Húsvétvasárnapi népszokások: az ételszenteléstől a zöldágjárásig
Húsvétvasárnap magában hordozza a tavaszvárás, a termékenység és az új élet szimbólumait, amelyek az évszázadok során színes szokások, hagyományok formájában őrződtek meg.
A hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent.
A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Húsvétvasárnaphoz a magyar nyelvterületen sokszínű népi hagyomány kapcsolódik.
Ételszentelés
Az ételszentelés már a 7. század óta része volt a húsvéti nagymisének, mára azonban elsősorban a görögkatolikusoknál maradt meg pászkaszentelés néven. A pászka ebben az esetben nem a zsidók kelesztetlen kenyerét, hanem a görög katolikusok húsvéti kalácsát jelenti.
A szentelésre szánt, gondosan elkészített ételeket kosárba teszik, és hímzett kendővel letakarják. Minden ételnek szimbolikus jelentése van, amely kapcsolódott Jézus szenvedéseihez, halálához, feltámadásához, ahhoz az áldozathoz, amelyet az emberiségért hozott.
Sokfelé az volt a szokás, hogy a szentelésről futottak hazafelé. Vásárosdombón azt tartották, hogy az a család lesz első az aratásban, amelyik elsőnek ér haza.
Lucskán úgy hitték, hogy az a lány, aki elsőnek ér haza a szentelésről a munkában is első lesz. Szabolcs vármegyében a népi hiedelem szerint, aki elsőnek ér haza, annak a tehene adja majd a legtöbb tejet.
Húsvétvasárnapi ételek
Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is szerte a Kárpát-medencében. Ide sorolhatjuk a húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba.
A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma, a sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált jellegzetes étellé.
Az egészben főtt tojás a családi összetartást is jelképezi. A családtagok egymást kínálták a megszentelt tojással, melynek húsvétvasárnapi elfogyasztása egészségmegőrző és termékenységvarázsló hatással bírt.
A húsvéti sonka mellől nem hiányozhat a torma, felidézve ezzel Jézus „keserűségét”. A torma, a hagyma és a só a népi hiedelmek szerint gonoszűző hatással bírnak.
Göcsejben úgy tartották, a markáns ízű, könnyfacsaró torma elriaszt minden ártó alakot, gonosz szellemet. A szentelt sóból a gazdasszony egy csipetnyit mindig tett a tésztához dagasztáskor, de még az állatok takarmányába is hintett belőle.
A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzájuk.
Az ételek maradékát sem dobták ki, mert azoknak, a többi szentekményhez hasonlóan, bajelhárító ereje volt.
Megszentelt kalács morzsája
Egyes zempléni falvakban elterjedt szokás volt, hogy a megszentelt kalács morzsáját a tyúkok elé szórták, hogy azok sok tojást tojjanak.
Máshol a tűzvészt tartották távol a szentelt morzsával. Volt, ahol megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket.
Ismeretes olyan babona is, hogy tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.
Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas vármegye) a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” (Tátrai Zs. gy. 1966).
Van olyan hiedelem, amely szerint, ha pászkamorzsát elássák, vagy ha az véletlenül kerül a földbe, hét év múlva kikel, virág lesz belőle, tovább terjed és minden évben virágzik. Ez a pászkamorzsavirág.
Húsvéti sonka csontja
A húsvéti sonka csontjához is több mágikus cselekedet kapcsolódott, így vigyáztak arra, hogy a csont a fogyasztás során ne sérüljön, ne törjön el.
Lesenceújfaluban (Veszprém vármegye) a jobb termés reményében a rosszul termő gyümölcsfára akasztották. Eleink a szentelt sonka csontját viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba.
Göcsejben (Zala vármegye), Sióagárdon (Tolna vármegye) a sonka csontját a kéményhez szokták tenni, hogy így tartsák távol a tűzvészt a háztól.
