Kiszehajtás, villőzés és zöldágazás: virágvasárnapi szokások, hiedelmek
Virágvasárnap fontos egyházi ünnep, a húsvéti ünnepkör tagja, Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe. Minden évben más napra esik, mozgó, vándorló ünnep.
Idén április 2-ára esik virágvasárnap, a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja, egyben a nagyhét kezdete.
A virágvasárnap időpontja, mint maga a húsvét, nem esik egybe a katolikus és az ortodox egyházban. A különbség a nyugati katolikus és az ortodox ünnep között abból ered, hogy a nyugati katolikusok más naptárat használnak és máshogy értelmezik azt, mint keleti hittársaik. XIII. Gergely pápa vezette be 1582-ben a Gergely-naptárat, amelyet ma is használuk. A keleti ortodoxok azonban megtartották a régi, Kr.u. 46-ban bevezetett naptárat.
A nagyhét kezdetét jelentő napon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezünk.
A keresztény világ ezen a napon azt ünnepli, amikor szenvedése előtt Jézus felment Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, majd ezen vonult be a városba. A béke üzeneteként értékelték, hogy Krisztus nem a harcba indulást jelképező lovon, hanem a keleti tradíció alapján békés állatnak tartott szamáron ülve jött a városba.
Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés, a pálmavasárnap.
A pálma és a barkavessző
Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.
Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban.
A barka beszerzésére az ünnep vigíliáján, azaz szombaton kerül sor, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik.
A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót Máté evangéliumából.
Barkaszentelés
A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik.
A barkát a pap rendszerint a nagymise előtt szentelte meg, majd kiosztotta a híveknek.
A szentelt barkához számos hiedelem fűződik
A legelterjedtebb szerint, ha a templomból jövet lenyelnek belőle egy-két szemet, az megvéd a hidegleléstől és a torokfájástól.
Sokfelé élt az a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, s ennek különféle magyarázatát adták.
Szeged környékén azért nem vitték a barkát a szobába, mert úgy hitték, hogy akkor sok lesz a légy a nyáron. A jászdózsaiak (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) szerint elszaporodnának a legyek és a bolhák. Ezért a padlásra, ablakba, házereszre akasztották.
A bukovinai magyarok szerint a tojásba fulladna a csirke, és a tyúkok sem kotlanának.
A Tápió mentén pedig így figyelmeztettek:
Az erdélyi Gyimesben csak a szentelt barkát szabad bevinni a házba, mert ha megszenteletlenül kerül oda, elhullanak a csirkék és más aprójószágok.
A zempléni falvakban azonban bevitték a szentelt barkát a szobába, és a szentkép vagy a gerenda alatt tartották.
A barka elkísérte az embereket a következő év hamvazószerdájáig, amikor elégették, és ennek hamujával kente be őket a pap, elindítva ezzel az újabb böjti időszakot.
Elterjedt hiedelem, hogy égiháborúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen.
Ha nagy vihar közeledett, akkor a szentelt barkából dobtak egy darabot a tűzbe, hogy a villámlás elkerülje a házat.
Egyes tájakon a barkát beszúrták a padláson a gerenda mögé vagy az eresz alá, hogy megvédje a házat a villámcsapástól.
Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől.
Jégeső ellen is hatásosnak tartották a kapufélfára tűzött barkát.
Nagy viharban az andrásfalvi székelyek a pimpónak nevezett szentelt barkát meggyújtották, hogy a házat megfüstölje, mert úgy hitték, akkor nem csap be a házba a menykő.
A szentelt barkának az állattartásban jósló, varázsló, rontás elleni hatékonyságot tulajdonítottak.
Medvesalján, Egyházasbáston a gazdasszony megszámolja, mert úgy hiszi, ahány szem van a barkán, annyi kislibája lesz a tavaszon.
Ha valaki megigézte a kislibákat, a szentelt barka füstjével füstölték meg őket.
Dél-Bánátban elterjedt, ha beteg a jószág, akkor megvesszőzik a megszentelt barkával abban a hitben, hogy meg fog gyógyulni.
Gömörben a szentelt barkát a dögvész ellen használták, máshol a lovaknak adták, hogy jól menjenek.
Az állatokkal kapcsolatos az a szokás is, hogy Palócföldön az ostor nyelét is betették szentelésre az ágak közé. Így ugyanis sokkal jobban húzott a szekér elé befogott ló.
Péterfalván rontás ellen szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét. Sándorfalván, Szeged környékén sertésvész ellen szentelt barkát tettek az ólküszöb alá.
Egyes tájakon a barkát a kert földjébe tűzik le, hogy elűzze onnan a férgeket.
A kiszehajtás, kiszejárás, kiszehordás virágvasárnapi leányszokás a magyar nyelvterület egy részén.
A kiszehajtás szimbolikus téltemető ünnep. A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. A lányok női ruhába öltöztetnek egy szalmabábut, énekszóval körülhordozzák, majd levetkőztetik, a szalmát pedig elégetik vagy vízbe dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket.
