Ladislaus Bartholomaeides máig fel nem térképezett öröksége
2012 őszén két új szoborral gyarapodott Rimaszombatban a Daxner téri emléksétány. Juraj Palkovič mellett Ladislaus Bartholomaeides (Ladislav, László) mellszobrát avatták fel. Voltak, akik azért tiltakoztak, mert állítólag semmi köze nem volt Rimaszombathoz, de akik ezt hangoztatták, legalább olyan keveset tudtak róla, mint azok, akik a nevét se nagyon hallották addig. Amíg példaképe, Bél Mátyás neve bekerült a köztudatba, sőt volt idő, amikor ölre mentek érte a szlovákok és a magyarok, az öt évvel Bél halála után született, s 200 éve halott, egyik utolsó hungarus polihisztornak számító Ladislaus Bartholomaeides nem igazán kellett se itt, se ott.
Kérdezd negyedik nagyapámat,
s nem mindjárt, de tudom.
De ha hozzá kérdezel egyet
s még egyet, már „Föld-fia” az.
(Persius VI. 57.1,)
– ezzel az idézettel kezdi 1828-ban, három évvel az apja halála után kiadott életrajzi munkáját (Bartholomaeides Lászlónak, az ochtinai egyház lelkészének emlékezete, aki a gömöri ágostai hitvallású szeniorátusnak pályája végén szeniorja lett és az ugyanilyen nevű, Kis-Honttal törvényileg egyesített híres vármegyének 1808 és 1809 körül) Bartholomaeides János László. De téved, aki azt hiszi, hogy ezzel feltámasztotta apja életművét (ahogy ő is tévedett), amely máig Gömör egyik legjelesebb életműve, amely méltó folytatása Bél Mátyás évtizedekkel korábban elkezdett munkásságának.
Annak, hogy munkássága nem került be a köztudatban, egyik oka lehetett, hogy tudományos munkáit a kor kívánalmainak megfelelően latinul írta, míg tankönyveit és ún. népnevelő munkáit szlovákul. De ő is, ahogy akkoriban mindenki, anyanyelvi szinten beszélt magyarul is, s nem egy művében hívta fel a szlovákok figyelmét az anyanyelv ápolásának a fontosságára, míg a magyarokat és a németeket arra figyelmeztette, hogy lehetőséget kell adni minden népnek anyanyelve szabad használatára. Eme szándékának egyik ékes bizonyítéka az 1790-ben, II. József halála évében névtelenül megjelent Beszélgetések II. József császár és I. Corvin Mátyás között című munkája, amely egyes források szerint Besztercebányán, más források szerint Prágában adott ki.
Ősi evangélikus lelkészcsaládból származott, mintegy hét nemzedékre visszamenőleg ki tudta mutatni lelkész őseit. Ez persze csak lelki gazdagságot jelentett, a család meglehetősen szegény körülmények között élt Észak-Gömör egyik legnagyobb településén? Klenócon (a falu másik jelese a szlovák irodalom egyik kétségtelenül mérvadó, mégis politikai hozzáállása miatt a szlovákok és magyarok által is vitatott képviselője, Vladimír Mináč). Anyja Kubinyi lány volt, s a hat gyerek felnevelése nem kis gondot jelentett a családfőnek. A kis Ladislaus a helyi iskolában kezdte a tanulmányait, majd a dobsinai latin iskolában folytatta. Innen került Késmárkra, ahol a kor egyik legjelentősebb tanárának, Bencúr Józsefnek lett a diákja. Itt is érettségizett le, de ekkor a család szűkös anyagi helyzete miatt még egyetemre nem gondolhatott.
Beáll Rimabányán kántornak és segédtanítónak, de pár hónap múltán az akkor még sokkal inkább magyar anyanyelvű Osgyánban találjuk (ma a nyelvhatáron leledző, Rimaszombattól alig tíz kilométerre található település magyarságának az aránya sajnos már a 20 százalékot sem éri el), de innen nyelvi nehézségei miatt Alsósziklásra áll tovább. A Rimaszombattól pár kilométerre északra található kis falu fontos szerepet játszik a Kishonti Tudós Társaság létrehozásában, igazi szellemi központnak számít a koriban. 27 éves már, amikor kitartása elnyeri a jutalmát, s mégiscsak kijut a wittenbergi egyetemre, ahol másfél évet tölthet el.