Mások az eresz alá rejtették el, mert az megvédte a házat a villámlástól.
A sonkacsont még a boszorkányokat is távol tudta tartani! Csíkszentkirályon a csontot az istálló gerendájára kötözték, hogy a boszorkányok ne csomózzák össze a lovak farkát és sörényét.
A sonkacsontot felakasztották az istállóban, hogy védje az állatokat a rontás ellen.
A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól.
Húsvéti tojás héja
A víz szerepe húsvétvasárnapon
Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés.
Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen.
Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen.
Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Húsvéti határjárás, határkerülés
A határkerülés szokása középkori eredetű. A termőföldeket megkerülő helyiek a templomi ereklyékkel, zászlókkal, énekszóval, Krisztus feltámadásának hírével a szántóföldeket szeretnék megóvni a természeti csapásoktól és a kártevőktől.
A határjárás során – tájegységenként eltérő módon – a falvak lakói, főként a fiatal házas emberek és legények lóháton ülve, vagy lovaskocsikkal megkerülték a falu határát egyházi- és egyéb énekeket énekelve.
A szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel.
Érdekes, igen ősi szokás, hogy akik először vettek rész a határjáráson azokat a határjelekre fektetve megvesszőzték. Így vésték emlékezetükbe a határjelek helyét. A határjárás rendszerint hajnalig tartott.
Imádságukban kérték az Urat:
Húsvéti didergés
A Maros-Torda vármegyei Szentgericén, akik részt vettek a határjárásban, ismét összegyűltek a húsvéti didergésre.
Ez megszégyenítő, figyelmeztető szokás volt. Megesett lánynak bölcsőt javasoltak. Tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak. A házaktól tojást gyűjtöttek.
Jézuskeresés
Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézuskeresés, Istenkeresés, szentsírkeresés elnevezésű népi ájtatosságot tartották. Nagyszombat éjszakáján végigjárták a falubeli és a határban lévő kereszteket. A legtávolabbi keresztnél valaki elrejtette Krisztus szobrát és ezt vitték vissza diadalmenetben a templomba.
Még a XX. század első felében is ismert volt az ebből gyökerező Jézus-keresés, szentsírkeresés szokása: húsvét hajnalán férfiak és nők a falu temetőjében hozzátartozóik sírján gyertyát égettek, s a föltámadás örömét megosztották halottaikkal.
A halott Jézus sírját felkereső asszonyok emlékét őrzi ez a hagyomány.
Zöldágjárás
A zöldágjárás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék.
Elsősorban a lányok, esetleg a legények is kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun. A szokás nemcsak a tavasz beköszöntét jelképezte, hanem a közösségi összetartozás erősítésére is szolgált.
Kakaslövés
Fiatal fiúk vettek néhány kakast, majd tréfás szöveggel elbúcsúztatták. A dramatikus játék után a táblára rajzolt életnagyságú kakasra lőttek. Az győzött, aki eltalálta a közepét. Este a kakasokból készült ételt együtt elfogyasztották. Az asztalnál a győztest a főhelyre ültetik, ő kapja a kakas combját, máját, szívét.
Erdélyben, Brassó megyében egy kis faluban, Apácán még napjainkban is él ez a hagyomány. Itt zajlik minden évben a híres húsvéti kakaslövés, ami formájában egyedülálló a világon.
Húsvétvasárnapi tilalmak
Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, nem söpörtek, varrni sem volt szabad. A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.
Tilos volt baromfit vágni (nehogy más háziállatok elhulljanak), az asszonyoknak tilos volt mosni (nehogy a ruha viselőjébe villám csapjon) és kenyeret sütni (nehogy kővé váljanak).
A férfiaknak tilos volt a földművelés, a trágyát sem hordták ki az istállóból. Nem hajtott ki a csorda, és nem fogtak be állatot sem.
A tilalmak a nap szentségét és nyugalmát hivatottak biztosítani, miközben a családok együtt töltötték az időt.