A bábu a különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A kiszehajtást a bábu elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg. Fiatal menyecske ruháját, vagy csúnya, rossz ruhákat aggattak rá.
Ipolybalogon a néphit szerint a lányok arról a faluvégről mentek előbb férjhez, amerről a kiszét hajtani kezdték. Az Ipoly menti településeken a kiszebábut a folyó közepéig próbálták meg bedobni, nehogy a rakoncátlan gyerekek ki tudják halászni, és visszavinni a faluba, mert akkor a nagylányok nem mentek volna férjhez.
Ahol a kiszét vízbe vetették, minden lány egy-egy szalmacsomót dobott a vízbe. Úgy hitték, akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik.
Másutt a vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek és egészségesek maradjanak. Ahol folyóvíz nem volt elégették.
Nyitra vidékén az ilyen szertartások után a legszebb ruhájukba öltözött leányok fűzfaágakat díszítettek fel és sorba járták a házakat. Megcsapkodták velük fiatalabb társaikat, és biztosra vették, hogy ettől azokra majd bőséges gyermekáldás vár.
Ugyancsak virágvasárnapi szokás a villőzés, melynek termékenységnövelő hatást tulajdonítottak.
A villő szót, egyrészt a szláv vila, vily 'tündér, tündérek' másrészt a latin eredetű villus 'lomb' szóval hozza kapcsolatba a kutatás.
A zoborvidéki magyar falvakban virágvasárnap a kiszehajtás után a lányok feldíszített, villőnek nevezett fűzfaágakkal sorra járták a házakat. A villőágakat felszalagozták, olykor kifújt tojásokkal díszítették. A villőfa mérete szinte falvanként változott.
Maj’ kiviszük kicevicét, villő!
Maj’ behozuk a ződ ágat, villő!
A lányokrë jó szerencsét, villő!
- énekelték, majd annak végeztével a gazdasszony tojást adott nekik, letört egy kis gallyat az ágról és "mind menjetek férjhez!" szavakkal megveregette a lányokat.
A kesztölci szlovák lányok virágvasárnap somfaágat vittek, s arra sárga virágokból font koszorúcskákat aggattak, ezekből minden háznál hagytak egyet-egyet. A gazdasszony ezen a koszorún a kislibákat bújtatta át, hogy megmaradjanak.
Zsérén (Nyitrai kerület) a villőről tört le a gazdasszony egy kis ágat, s amikor először hajtotta ki a kislibákat, ezzel a kis ággal megveregette őket, hogy egészségesek legyenek.
Volt, ahol a két szokás, a kiszehajtás és a villőzés - a kisze kivitele és a villő behozatala - összekapcsolódott, ott feltehetően a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát jelképezte.
Talán a régi termékenységi szertartások emléke élt abban a matyóföldi szokásban, hogy az eladósorba kerülő lányokat virágvasárnap jelképesen megverték a barkaágakkal. Azt remélték, hogy így gyorsan férjhez fognak menni.
A beregi Tiszaháton a század elején még szokás volt a virágvasárnapi zöldágazás. Az eladósorú lányok felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve mentek végig a falu utcáin:
Nyisd ki uram kapudat, hadd bújjak át rajta.
Ehhez a naphoz kötődik a “bújj-bújj zöld ág” mondóka is, melynek szintén tavaszi újjászületést és termékenységet jelölő szimbolikája van.
Virághét
A virágvasárnapot megelőző hetet sokfelé virághétnek nevezték és a névmágia miatt alkalmas időnek tartották a virágmagvak vetésére.
A népszokás szerint ekkor kell elvetni a virágmagvakat, mert szebbek és illatosabbak lesznek.
Virágvasárnap tilos a munka, főként a mulatság
A Mátraalján úgy tartották, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnák a fákról a virágot.
Boszorkányok cselszövéseinek elhárítása
Hasonlóan a Szent György-napi szokásokhoz, a régi magyarok virágvasárnap is megpróbálták elhárítani a boszorkányok cselszövéseit.
A megszentelt barkával a teheneket védték. Az ágat felakasztották a mestergerenda mellé, így a boszorkány nem tudta elvenni a tehenek tejét.
Virágvasárnapi időjóslás
A népi megfigyelés szerint negyven napig olyan idő lesz, mint virágvasárnapkor.
A virágvasárnapi szép idő hasznos a gyümölcsfáknak.
Virágvasárnap üzenete a mába
Napjaink vezetői is ezt vallhatnák, mert tudhatnák, hogy egyre több fegyver bevetésével nem jutunk közelebb az áhított békéhez. A harcba indulást jelképező lovat (fegyvereket) le kellene cserélni a béke üzenetét jelképező tárgyalásokra. Legyen a virágvasárnap a reménység, a józan ész, élet és a béke győzelme!