Hazatérve pappá szentelik, s az elkövetkezendő évtizedekben polihisztori munkássága mellett, hogy valamiből meg is élhessen, elsősorban lelkészkedik és tanít. Első állomáshelye, amely később tudományos munkássága szempontjából is fontos helyszínnek bizonyul, Ochtiná vagyis Martonháza lesz. 1795-ben Csetnekre kerül kerületi lelkésznek, később a gömöri egyházmegye jegyzője, alesperese, majd főesperese lesz. Mindezek az ún. hivatalos, megélhetést biztosító elfoglaltságok, szabadideje egészét a kutatásai és azok jövőnek való megörökítése teszi ki. Ezekért nemhogy pénzt nem kap, hanem közelharcot kell vívnia legalább a nyomdaköltségek megszerzéséért. Egyik fő támogatója Andrássy Lipót lesz, akinek több művét is ajánlja. Megjelent és meg nem jelent, vagyis kéziratban hozzáférhető műveinek jegyzékét fia közli abban a bizonyos életrajzban. A hatalmas életműből (kb. 50 nagyobb lélegzetvételű munkát jelent) 17 jelenik meg életében.
Sokáig lehetne sorolni érdeklődésének egyes tételeit. Helytörténész, entomológus, néprajzkutató, zoológus, térképész volt egy személyben, de írt történelemkönyveket, irodalomtörténeti dolgozatokat és tankönyveket is szép számmal. Helytörténeti munkáiban elsősorban Gömör vármegye múltjával és természeti értékeinek feltárásával foglalkozik, ezekben értékes földrajzi, néprajzi, kartográfiai ismereteket közöl. A háromkötetes, több mint 800 oldalas munka, amely a Comitatus Gömörensis Notitia címet viseli, Lőcsén jelenik meg 1806 és 1808 között, s nem is titkolt folytatása Bél Mátyás magyar vármegyék bemutatását elkezdő maratoni munkájának. Művéhez maga rajzolta meg Gömör megye térképét, továbbá Raisz Keresztély nyomán a Baradla-barlang térképét is közölte. S itt álljunk meg egy pillanatra a tőle 12 évvel fiatalabb, Toporcon született földmérőnél, aki elsőnek készítette el az aggteleki Baradlay-barlang térképét, de nevéhez fűződik a Torna völgyét Rozsnyóval összekötő szoroskői út megtervezése is 1802.ben. A Görgey Artúrral egy faluban született Raisz Keresztély 83 éves korában azon a napon hal meg, amikor 1849 augusztus 13-án földije Világosnál leteszi a fegyvert. Vannak ilyen véletlenek…
1808-ban jelent meg a De Sajone amne… című munkája, amelyben a Sajó, a Poprád és a Hernád folyók hajózhatóságáról illetve ezek összekötéséről elmélkedik ún. hajózási csatornák létrehozásával. A művet 2013-ban a Miskolci Egyetem Rimóczi Gáborné Hamar Márta fordításában Kecskeméti Gábor bevezető szövegével teszi közzé. A kora közgazdasági problémáiból kiinduló, a kohászat, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás logisztikai gondjaira megoldást kereső szerző egy földtudós mérnök szemléletmódjával közelít a folyószabályozás kérdéseihez, mindezt az antik szövegek irodalmi elemzése útján elsajátított klasszikus latin nyelven (az eredeti latin szöveget fakszimilében közlik). Ahogy megjelent a fia, Bartholomaeides János László által róla írt életrajzi anyag is magyarul, mégpedig 2015-ben Darva Mátyás fordításában. A fiáról érdemes tudni, hogy 1787-ben született Martonházán, s apjához hasonlóan ő is tanult a wittenbergi egyetemen, s ezt követően több gömöri településen is lelkészkedett, így Köviben, Baradnán, Ratkóbisztrón, majd Uhorszkón, vagyis Ipolymagyarin. Itt is halt meg.
Ez a falu számunkra arról is nevezetes, mert itt született Darvas János, az első nemzedék jeles költője, a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője, s nem utolsósorban a 100 éve született Darvas Iván édesapja. Elég szép kort ért meg, 1862-ben, 75 évesen halt meg Nógrád vármegye táblabírájaként.
A magyarokhoz hasonlóan a szlovákok se foglalkoztak túl sokat Bartholomaeides László munkásságának fölemlegetésével, 1973-ban Viera Urbancová jelentet meg róla egy tanulmányt, majd születésének 240. évfordulóján, szülőfalujában egy emlékkonferenciával tisztelték meg. Ennek anyagát az Obzor Gemera című időszaki lap meg is jelentette. A Gömör-Kishonti Múzeum idei, 2025-ös évkönyvében egy fiatal betléri történész, Molnár Mátyás idézi meg a munkásságát.
