Győztes csaták a laboratóriumban
Az emberiség évezredeken át szenvedett azoktól a betegségektől, amelyek okait a legjelesebb orvosok is hasztalan kutatták. Járványok tizedelték a falvak és városok lakóit és a gyilkos kórt, legyen az kolera, pestis vagy más fertőzés többnyire csak az idő állította meg, de akkor sem végleg.
Ezeknek a rettegett betegségeknek az okozóiról persze néhányan már korábban is sejtették, hogy láthatatlan lények, de csak a 19. században, a mikroszkóp tökéletesítésének köszönhetően sikerült felismerni őket.
A kelet-franciaországi Jura megyében, Doleban látta meg a napvilágot 1822. december 27-én. Apja cserzővarga volt, és idővel a fiát is szívesen látta volna a műhelyében, ő azonban végül vegyészi oklevelet szerzett és 1849-ben a strasbourgi egyetemen a kémia előadója lett. 1854–1867 között Lille-ben, majd a 1873-ig a párizsi Sorbonne Egyetemen volt professzor. 1868-ban kisebb agyvérzést szenvedett, így az egyik keze megbénult, de a világ nagy szerencséjére ez sem akadályozta meg őt az eredményes kutatómunkában.
Első nagy horderejű tudományos eredményét alig 26 évesen érte el, amikor felismerte, hogy a szerves vegyületek között vannak olyanok, amelyek kémiai összetétele és térbeli szerkezete azonos, csupán valamelyik atomcsoportja más irányba mutat (királis vegyületek) és ennek fizikai és sok esetben biológiai következményei is vannak. A borkősavat és a vele szinten mindenben azonos „szőlősavat” tanulmányozva tapasztalta, hogy a borkősav sójának oldata melegítve idővel megzavarosodik és erjedni kezd. A vegyület „enantiomerje” (így nevezik a kémikusok a másik szerkezetű formát) biológiailag inaktív, ezért a mikróbák „békén hagyják”. Ez vezette őt az erjedés alaposabb vizsgálatára és felismerte, mi okozza ezt a biokémiai folyamatot és azt is, hogy mi a különbség az alkoholos és a tejsavas erjedés között. Pasteurnek sikerült összekapcsolnia a kémiát és a mikrobiológiát és a következő évtizedekben ennek köszönhetően egy jelentős életművet sikerült megalkotnia.
A francia borexportőrök kérték fel a tudóst, találjon megoldást arra, hogy a hosszú tengeri úton ne romoljon meg a szállítmány. Pasteur ekkor dolgozta ki a később a róla pasztörizálásnak nevezett eljárást, amely során az élelmiszereket rövid időre egy bizonyos hőmérsékletnek (általában 60–90 °C) teszik ki, és ezzel a bennük levő káros mikroorganizmusok zömét elpusztítják. (A borok esetében ez a hőmérséklet legfeljebb 65 °C, ami még nem megy a minőség rovására).
A mikrobiológia forradalmi fejlődését olyan eredményeivel indította el, mint a selyemhernyókat pusztító kórokozók felfedezése és a francia selyemipar „megmentése”, a szarvasmarhákat, juhokat, lovakat tömegesen pusztító lépfene baktériumának felfedezése és a betegség elleni hatékony gyógymód alkalmazása, a baromfikolera és a sertéspestis elleni küzdelem megszervezése, valamint a veszettség elleni védekezés kidolgozása.
Ezt a halálos fertőző betegséget egy vírus (Rabies lyssa) idézi elő, amely gerinc- és agyvelőgyulladáshoz vezet és jelenleg sincs olyan hatásos gyógyszer, amely kimondottan ezt a kórokozót elpusztítaná.
Miután az állatkísérletek biztatóak voltak, Pasteur emberen először egy kilencéves kisfiún próbálta ki a módszert. A fiút egy veszett kutya megharapta és a biztos halál várt rá. A legyengített kórokozók hatására beindult az immunanyagok termelődése és mivel a vírus csak lassan terjed az agy irányában, így az időben elkezdett vakcinálás életmentőnek bizonyult. Lényegében Pasteur óta ez a gyógymódja a veszettségnek, noha ma már sokat finomítottak rajta (pl. Millwaukee protokoll).
Louis Pasteur 1887-ben létrehozta a később róla elnevezett intézetet, amely ma is a világ egyik meghatározó orvosi, járványügyi és mikrobiológiai kutatóműhelye. 1983-ban itt izolálták például először a HIV vírusát.
1895. szeptember 28-án, Párizs közelében, Marnes-la-Coquette-i házában hunyt el. Az épületet a helyi önkormányzat adományozta számára, ahol az első veszettség elleni oltásokat végezte. A tudós nevét egy kisbolygó, egy baktériumnemzetség, valamint kórházak, utcák, terek, díjak viselik, de Algériában egy falut, Kanadában egy járást, az Antarktiszon pedig egy szigetet és egy félszigetet neveztek el róla.
