Magyar csaták, csatázó magyarok: Arkadiopolisz

Bizánc alaposan félreértette a helyzetet, hiszen Augsburg után Bíborbanszületett Konstantin megtagadta az adófizetést, így 958 áprilisában a magyar harcosok már Konstantinápoly (Bizánc) falai alatt álltak. Ennek a hadjáratnak az emlékét őrzi a Botond monda.

Akkor egy óriás nagy görögöt küldenek ki, ki azt kívánja vala, hogy két magyar birkózzék vele, ekként kiáltozva, hogy ha mind a két magyart földhöz nem veri, akkor Görögország a magyaroknak adót fizetve hódoljon. S minthogy azon görög a sereget igen bosszantotta, egy Botond nevezetű magyar áll ki vele birkózni; s a mint a küzdő tér elkészült, bárdját, melyet hordani szokott vala, ragadva, a város réz kapujához rohana, s abba bárdjával egy csapásra, mint mondják, olyan rést vága, hogy a görögök azon kaput mint csudát nem akarták kiigazítani. S a mint ezt megtette, a viadal terére fegyvertelenül kiáll, s a magyarok lóháton, a görögök a kőfal bástyáira mint nézők egybegyülekeznek. A mint osztán a görög a városból kijött, hogy a viadal terére menjen, látja hogy Botond egymaga áll küzdeni készen s kiállta neki: miért nem veszen maga mellé másik magyart segítségül? Akkor Botond rá rohanván mint mondják úgy megragadta, hogy alig telt a bírkozásban egy kis óra, a görög úgy földre terült, hogy semmi módon nem bírt többé fölkelni.” – írja a Képes Krónika.

A hadjárat egyébként kudarccal végződött, az utána indított több kisebb-nagyobb vállalkozás sem hozott sikereket.

A bizánci császár többször is kérte a bolgárokat ne engedjék átkelni a Dunán a magyarokat. Ők azonban vonakodtak ezt teljesíteni, hiszen a magyar támadások a bizánciakat gyengítették, és kedveztek a bolgár önállósági törekvéseknek. Emiatt a bizánciak ösztökélésére a kijevi fejedelem, I. Szvjatoszláv megindult egy bolgárok elleni hadjáratra. Egy idő után aztán rájött, hogy a nagyobb zsákmány az Bizáncban van. Egyezséget kötött tehát a bolgárokkal, besenyőkkel és a Magyar Nagyfejedelemséggel, hogy közösen támadnak Bizáncra. Az egyesített haderő átkelt a Balkán hegységen és Arkadiupolisz faláig hatoltak előre. Az új császár, Ioannes Tzimiskes (969-976) először a diplomácia eszközéhez nyúlt, de végül kénytelen volt Bardasz Szklerosz magistrost a rusz vezér és szövetségesei ellen küldeni.

A hadjáratot Ióannész Szkülitzész krónikája őrizte meg az utókornak. Bardasz a sztyeppei harcmodorral szétzúzta a szövetség elővédjét alkotó besenyőket.

A bizánciak egy része hadrendjét megtartva menekülést színlelt, mire a besenyők üldözni kezdték őket, természetesen soraik közben felbomlottak. Ekkor a bizánciak megfordultak, oldalról pedig az elrejtőzött bizánci csapatok támadtak.

A besenyők üldözőbe vették, megbontván saját hadsorukat, hogy azonnal teljesen megsemmisítsék menekülőket. Ezek majd hadrendben menekülve, majd pedig megfordulva és szembeszállva a lesben álló csapatok felé igyekeztek. Amint pedig ezek közé értek, akkor eleresztve a gyeplőt, teljes erejükből kezdtek menekülni, a besenyők meg szétoszolván rendetlenül üldözték őket. Amikor a magistros az egész sereggel együtt hirtelen megjelent, a váratlan látványtól megdöbbenve felhagytak az üldözéssel. Ám nem gondoltak a menekülésre, hanem helyben maradtak…”

Ezzel a besenyők kikerültek a képből, de még ott volt az érintetlen rusz-bolgár valamint a magyar sereg. A szembenálló felek létszámát elég nehéz megbecsülni, de az biztosra vehető, hogy a bizánciak jóval kevesebben voltak. Bardasznak nem volt más esélye a győzelemre csak a cselvetés. A besenyők pusztulását látva a szövetségesek azonnal támadást indítottak. A csata sorsát nagyban befolyásolhatta a bizánci sereg parancsnokának a párviadala az egyik ellenséges katonával. Bardasz győzött, s ez hatalmas lelkesedéssel töltötte el az embereit. A rusz-bolgár-magyar sereg megfutamodott. A már idézett krónika szerint:

Követik őket a rómaiak, s az egész mezőt hullákkal borítják. Foglyok is kerültek kézre, többen mint az elesettek. Kevés kivétellel valamennyi túlélő is sebesült volt. S nem került volna ki senki sem a veszélyből, ha a leszálló éjszaka nem akadályozta volna meg a rómaiakat az üldözésben. A sok tízezernyi barbárból mindössze néhány menekült meg. A csatában huszonöt római esett el, de szinte valamennyi megsebesült.”

Ióannész Szkülitzész adatai túlzóak ugyan, de az biztos, hogy a bizánci seregek fontos győzelmet arattak Arkadiopolisznál 970-ben. Bizánc a következő év tavaszán megtámadta Szvajatoszlávot, aki kénytelen volt végleg feladni Bulgáriát. A lovas magyar harcosok gyorsaságuknak köszönhetően kiszakadhattak az öldöklő küzdelemből, amire a gyalogos bolgár és rusz harcosoknak nem sok esélyük volt.

Ez a csata jelentette az úgy nevezett kalandozó hadjáratok végét.

A külpolitikai helyzet a 10. század elejéhez képest megváltozott.

Egy megosztott Európa belviszályaiba tudtak őseink beavatkozni, most viszont két erős nagyhatalom volt a szomszéd (a Német-római Császárság és Bizánc), melyek igyekeztek a környékbeli kisebb államokat a befolyásuk alá vonni. Beszűkült a játéktér, és félő volt, hogy a két nagyhatalom megpróbálja kihasználni a magyarok megosztottságát. Nem véletlenül volt Géza fejedelem fő célja a törzsi szeparatizmus letörése.

Megosztás

Címkék

Magyar csaták

Magyar csaták, csatázó magyarok: Arkadiopolisz

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre