Huszita a Jászói-barlang huszita felirata?
A Gömör–Tornai-karszt keleti végének ékessége a Jászói-barlang. A Szépleány-hegy gyomrában létrejött járatok évente több tízezer látogatót vonzanak, akik megcsodálják a lenyűgöző képződményeket és a rejtélyes huszita falfeliratot.
A barlang szövevényes járatait fokozatosan tárták fel. Legfelsőbb részét, amely a Bódva völgyétől 35 méterrel magasabban fekszik, a legenda szerint már a premontrei szerzetesek is ismerték. A fehér ruhás premontrei kanonokok által alapított jászói rendház sok viszontagságon ment keresztül, pusztították a tatárok, husziták, törökök, temploma ráadásul 1792-ben le is égett, a barlang azonban kiállta az idők próbáját.
Egyikük a következő:
A termet ebédlőnek nevezte el Kiss Antal, ami máig fennmaradt. A barlang járataiban 1878-ban Nyáry Jenő és Thallóczy Lajos régészek kutattak, akik neolitikumi, bronzkori és vaskori leleteket, főleg edénytöredékeket találtak.
Siegmeth Károly barlangkutató, a Magyarországi Kárpát-egyesület tiszteletbeli tagja 1886-ban részletes leírást is közölt a barlangról. A legalaposabb vizsgálatokat Kormos Tivadar végezte, aki 1916 nyarán ásatott a felső szinten. Kormos és társai a három hétig tartó munkálatok ideje alatt Takács Menyhért jászói prépost vendégszeretetét élvezték, ezért hálából a barlangot róla nevezték el. A neves paleontológus gazdag leletanyagot hozott felszínre, paleolitikumi pattintott kő- és csontszerszámokat, újkőkori edénytöredékeket, osztrigahéjból készült amulettet, a hallstatti korból származó gombokat, edényeket. Amíg Kormos ásott, társai figyelmesen szemlélték a barlang falait, amelyeken számos régi feliratot találtak 1619-ből, 1750-ből, a fentebb említettet 1783-ból és 1846-ből.
Huszita falfeliratról azonban nem esett szó. Ilyennel először az első világháború után találkozunk, amikor Jászó és az újonnan létrejött Csehszlovákia magyarlakta déli része is cseh megszállás alá került. A csehek közismerten nagy kirándulók voltak, és a Szepsiben állomásozó helyőrség katonáinak egyike, Václav Bluma szakaszvezető a társaival együtt látogatni kezdte a környék barlangjait. Így jutottak el a Jászói-barlangba is. Több helyen ástak, a leletekről pedig értesítették Radola Gajda generálist, aki megszállott régiséggyűjtő volt. Ezért még hivatalos engedélyt is kaptak a kutatásokhoz. Hozzájuk társult a kassai állami vasutak igazgatóságán dolgozó Július Zikmund és néhány cseh postai hivatalnok. Zikmund 1923 novemberében bejelentette, hogy a Jászói-barlang felső emeletén sikerült új járatokba jutnia, ahol egy bronztűt, egy kőből készült tőrt, a falon pedig huszita feliratot talált, ami Jiskra győzelméről tanúskodik Hunyadi János felett Losoncnál. Ezután a katonák hathatós támogatásával és munkájával a barlangot 1924 júliusában ismét megnyitották a nagyközönség számára és büszkén mutogatták a huszita feliratot.
Zikmund a feliratról értesítette Jan Eisner régészt, aki meglátogatta a barlangot, lefényképezte a helyszínt, majd a képet elküldte Václav Chaloupecký cseh történésznek. A történész valósnak tartotta a feliratot, de keltezését helytelenül 1447-re helyezte, majd 1924-ben németül publikálta a Prágában kiadott Prager Presse folyóiratban ezzel a sokatmondó címmel: Egy figyelemre méltó lelet, cseh fennhatóság dokumentuma Szlovákiában – XV. század. Négy évre rá Rudolf Urbánek történész több javítást eszközölt az értelmezett szövegen és helyesbítette a felirat nehezen olvasható keltezését 1452-re.
A szöveggel minden rendben is lett volna, 1452 előtt egy évvel valóban megtörtént a losonci ütközet (sőt még Szent Mátyás apostol napja is péntekre esett abban az évben), mígnem 1962-ben elő nem került egy bizonyos Stanislav Pelda nevű zsolnai nyugdíjas jegyzőkönyve, aki 1924-ben a barlang vezető gondnoka volt. Pelda ugyanis elárulta, hogy a szóban forgó felirat se nem régi, se nem történelmi, hanem Gajda generális ideje alatt született. A barlang falán létezett ugyan valamilyen felirat, de ezt kijavítgatták, átírták, s ennél a műveletnél ő személyesen jelen volt.
A jászói kolostort 1440 körül ugyan elfoglalták, viszont a Rimaszombatban megkötött egyezmény értelmében 1447-ben Jiskra visszaadta azt Hunyadinak. A husziták Talafúz vezetésével 1455-ben ismét betörtek Jászóra, de három évre rá, a számukra sikertelen sárospataki ütközet után az éjszaka leple alatt eliszkoltak a községből. Kicsi tehát a valószínűsége annak, hogy 1452-ben a barlangban husziták voltak. Az is elgondolkodtató, hogy Trianon előtt senki sem látta a feliratot, sem a szerzetesek, sem a magyar orvosok és természetvizsgálók népes társasága, sem Kiss Antal, Nyáry vagy Thallóczy, de nem észlelte Siegmeth Károly és Kormos Tivadar csapata sem, akik különös figyelmet szenteltek a barlang falán fennmaradt feliratoknak.
Chaloupecký fent idézett cikke érezhetően a csehek azon törekvéséről árulkodik, hogy mindenáron bizonyítsák jogosultságukat az általuk megszállt területekre. Úgy vélték, ha már egyszer a husziták itt jártak a megözvegyült Erzsébet királyné hívó szavára, akkor a világháborút lezáró békediktátum eredményeként ők is itt maradhatnak. Kiharcolták ezt – ha nem is tisztességes módon – és talán már nem verik ki őket innen egyhamar, ahogyan Hunyadi tette annak idején.
A jászói falfelirat „eredetiségét” a tudomány mai eszközeivel könnyen bizonyítani lehetne, erre azonban egyelőre nincs közösségi akarat.
