Hogyan tartsuk távol a gonosz erőket? Borbála-napi hiedelmek és babonák
Szent Borbála emléknapjához évszázadokon át számos népszokás, hiedelem, babona fűződött. Noha, elegendő történeti bizonyíték hiányában, a katolikus egyház 1969-ben törölte Szent Barbarát a hivatalosan elismert szentjei sorából, a művészetekben, a folklórban még ma is elevenen él emléke, kultusza nem szűnt meg.
A Borbála-nap (december 4.) a december 13-án elkövetkező Luca-nap hagyományaival legmegegyezőbb szokásnap a karácsonyi ünnepkörben.
Kevesen ismerik Szent Borbála történetét. Borbálát nagy tisztelet övezte már a 7. századtól, függetlenül attól, hogy a hitelesnek tekintett történeti források nem beszélnek róla.
Az életéről szóló legendák több változatban terjedtek el, amelyek több ponton ellentmondanak egymásnak.
Közös motívum, hogy apja pogány volt. A szép és okos Borbálát atyja, a nikomédiai Dioszkorosz, valahányszor kereskedelmi útra ment egy magas toronyba zárta.
Egy ilyen távollétet ragadott meg Borbála arra, hogy miután már régóta vágyott a keresztségre, fölvételét kérje az egyház közösségébe.
Apja távollétében a Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába – amelyen addig csak két ablak volt – vágatott egy harmadikat is.
Amikor Dioszkorosz megtudta leányától ennek az okát, iszonyatos haragra gerjedt, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala megnyílt előtte. Ezért a szent ábrázolásában a torony ott szerepel, valamint a kard is.
A hegyek között egy barlangban rejtőzött, de egy pásztor elárulta atyjának a rejtekhelyet.
A lányt végül elfogták, ügye a tartomány prefektusa elé került. Hiába kínozták és gyötörték, hitét nem tagadta meg. Krisztus erőt öntött lelkébe, s hogy ne féljen, társnőnek adta mellé Juliannát.
A prefektus ekkor a megszégyenítés eszközéhez folyamodott: megparancsolta, hogy ruhátlanul pellengérezzék ki a piacon, minden kíváncsi tekintet prédájául. Borbála azonban most is az Úrhoz menekült, és meghallgatásra talált: a földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő úgy beburkolta a testét, mintha teljesen föl lett volna öltözve.
A keresztény Valerianus gondoskodott arról, hogy Borbála és a vele együtt lefejezett Julianna teste méltó temetésben részesüljön. Sírja csodák színhelye lett.
A bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók is, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget.
Borbála a “hirtelen és készületlen halál“ ellen is oltalmaz, mivel apja ezzel bűnhődött kegyetlen tettéért.
A bányászok mindig örökös veszedelemben dolgoztak. Évszázadokon át a leszállás előtt a kijelölt vájár így fohászkodott:
Szent Katalin és Szent Borbála kultusza, a két késő antik vértanú, kiemelkedő népszerűségre tett szert a középkori Magyarországon.
Kultuszuk leginkább a felvidéki városokban terjedt el, amiben jelentős szerepük lehetett a német telepeseknek. Különösen a gazdag bányavárosok állítottak csodálatos képzőművészeti emlékeket Szent Borbálának. A 14-15. századi szárnyas oltárok, képek, szobrok nagy számban maradtak fenn Selmec-, Körmöc- és Besztercebánya vidékén.
A legnevezetesebbek egyike a besztercebányai 14-15. századi Borbála kápolna szárnyas oltára, amit Pál mester készített.
A selmecbányai Szent Borbála szobor (1506 körül) a Szent Katalin templom hajdani főoltárának szekrényében állt. Az eredeti főoltár a kiváló M.S. mester műhelyéből került Selmecbányára. A régi oltár Szent Barbara és Szent Katalin szobra a helyi galériában található.
Továbbá a Jazernica (Márkfalva) templomában lévő Szent Borbála oltár.
A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.
Csehország fővárosában a prágai Károly-hídon is megcsodálhatjuk Szent Barbara szobrát (Jan és Ferdinand Brokoff műve, 1707).
Legismertebb megjelenítése Raffaello Santi: Sixtusi Madonna című festményén látható – jobboldalán.
Magyarországon a Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt.
Az ünneplés felújítását a Miskolci Egyetemen, a hagyományápolás égisze alatt a bányamérnök-hallgatók az 1980-as években kezdeményezték,
majd ezt támogatva az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület az országban újra bevezette.
Hivatalos elfogadásának kézzelfogható bizonytéka a „Szent Borbála-érem”, amit a lelkiismeretes bányászati tevékenység elismeréséért 1993-ban alapított a Magyar Köztársaság ipari minisztere. Ennek átadására évenként az országos központi Borbála-ünnepségen kerül sor.
Borbála-ág
Az ünnep legfontosabb népi hagyománya a Borbála-ág vágása, amely Borbála szenvedésére utal. Ahány ház, annyi szokás – mondják, így ez a hagyomány is vidékről vidékre változó volt.
Borbála-nap reggelén a lányok gyümölcsfaágakat metszettek le, főként cseresznyét, meggyet, almát vagy körtét, de ismert az aranyvessző vagy az orgonaágak vágása is.
Ha december negyedikén egy gyümölcsfaágat (Borbála-ág) viszünk be a szobába, vízbe rakjuk és az karácsonyra virágba borul – a házban lakó lány a következő évben férjhez megy - tartja a népi hagyomány.
