Klatt Virgil, az első magyarországi Nobel-díjas tanára
A magyarok szívesen hivatkoznak arra, hogy a számarányukhoz viszonyítva az egyik legtöbb Nobel-díjas tudóst vallhatják a magukénak. Ebben ugyan sok igazság van, de azért nem mindenki volt magyar, aki magyarországiként megkapta ezt a rangos kitüntetést. Már az első magyarországi születésű Nobel-díjasunkról sem állíthatjuk, hogy magyar lett volna. A pozsonyi Philipp Lenard (1862–1947) fizikusról van szó, akit gyakran Lénárd Fülöpként emlegetnek. Ő 1905-ben kapott fizikai Nobel-díjat a fényelektromos jelenség és a katódsugárzás vizsgálatában elért eredményeiért.
A gimnáziumban Lénárd fizikatanára Klatt Virgil (1850–1935) volt. Ez fontos szerepet játszott tanítványa későbbi sikereiben.
1871-ben oklevelét megszerezve tanári állást vállalt a pozsonyi főreáliskolában, amely az egyik legrangosabb középiskola volt és 1870-től már magyar volt az oktatási nyelve. Matematikát, fizikát, műszaki rajzot tanított, a fizikai szertár számára pedig sajátkezűleg készített számos eszközt és berendezést. Ezeken demonstrálta a fizikai jelenségeket, de maga is szívesen végzett velük kísérleteket. Az 1870-es évek végén Klatt olvasta Edmond Becquerel La lumière című könyvét és Forster cikkét az Annalen der Physikben. Megpróbálta megismételni az ott leírt kísérleteket, és az elérhető ásványokból előállítani valamilyen foszforeszkáló anyagot. Ebben kiváló társra talált tanítványa, Lénárd Fülöp személyében, akivel különböző ásványok fluoreszkálását vizsgálták és sok érdekes megfigyelést tettek.Különféle kalciummintákat tanulmányoztak. Erre a célra többek között osztrigahéjból, cseppkőből és kalcitból nyert alapanyagokat használtak, amelyeket üvegküvettákban olvasztottak fel. Kiderítették, hogy a világító fény színéért az ásványokban a bennük előforduló fémes szennyezőanyagok típusa és mennyisége felelős. Mint Lénárd később megjegyezte, az volt különös, hogy bizonyos anyagok vagy eltérő színben világítottak, vagy sehogy. Különböző sugarakkal is kísérleteztek és a közös megfigyeléseket azután is folytatták, amikor Lénárd a budapesti egyetem hallgatója lett. A következő szünidőben megtanulták a „tiszta foszfor” készítését: foszfor, réz, mangán és bizmut adalékkal. Ezután Klatt készítette a foszforokat és Lénárd tanulmányozta tulajdonságaikat.
Maga Lénárd egykori tanára halála alkalmából írt nekrológjában ezt jegyezte meg: „A szertárban dolgozni vasárnap délelőtt szoktunk, valamint a szünidőben is. Egyetemi tanulmányaim alatt, sőt még tanársegéd koromban is folytattam e munkát, amivel tudományos életművem egy részét alapoztam meg. A vizsgálatok tárgykörének szerencsés választása szinte szavatolta a konkrét eredmények sokaságát – olyannyira, hogy minden, ezzel összefüggő fontos felfedezést mi egymagunk nem is tehettünk volna. Elég, ha a munkánk folytatóinak tekinthető fizikusok közül Becquerel, Rutherford és Röntgen nevét említem meg.”
A következő években három közös cikket is publikáltak az egyik legrangosabb folyóiratban, az Annalen der Physikben (1889, 1903, 1904).
Klatt Virgil 1877 nyarán nősült, felesége Lebwohl Katalin egy gazdag pozsonyi tímár lánya volt. Három gyermekük született. A legidősebb, Kornél technikusként dolgozott a városi vízműveknél, ő volt az, akinek gyermekei és unokái születtek és Klatt Virgilnek jelenleg is élnek Pozsonyban leszármazottai. A második fiú, Roman fizikát és matematikát tanult Budapesten, őt is foglalkoztatta a foszforeszkálás kérdése. 1904-től a pozsonyi katolikus gimnáziumban, majd egy reáliskolában tanított. Bár kétszer nősült, nem volt utóda. Klatt Virgil harmadik gyermeke egy lány volt, ő sajnos fiatalon elhunyt, ami nagyon megrendítette az apát.
