Gyere ki a hegyoldalba! - Kalandozás a Cuha völgyében
Ahogy téli álmából ébred a természet, úgy ocsúdtunk fel mi is az évszakra jellemző fásultságból, hogy aztán egy hűvös, februári vasárnap reggelen nekivágjunk a Bakonynak.
Mivel a lavinaveszély miatt feleségem nem volt hajlandó megkockáztatni egy tátrai évindító túrát, ahhoz meg túl jól tájékozódik, hogy csak Besztercebányánál szóljak neki, hová is megyünk, így magashegyi terveimre keresztet vetve, a Bakony felé vettük az irányt, amely szerencsére tele van könnyebb, mégis izgalmas túracélpontokkal. Legmagasabb pontja, a 709 méteres Kőris-hegy becsukott szemmel és hátrafelé gyalogolva is könnyen járható, az egész hegységben nagyítóval kell keresni a komolyabb szintemelkedéseket, így a Bakony ideális célpontja a családi kirándulásoknak. Ez a jelző persze nem jelent óhatatlanul unalmas vagy érdektelen túraösvényeket, célpontunk egyike a hegység legizgalmasabb és éppen emiatt leglátogatottabb részeinek.
A Cuha-patak által évmilliók alatt kivájt szurdokvölgytől ugyan ne várjunk a Hernád áttöréséhez mérhető látványt és kihívást, sőt a Rám-szakadék is jóval izgalmasabb, a Cuha-szurdoknak azért megvan a maga varázsa.
Egyrészt gyönyörű. Ugyan széles erdészeti úton haladunk, ne számítsunk az osztrák vagy német „klammokra” jellemző szűk folyosókra, a helyenként 20-30 méter magas szurdokfalak így is impozáns látványt nyújtanak. Ottjártunkkor hó és eső híján a Cuha csak egy barátságos, hol kiszáradt, hol meg befagyott patakocska volt (a név is állítólag a szlovák száraz-suchý szóból ered), így hiába keresztezi az ösvényt többször is, száraz lábbal és kis ügyességgel simán abszolválható a túra. A patakba dőlt, helyenként combvastagságú fatörzsek, na meg az impozáns sziklafalak azért mutatják a víz valódi erejét.
Hóolvadás vagy nagy nyári esők után a Cuha ledobja magáról a barátságos álarcot.
Apropó sziklafalak. A szurdokban néhány évvel ezelőtt olaszosan via ferrátának, a német nyelvterületen meg Klettersteignek nevezett vasalt utakat építettek ki. A szurdokban haladva egyre-másra tűnnek fel a mászást segítő drótkötelek, s bár a pályák első pillantásra könnyűnek tűnnek, megfelelő felszerelés nélkül eszünkbe ne jusson nekivágni. Sisak, beülő és ferrátás biztosítószett birtokában felügyelet, belépődíj és engedély nélkül is belefoghatunk, jó móka. Ezek hiányában viszont életveszélyes. Hiába vagyunk közel a civilizációhoz, ha szerencsénk van és egy bokatöréssel megússzuk, az is több mint kellemetlen.
Mivel a szurdokban széles, minimális szintkülönbséggel bíró turistaút vezet, így más, hasonló szurdokvölgyekkel ellentétben mindkét irányban járható. Ez nem a Rám-szakadék, ahol általános megvetés sújtja a rossz irányból érkezőket. Nem néznek ránk ferde szemmel akkor sem, ha Vinye (ezt választottuk mi) és akkor sem, ha Csesznek felől érkezünk a szurdokvölgybe. Vinyétől Vinyéig tartó körtúránkhoz egy viszonylag egyszerű, 13 kilométernyi, anyóssal is kipróbáltan könnyen járható útvonalat jelöltünk ki. Az előbb piros, majd később sárgába váltó túraútvonal jól jelölt, követése legfeljebb a színtévesztéssel küzdőket zavarhatja össze, ennek ellenére melegen ajánlott a sorozat bevezető részében már emlegetett mapy.cz alkalmazás letöltése. Vinyén szerencsére számítanak a kirándulókra, büfékkel, éttermekkel és tágas parkolókkal várják az érdeklődőket, hagyjuk itt bátran az autót (a parkolás ingyenes). Innen már látszik a turistajelzés, kövessük bátran egészen a patakig. Ezt követően nincs más dolgunk, mint bő négy kilométeren keresztül haladni a folyócska mellett, fölött és időnként rajta keresztül miközben jónéhány kisebb barlang, hangulatos pihenőhely és rengeteg bükkfa (innen ered a Bakony név is) mellett haladunk el. A szintemelkedés minimális, a túra első fele egy könnyű, de hangulatos séta, amelyet az sem zavar meg, hogy a szurdokban (néha felette) halad a Győr-Veszprém vasút vonala. Nyári hétvégén százával hozza a kirándulókat a völgybe, ráadásul, bár ebben nem mernénk állást foglalni, a vasútmániások szerint ez Magyarország egyik legszebb vasúti szakasza.
