Leporolt históriák: Pistika, a szeretetre méltó politikus
Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd és író számos kortársának alakját örökítette meg, elsősorban a Magyar alakok és a Nagyokról és kicsinyekről című köteteiben. Deák Ferenc (1803–1876) egyik legkedvesebb párttársáról, egy évig Magyarország miniszterelnöki tisztségét is betöltő Bittó Istvánról (1822–1903) mindkét könyvében nagy tisztelettel és rokonszenvvel ír (másodszor halála alkalmából).
Mielőtt bemutatná külső megjelenésében, néhány elismerő mondatot szentel a politikus szülőhelyének, a Pozsony vármegyei Sárosfának, amely akkoriban „kisded falu alig harminc házacskával s a Bittók ősi udvarával”. A szerző fontosnak tartja kiemelni, hogy a
A továbbiakban röviden összefoglalja Bittó István életútját. Az 1820–1830 között született nemzedék tagja volt ő is, akit azonban „nem a vér heve, nem a képzelet lázongása, nem a nemes nagyravágyás ábrándja” vezette a márciusi ifjak közé, hanem „a hazafiság, s a nemzet iránt való kötelesség komoly érzete, lelkének higgadtsága vitte oda”. Miután politikai szerepvállalása miatt 1849 után ő is kénytelen volt elmenekülni, néhány évig Párizsban élt, majd hazatérve Somogy megyébe költözött, ahol családjának birtokai voltak. 1865-től lett ismét aktív politikus, Deák Ferenc egyik leghűségesebb híveként előbb országgyűlési képviselő, majd 1871–1872-ben igazságügyi miniszter volt. 1872–1874-ben a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, aztán a Deák-párt talán utolsó felvillanásának idején, 1874 márciusában őt bízta meg az uralkodó kormányalakítással. Már a párton belül sem volt könnyű a helyzete, de amikor Tisza Kálmán különböző kormánypárti képviselőkkel is megtámogatva létrehozta a Szabadelvű Pártot, Bittó 1875 márciusában önként távozott a miniszterelnöki posztról, és átengedte helyét a Generálisként emlegetett Tiszának és mameluk kormányának.
Bittó ezt követően (már a Mérsékelt Ellenzék sorait erősítve) 1884-ig országgyűlési képviselő volt. Eötvös az 1860-as években ismerte meg őt Balatonfüreden, ahol három vármegye képviselői a Balaton lecsapolásának kérdését vitatták meg. Noha a „Drávaparti birtokost” közvetlenül nem érintette a téma, mégis szükségét érezte, hogy jelen legyen.
Barabás Miklós egy remekmívű portrét festett Bittóról, ezt igen plasztikusan teszi teljessé Eötvös jellemzése:
Termete miatt barátai és párthívei egyszerűen Pistikának nevezték, ami Eötvös szerint a szeretet és a gyöngédség megnyilvánulása volt személye iránt.
Mindig komolyan fogalmazta meg a véleményét, és ha vitázott, ellenfelét sosem gúnyolta vagy emlékeztette esetleges tévedéseire. „Beszéde sohase fárasztott; a legnagyobb elmék figyelmét is magához ragadta – jegyzi meg Eötvös, majd így folytatja – sokkal mélyebb és tartalmasabb szellem volt, mint például utódja, Tisza Kálmán”, aki viszont miniszterelnöksége ideje alatt érthetetlen módon szakadatlanul üldözte. De „nevének és múltjának tisztaságát s eszméinek és jellemének nemességét azonban a Tisza-rendszer egész hatalma sem volt képes érinteni (…) és most, amikor sírja mellől a bevégzett hosszú életen végig nézünk: bizony nem látunk abban egyebet, mint összhangot, fenséget s nemes magyarságot.”