Klatt Virgil 1919-ig tanított a főreáliskolában, és 69 évesen akár nyugdíjba is mehetett volna, de a csehszlovák hatóságok egyszerűen elküldték és megvonták a nyugdíja folyósítását is. Ezért egyik volt tanítványa műhelyében órákat javított, az itt kapott pénzből éldegélt feleségével, aki 1926-ban halt meg. Unokája elbeszéléséből tudjuk, hogy egész életében a tanítás és a kísérletezés volt a legnagyobb szenvedélye, olykor még vasárnap is a szertárban tevékenykedett. Szívesen gitározott és citerázott, de a barátaival és a kollégáival rendszeresen kuglizott is. Később nyugdíjat is kapott és 80 éves korában újból megnősült. Még öt évig élt, 1935. január 22-én hunyt el. Világhírű tanítványa egy szép cikkben búcsúzott el tőle a pozsonyi Grenzbote hasábjain. Ebből idéznék néhány passzust:
„A természet megismerésében elért minden nagyobb előrehaladás fő forrása: a természet jelenségeinek örömmel végzett megfigyelése, mely fáradhatatlan és szüntelen munkával és elmélkedéssel párosul. Pontosan ez jellemezte egykori tanárom, Klatt Virgil egyéniségét, hozzáállását és tevékenykedését a Reáliskola fizikai szertárában. Itt - az iskolai oktatás mellett - folyamatosan különféle természettudományos megfigyeléseket is végzett, amihez pedig sokszor saját kezűleg kellett kiegészítő eszközöket és berendezéseket elkészítenie.Mindezt mindenféle irodalmi ambíció nélkül tette; nem törekedett arra, hogy másokat megelőzve új eredményeket publikáljon. Pedig, amikor csendben, mintegy rejtekhelyen titokzatos kérdések megválaszolásán fáradozott, jó úton volt olyan eredmények felé, amelyeket csak jóval később ismertek fel, illetve ismertek el jelentőségteljesnek. Kedvenc vizsgálatainak főbb tárgyai a foszforeszkáló anyagok, valamint a katódsugarak voltak. Annak idején, ötven évvel ezelőtt, az ilyen tárgyú vizsgálatok végzése nemigen dívott a fizikusok előkelő köreiben. Az eredmények ismeretében ma már tudjuk, hogy éppen ezek készítették elő az új fizikát. Klatt kitartó foglalkozását fenti témákkal a kedvtelés, az érdeklődés és a vizsgálatok tárgyával való foglalkozás öröme motiválta. Klatt Virgil azonban nemcsak a munkastílus tekintetében, hanem - amint már mondtuk - vizsgálatai tárgyának kiválasztásában is rendhagyó volt. Ami őt érdekelte, nem annyira a »tudományosság« volt, hanem inkább a tárgykör feltáratlan volta, az ismeretlen elemek nagy száma. Éppen ez tette a tudomány jövője szempontjából olyan nagyfontosságúvá.Aki mostanában elektronokról beszél - ismeretes, hogy ezekkel keltik a nagy rádióadók által kisugárzott hullámokat és erősítik a vevők által felfogott hullámenergiát a hallhatóság szintjéig - vagy aki a világítástechnika fejlődését kíséri figyelemmel, annak azokról a kísérletekről is illik megemlékezni, amelyeket Klatt végzett a ritkított gázokban létrehozott elektromos kisülések tanulmányozása, valamint világító kövek és foszforok vizsgálata során. Nem tudok a világon más olyan helyről, ahol ugyanolyan korán és ugyanolyan lelkesen végezték volna a fentebb említett eredményeket előkészítő - és további útmutatásokkal is szolgáló - munkát, mint William Crookes londoni laboratóriumában és Virgil Klatt pozsonyi iskolai szertárában. Boldog vagyok, hogy ebben a munkában már iskolás koromban részt vehettem, mint ahogyan abban is szerencsésnek mondhatom magam, hogy Klatt kitűnő iskolai fizikaóráit hallgathattam.”