Termésjósló nap
A Somogy megyei Buzsákon a Borbála-ág kihajtott rügyeinek számából a jövő évi termés gazdagságára, illetve szegénységére is következtettek.
Hasonló jóslás a búzamag csíraztatása is, mely karácsonyig kizöldülve a következő év terménybeli gazdagságát mutatta.
Volt, ahol kilencféle gyümölcsfaágat tettek vízbe, s mindegyikre egy cédulácskára írt férfinevet aggattak.
Karácsony napjáig minden roráté (hajnali mise) után megöntözték, s amelyik ág legelőször kihajtott, az arra írt név viselője lett a kérő. Az ügyesebb lányok úgy „intézték” a kivirágoztatást, hogy a számukra kedves legény ágacskája hajtson ki legelőbb.
Hasznosnak bizonyult az is, ha a lányok András napján az eresz alá dugott almát december 4-én a másik oldalára fordították, majd karácsonykor magukkal vitték az éjféli misére. Ugyanis aki a mise után először szólította meg őket, annak a családjából várhatták a vőlegényt.
A hagyomány szerint a boszorkányok ezen a napon szerezték meg a rontáshoz szükséges ruhadarabokat, ezért tilos volt a ruhát kint hagyni.
Borbálakor is erősen védekeztek a boszorkányok rontásai ellen. Nem volt szabad mosni, teregetni, ruhát tisztítani, varrni, vagy bármely más, öltözethez tartozó tevékenységet végezni, mert úgy hitték, e cselekedetek a ház köré vonzzák az ártó boszorkányokat.
Nem hagytak kint semmilyen száradó ruhadarabot sem, mivel azokat a boszorkányok szétszaggaták volna.
Eltették a seprűket, pálcákat vagy egyéb, a magyar folklórban ismert, boszorkányokkal ábrázolt eszközöket is, hogy azokkal semmilyen varázslás ne legyen végrehajtható.
Borbála estéjén is sok helyen bezárkóztak, hogy ne lássák az utcán el-elosonó boszorkányokat. A nőknek tilos elmenni hazulról, a szomszédoló nőt megfenyegetik: „Gyere csak, lënyirom a hajadat!”
A szomszédoló nő – a néphit szerint – elviszi a jószág szerencséjét, de magának is kárt okoz, mert a kezével majd nem tud jól fogni.
Ám ha egy női látogató mégis betévedt a házba - ami az egész téli ünnepkörben szerencsétlenséget jelentett - azt feltétlenül seprűvel verték ki.
A Somogy megyei Zákányban úgy tudják, ahová Borbálakor egy nő megy látogatóba, ott majd nem kotyolnak el a tyúkok.
Borbála-napkor is jártak kotyolni a fiúk. Mondókájuk végeztével leguggoltak a következő felkiáltással: „Igy üjje meg a kentek kotlósa a tojást!”
Idegen férfit sem láttak szívesen, mert az is elviszi a ház szerencséjét, de tilos volt ajándékozni és bármit kölcsönadni is, mert az is elvinné a szerencsét a háztól.
Baranyában ezen a napon a férfiak nem fejthettek bort, az asszonyoknak tilos volt hozzányúlni a rokkához, mert ezek a műveletek - felgerjesztvén az ártó szándékot - megbetegíthették volna a marhát.
Bizén, Mesztegnyőn (Somogy megye) Borbálakor a gazdasszony megköszöntötte a tyúkokat: „Jó rëggelt adjon isten, kedves tiktyaim! Egy része kotyullon, a másik pedig kodákkuljon, a harmadik mëg tojjon!“
Akadtak helyek, ahol a ház, melléképület, tároló sarkáról vakolatot kapartak, s ezt a jószágok elé vetették, hogy megőrizzék egészségüket, valamint termékenységüket.
Asszonyi dologtiltó nap
Jellemzőek erre a napra a női munkatilalmak.
E napon nem szabad fonni, azért nem nyúlnak a rokkához, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának.
Söpörni sem szabad, mert elsöpörnék a szerencsét. Tűzrakás a nők számára tilos volt, tüzet Borbálakor csakis férfiak rakhattak.
Nem szabad varrni, akárcsak Lucakor, mert bevarrnák a tyúkok fenekét.
Mi az, amit viszont lehet?
Vannak ugyanakkor kifejezetten erre a napra javasolt tevékenységek is, így Göcsejben a tollfosztás, egyes baranyai falvakban a borfejtés.
Borbálakor a sok dologtilalom miatt az asszonyok csak szétszedő, bontó jellegű munkát végeztek (tollfosztás, babfejtés), egyes falvakban bort fejtettek.
A Borbála-nap javasolt és gyakorolt tevékenységei a következők voltak: a férfiak szomszédoltak, őket le kellett ültetni, hogy majd a kotlós is nyugodtan üljön a tojásokon.
A tyúkokkal különféle mágikus cselekményeket végeztek: forgácsot szórtak közéjük, meghajszolták azokat.
A Borbála név eredete
Görög eredetű és a Barbara magyaros módosulata.
Azt tartották az öregek, hogy a Borbála a legvidámabb magyar női név, mert benne van a bor is, meg a bál is.
A Borbála a tizenhatodik és tizenhetedik században nagyon kedvelt és gyakori név volt. A kilencvenes években szinte már nem is használták, csak szórványosan fordult elő, de az új évezredben ismét az egyik legkedveltebb női név lett.
