Magyar csaták, csatázó magyarok: Az utolsó aranyágacska kiszáradása
Az Úr 1301. esztendejének januárjában meghalt III. András az utolsó Árpád-házi király. András nem hagyott hátra fiú utódot.
Halála után az Ákos nembeli István országbíró a következő szavakkal méltatta a megboldogultat:
Az utána következő, egészen Mohácsig tartó korszakot a vegyes házi királyok korának nevezik a történetírók. Ez idő alatt, a teljesség igénye nélkül, a magyar trónon ültek Anjouk, Luxemburgok, Habsburgok, Hunyadiak és Jagellók is.
András halálakor majd egy tucatnyi kiskirály és tartományúr uralta Magyarország jelentős részét.
A trónra több jelölt is akadt, akik mindannyian leányági rokonságban voltak az Árpád-házzal. Közülük az egyik, Károly Róbert, aki V. István dédunokája volt, már 1300-ban Magyarországra érkezett, hogy rövidre zárja az utódlási kérdést.
Az Anjou-család sarját a Szentszék is támogatta, de a magyar főpapok és főurak többsége nem fogadta el őt.
Hiába koronázta őt királlyá 1301 tavaszán Bicskei Gergely esztergomi érsek, a magyar elit többsége nem tekintette azt törvényesnek. Erre egészen a harmadik megkoronázásáig várnia kellett Károly Róbertnek, ami végül 1310 augusztusában meg is történt. Ekkorra minden feltétel adott volt, hogy a koronázása hivatalos legyen. Vagyis az esztergomi érsek koronázta meg Székesfehérvárott a Szent Koronával.
A törvényes király nekiláthatott az oligarchák megzabolázásának.
A kiskirályok egymásban is ellenséget, vetélytársat láttak, ezzel esélyt adtak az új uralkodónak, hogy megossza, egyenként győzze le őket. A tartományurak egyik leghatalmasabbika a trencséni székhelyű Csák Máté volt.
Ugyan hűségesküt tett Károly Róbertnek, de az nem akadályozta meg abban, hogy 1311-ben fegyverrel vonuljon királya ellen.
Csák Máté egészen Budáig jutott, feltehetően azzal a céllal, hogy elfogja az uralkodót. Nem véletlen tehát, hogy uralkodása első éveiben Károly Róbert Temesvárt választotta székhelyéül. Innét szervezte meg a köznemességre támaszkodva a tartományurak hatalmának megdöntését. Ennek első állomása volt a rozgonyi csata.
Az Északkelet-Magyarországot uraló Aba család feje Aba Amadé nádor volt, aki látszólag a király hívének számított.
Ez a zsarnoki hatalmú, erőszakos egyéniség valójában inkább a saját pecsenyéjét sütögette. Már huzamosabb ideje rá akarta tenni a kezét Kassa városára, 1311 szeptemberének elején megjelent a fiaival és kíséretével a városban.
Az amúgy sem nyugodt helyzetben, ma már lehetetlen kideríteni miért, dulakodás tört ki és a kialakuló zűrzavarban megölték Aba Amadét és embereit, két fiát pedig börtönbe vetették. Károly Róbert jól mérte fel, hogy hiába támogatta őt eddig látszólag az Aba család, ha a kassaiak pártjára áll, megszabadulhat egy komoly riválistól. Így az egy hónappal később megkötött megegyezésben Kassa városának érdekei győztek, sőt az Aba família a királynak is kénytelen volt engedményeket tenni. A béke biztosítása érdekében az Aba család 47 túszt is átadott Kassa városának.
Szinte még meg sem száradt a tinta az oklevélen, amikor az Amadé fiúk már Csák Máté táborában tartózkodtak, hogy segítséget kérjenek a rajtuk esett sérelmek megtorlásában.
A következő esztendő kora tavaszán az Abák csapatai Sárospatakra támadtak, de a királyi várost a környékbeli köznemesség támogatásával sikerült megvédeni. A támadók Sáros várába vonultak vissza, amit áprilisban a királyi sereg ostrom alá is vett, a várat Miklós fia Demeter védte.
Csák Máté cseh nehézlovas zsoldosokat, valamint saját familiárisait küldte a vár felmentésére.
A felmentő csapatok közeledésének hírére Károly Róbert visszavonult a Szepességbe. Itt a királyi hadakból, kunokból, a tartományúri függőség alól menekülő köznemesekből álló seregéhez csatlakoztak a szepesi szászok, a johannita lovagok és a kassai polgárok is. Az Amadé-fiúk eközben Kassa ellen indultak, hogy bosszút álljanak apjuk haláláért. A király nem hagyhatta magára Kassát, ezért csapataival elindult az ellenség felé.
A két sereg Kassától északkeletre, az attól nyolc kilométer távolságra lévő, Tarca patak melletti Rozgonynál ütközött meg egymással, 1312. június 15-én.
Az Amadé csapatok kiegészülve a Csák Máté által küldött katonákkal fölényben érezték magukat, ezért egyetlen rohammal igyekeztek elsöpörni Károly Róbert erőit. Sikerült is megszerezniük a király zászlaját, de ez nem törte meg a királyhű erőket, Károly Róbert a Johannita Lovagok oldalán tovább harcolt. A csatát végül a kassai és szepesi polgárok seregének a szárnyakon történt támadása döntötte el, mely váratlanul oldalba kapta az Abák erőit. A meglepő roham során életét vesztette a két Aba-fiú, Dávid és Miklós is, a familiárisok zöme pedig elmenekült a csatatérről, Károly Róbert a diadal után uralma alá hajtotta az Aba család birtokait.
Lássuk a Képes Krónika beszámolóját az eseményekről:
A győzelemmel megnyílt az út Károly Róbert előtt, hogy az ország tényleges urává váljék. Csák Máté ugyan egészen a haláláig, 1321-ig megőrizte önállóságát, de hatalma a vereség után már nem volt a régi, bár arra azért volt ereje, hogy a csehekkel harcoljon egyes morva területekért. Mire meghalt, szinte az összes kiskirály hatalma megszűnt. Károly Róbertnek most már elég ereje volt, hogy egy új főúri réteget hozzon létre, a hozzá hűeknek osztogasson tisztségeket.