A millennium évében épült cuha-völgyi szakasz ugyanis tartogat néhány érdekes ipari emlékművet, ráadásul alagutak és viaduktok is színesítik.
Első s tulajdonképpen egyetlen köztes állomásunk a Porva-Csesznek vasútállomás. A lustábbak innen nyugodtan visszasétálhatnak vagy vonatozhatnak Vinyére, a bátrabbak szusszanjanak egyet, élvezzék a békebeli hangulatot és a kis vasúttörténeti kiállítást az állomás épületében. A pihenőt követően ne engedjenek a Cuha hídja után nyíló széles gyalogút csábításának. Mi, alkalmas árbóc híján hallgattunk a szirénhangokra, így csak bő fél kilométer után vettük észre, rossz irányba megyünk: a sárga helyett zöld ösvényen haladunk. Az állomással szemben álló ház kerítésén találjuk meg a sárga turistajelzést, amely egyben a túra legnehezebb szakaszának kezdetét is jelenti. A Kopasz-hegyre való felkapaszkodás nem különösebben nehéz, csak az addigra felengedő fagyott föld nehezíti a dolgunk. Mivel férfiember nem engedheti meg azt a szégyent, hogy a felesége és az anyósa előtt taknyoljon bele a sárba, így fokozott óvatossággal haladunk. A hegytetőre felérve is kövessük a sárga jelzést, de figyeljünk oda, mert az egyik nagy elágazásnál három széles ösvény is kínálkozik. Mi válasszuk a negyediket, egy jóval nehezebb járható, szűk kis utacskát lefelé. Némi bukdácsolás után egy szép nagy rétre jutunk, ahol egy-egy magányosan álló tölgyfa ártéri hangulatot áraszt. Követve az itt éppen nem jelzett ösvényt egy újabb patakhoz, a Hódos-érhez jutunk, amely valószínűleg Magyarország legtalálóbban elnevezett patakja.
Hacsak nincs valahol egy Vizes nevű patak, akkor a Hódos biztosan viszi a pálmát, ugyanis a partján rengeteg hód rágta fát találunk.
Ez az Európából a XIX. századra szinte teljesen kipusztított majd nemrégiben visszatelepített rágcsáló néhány évtized alatt gyakorlatilag elárasztotta a Kárpát-medencét. Ma már komoly természetvédelmi kockázatot jelent, hogy a hódot nem különösebben érdeklik a védett vagy koruk miatt kiérdemesült fák, ha finom, hát rágja, arról nem is beszélve, hogy a Hódos-érhez hasonló vízfolyásokban komoly károkat okoznak az állandó gátépítési mániájukkal (ebben a kanadai hód az igazi bajnok, de a mi hódunk is könnyen hoz "döntést", ha fáról van szó). Ma nagyjából 10-11 ezer példányuk él Magyarországon és csak idő kérdése, hogy a jelenleg védelem alatt álló, ráadásul jóformán természetes ellenség nélküli faj állományát megritkítsák kicsit. Ha kigyönyörködtük magunkat a hódrágta törzsek látványában, jöhet a túra harmadik szakasza, egy hangulatos erdei séta. Szintemelkedés gyakorlatilag nincs, ha sietünk, itt be tudjuk hozni a csúszós lejtőn összeszedett lemaradást, ha nem, akkor viszont élvezzük a nyugodt erdei sétát. Néhány kilométer múlva úgy is kijutunk az országútra, jobbra fordulva pár száz méter után pedig vissza is érünk Vinyére. A mérleg: 13 kilométer, 210 méter szintemelkedés fel és le, meg persze egy hasznosan eltöltött (fél)nap.
A képgalériában illusztrált útvonalleírást és pluszinformációkat talál aktuális túránkról.
