Jerney János őseink nyomában

Megyei tisztviselőként dolgozott éveken át, de közben keleti nyelveket tanult és módszeresen készült arra az utazásra, amelynek célja azoknak a területeknek a bejárása volt, ahonnan a különböző források és szakmunkák szerint őseink eredeti hazájukból útra keltek, majd vándorlásuk során hosszabb-rövidebb ideig éltek. 

Ezalatt bejárta Besszarábiát, a Fekete- és az Azovi-tenger menti területeket, utazgatott a Krím-félszigeten, és bár tervezte, hogy felkeresi a Kaukázust is, végül visszatért Jászvásárra, és az általa Etelköznek tartott moldvai területen utazgatott. Saját költségén ősmagyarnak vélt kőszobrokat küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak, ám ezekről mindmáig semmi bizonyosat nem tudni.

Jerney könyvében sok érdekes beszámoló és élményleírás található, de számomra talán a legfontosabb a csángókról szóló híradása volt.

– olvassuk az I. kötet 23. oldalán. A csángók eredetéről azt közli, hogy nem székely eredetűek, noha néhány székely család is beköltözött azokba a falvakba, ahol a csángók élnek. Hogy miért nevezik őket csángóknak? „Annak okát ők nem tudják, valamint a jelentését sem e szónak. Hiányzik közöttük oly történeti emlék, melly akár a névre, akár hajdani állapotuk- és eredetükre fénysugárt bocsátna. A történetbuvár föladata marad tehát mind ezeket a homályos régiségből kikutatni.” 

Vannak települések – Klézse, Bogdánfalva, Forrófalva, Kalugyer –, ahol őrzik a magyar nyelvet, különösen az asszonyok, akik rendszerint nem jutnak el távolabbra, a férfiak között azonban többen is beszélnek oláhul. Más csángó településeken azonban már az ő látogatásakor is csak az idősebbek tudtak magyarul.

Ennek okát abban látta, hogy a jászvásári püspökség nem volt hajlandó magyar papokat küldeni hozzájuk, ehelyett olasz papok hirdették az igét, „kik minthogy a magyar nyelv tanulására képtelenek, mondhatni tűzzel vassal irtják szép nyelvünket. A legéjszakibbra eső kotnári, ugy a Próth mellékén Husz körüli magyar nyelv már kiveszett, csak némi ujabban oda költözött családoknál él.” Máshol egy lengyel papra panaszkodtak, aki elég durván bánt a hívekkel. A továbbiakban számtalan példát sorol fel annak bizonyítására, hogy az eredetileg magyar népesség az oláhokkal keveredve fokozatosan elveszítette az anyanyelvét, de az oláhban számtalan kifejezésben jól felismerhető, hogy magyar gyökerűek. Jerney szerint a csángók a kunok és a besenyők leszármazottai, azaz nem az Árpád vezette magyarok utódai. 

Klézsén két érdekes élményben is része volt. Fültanúja volt Petrás Ince lelkész parókiáján, amint egy helybeli férfi „Dicértesszék a Jézusz Krisztusz” köszöntéssel üdvözölte a papot és megholt testvéréért kért harangozást. Ez a gyermeki selypeség meglepte és emiatt szinte alig értette a beszédét. De nem kevésbé lepte meg az, hogy az ottani izraelita boltos szintén Dicsértessékkel üdvözölte.