérletek. Magyarán mondva lefizettek versenyzőket, hogy egy adott polisz polgárának mondják magukat. A győztesek városukban teljes adómentességet kaptak, sőt abban a kitüntetésben részesültek, hogy a királyuk mellett harcolhattak a csatában.
A játékok fontossága, győztesek megbecsülése hűen tükrözi, mit is jelentett a helléneknek a kalokagathia, a görög embereszmény.
A játékok majdnem 1200 éven át fennmaradtak, majd jött I. Theodosius római császár, és betiltotta azokat. A XIX. század második felében német régészek feltárták Olümpia romjait, Ernst Curtius vezetésével. Pierre de Coubertin francia báró szerint: „Németország feltárta Olümpia maradványait; miért ne kelthetné életre Franciaország annak régi dicsőségét?” A szimpatikus, bajszos arisztokrata a modern olimpia atyjává vált. 1863. január 1-jén született Párizsban, ősi nemesi családban. Ősei a XIV-ik században érkeztek Itáliából, és gazdag birtokosokká lettek. A fiatal báróban életre kelt a görög kalokagathia, mert szívesen lovagolt, teniszezett, de ugyanakkor történelmet és pedagógiát is tanult. 1894-ben hozta létre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, a NOB-ot. Coubertin először főtitkára, majd az első olimpia megrendezése után, elnöke lett a szervezetnek. Azzal a nem titkolt reménnyel vágott bele az olimpia eszme terjesztésébe, hogy az a béke megteremtője lehet.
Magyarországon egy délvidéki származású tanár, Kemény Ferenc volt az olimpiai eszme úttörője.
A NOB tagja, később egyik alelnöke volt, és az 1895 decemberében megalapított Magyar Olimpiai Bizottság egyik létrehozója, melynek elnöke Berzeviczy Albert lett, titkára pedig maga Kemény. A nagybecskereki születésű tanárember, hazai és németországi középiskolák után, Budapesten majd Párizsban járt egyetemre. Ott jó barátságba került Coubertinnel, teljes mellszélességgel támogatta az olimpia felélesztésének gondolatát. Mindezt úgy, hogy az 1920-as brüsszeli játékokra a győztes antant hatalmak, fantasztikus nagylelkűségről tanúbizonyságot téve, nem hívták meg az első világháború vesztes államait.
Coubertin tervei alapján Athén lett volna az első modernkori olimpia színhelye. Csakhogy a görög kormány nem lelkesedett túlzottan, az elég nagy anyagi ráfordítást igénylő ötletért. Kevesen tudják, hogy Kemény Ferenc ekkor jelezte, Magyarország, a millenniumi ünnepségek keretén belül, megrendezné az első játékokat. Ez ellen a francia bárónak sem volt kifogása, de ekkora a görögök is észhez tértek. Rájöttek, kár lenne ilyen történelmi lehetőséget kihagyni...
Sorozatunkat az első modern kori olimpiával folytatjuk majd!
