Magyar csaták, csatázó magyarok: Az elfelejtett nándorfehérvári diadal
A déli harangszó, Hunyadi János, Kapisztrán, Dugovics Titusz ezt a felsorolást látva talán az átlagos történelmi ismeretekkel rendelkezők is rávágják, Nándorfehérvár. A magyar nemzeti emlékezet egyik sarokköve az 1456-os nándorfehérvári diadal. Hunyadi, a Hadak Villáma világraszóló győzelmet aratott sógorával, Szilágyi Mihállyal az oldalán. Az már kevésbé ismert, hogy 16 évvel korábban II. Murád szultán egyszer már megpróbálta elfoglalni Magyarország déli kapuját, de ahogy fiának, Mohamednek, úgy neki sem sikerült.
Luxemburgi Zsigmondnak nem volt fiú örököse, Erzsébet nevű lányát tehát összeházasította az osztrák herceggel, Habsburg Alberttel. Zsigmond nem szerette, ha ötletei nem válnak valóra, ezért második feleségét, Cillei Borbálát még be is záratta, hogy lánya és veje utódlását semmi se zavarja meg.
Albert a neki jutott 2 éves országlása idején ki volt szolgáltatva a főurak kénye-kedvének.
A központi hatalom meggyengült, és ezt a törökök is észrevették. II. Murád szultán először elfoglalta Szendrőt, a szerb ütközőállam eltűnt, Brankovics György szerb despota pedig magyarországi birtokain talált menedéket. A magyar sereg ugyan Titelnél gyülekezett, de érdemben nem lépett közbe, ráadásul a táborban vérhas tört ki, amiben Albert király is megbetegedett és 1439. október 27-én meghalt.
A török tehát döngette az ország kapuit, miközben Budán a főurak éppen azon vitáztak, ki legyen az új király.
Erzsébet, az özvegy királyné gyermeket várt, a magyar rendek azonban úgy vélték egy síró-rívó csecsemőre nem lehet rábízni a török ellenes harcot, ők a lengyel királyt akarták a trónra. Ulászló jött is, csakhogy mielőtt megérkezett volna az országba, megszületett a megboldogult Albert gyermeke, László.
Erzsébet királyné ellopatta a Szent Koronát és azzal királlyá koronázták a pár hónapos csecsemőt.
A törvényes feltételeknek V. László felelt meg, de az ellentábor ezzel nem törődve júliusban királlyá koronázta I. Ulászlót, mégpedig Szent István fejereklye-tartójáról levett koronával. Felmerült ugyanakkor az is, hogy Ulászló feleségül venné az özvegyet sőt, mint „választott király”, ha fiú utód nélkül halna meg, „Utószülött” László örökli a trónt.
Amíg a magyar urak egymással voltak elfoglalva mit tettek a törökök? Nézzük Thúróczy krónikáját:
Miközben a két fél a koronáért, illetve az országért küzdött, 1440 tavaszán a törökök megindultak Nándorfehérvár ellen. A belharcok miatt a várat védő Tallóci János túl sok segítségre nem számíthatott. A déli védelmi rendszert az Adriától egészen Szörényvárig a Tallóci família irányította.
A török a Dunán és a szárazföldön is körülzárta a várat, majd nekilátott az ostromnak. Először ostromgépekkel, ágyúkkal lőtték a falakat, a támadás fő iránya a szárazföld felöli falrendszer volt. Amit nappal leromboltak, azt éjjel a védők igyekeztek rendbe hozni. A forrásaink itt is különböznek, vannak, amelyek a falak teljes pusztulásáról írnak, de olyanok is, mely szerint csak részlegesek voltak a károk.
Mivel a török nem járt sikerrel, más módszerhez folyamodott. Aknát ástak a fal alá, hogy azt berobbantva ledöntsék a várfalakat. Mindezt titokban, egy domb takarásában kezdték el, és innét haladtak a vár felé, a védőket azonban valaki a török táborból értesítette. Valószínűleg egy török táborban tartózkodó keresztény lehetett,
Tallóci ekkor parancsot adott egy ellenakna ásására. Vannak egyes források, amik nem említik az ellenakna ásását, ezek arról tudósítanak, hogy Tallóci a török által feltöltött várárkot töltette meg mindenféle éghető anyaggal, majd erre lőport szórtak. Mikor a török másnap támadást indított, a védők fáklyákat dobáltak az árokba ezzel felrobbantva azt. A beszámolók szerint a török hajókra is lőttek a várból nagy károkat okozva nekik. Nem tudni, pontosan mekkora volt a törökök vesztesége, de annyi bizonyos, hogy több hónapnyi ostrom után Murád úgy vélte, ideje tovább állnia.
Az ostromról több forrás is beszámolt tehát, de mi maradjunk Thuróczy krónikájánál:
Akit bővebben érdekel a nándorfehérvári ostrom, a „neten“ megtalálja Szabó Pál doktori értekezését róla: 1440–Nándorfehérvár első oszmán–török ostroma és előzményei címmel. Végezetül a szerzőt idézzük:
