Fico újráz, a lengyelek újat akarnak, a magyar-szlovák kapcsolatok új startvonalon – megjelent a Magyar7 42. száma
Az év végéhez közeledve egy új ajánlattal fordulunk olvasóinkhoz. Jól jár, aki december 31-ig előfizeti lapunkat, mert kedvezményben részesül. Az éves előfizetés 61 helyett 55, a féléves 32 helyett 28, a negyedéves 17 helyett 15 euró lesz. Ne hagyják ki ezt a lehetőséget!

A nemzetállamokat fel kell számolni, mert túl soká tartott a jólét, ideje szenvedni és elfogyni kicsit – figyelmeztet Paktum címmel megjelent vezércikkében az európai folyamatok hátterére lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly, hangsúlyozva, hogy „Európa jelenlegi vezetői számára továbbra is a migránsok európai nyaraltatása a fontos. Ebben a feje tetejére állt, megbolondult világban, amikor a védekezés ösztönének mindennél erősebben kellene működnie, az Európai Unió, azon túl, hogy gazdaságilag tönkreteszi az európai népeket, egy olyan háborút pénzel, amelyhez alig van köze, továbbra is azon mesterkedik, hogyan lehet zavartalanul utaztatni az új honfoglalók millióit a kontinensre. Van még épeszű ember, aki érti ezt?”
És itt van IV. Robert! – írja a kormányalakítás körüli összefoglaló fölé Kocur László, aki a tőle megszokott élccel rak rendet a történésekben.
Mint fogalmaz: „Míg a PS a sajtón és a közösségi médián keresztül kommunikálta a tárgyalások állását, Robert Fico mindvégig az Alkony utcai, hőcserélő állomásból lett pártközpont falai között maradt, így a tárgyalások azon részére a nyilvánosság sokkal kisebb nyomása nehezedett. Šimečkáék ajánlatai hegyen-völgyön ismertek voltak, míg Ficóéit őrizte a vasbeton konstrukció, így arról csak a bennfentesek tudtak. Ez utóbbi taktika bizonyult kifizetődőbbnek.”
Hajtman Gábor a lengyelországi választásokat kísérte figyelemmel, és összegezte az eredményeket, amelyek alapján egyértelmű, hiába szerezte meg a szavazatok többségét a 8 éve kormányon levő konzervatív PIS, a számok nem engednek, koalíciós partner híján nem tud kormányt alakítani. Donald Tuskék hatalomra kerülése egy új rend kialakulását is jelenti majd.
Háború a Szentföldön: illúzió és keserű valóság címmel foglalta össze Kolek Zsolt a palesztin-izraeli háború lényegét, a múltból vett tapasztalatok alapján értelmezve a jelenlegi helyzetet, ugyanakkor rámutatva arra is, hogy meglehet, Izrael harci képességeivel le tudja győzni a palesztinokat, de a térség tartós pacifikálása már kérdéses.
Rajkovics Péter a gazdasági fejlődés erdélyi lehetőségeiről írt, annak kapcsán, hogy a napokban tartotta vándorgyűlését az erdélyi közgazdászok több mint 3 évtizede működő szakmai szervezete. Az ő tapasztalatuk a Felvidék számára is hasznos lehet.
Kopócs Tibor festőművész alkotásaiból szeptember végén nyílt tárlat Ég és Föld között címmel, a Vermes törzs székhelyén, Gútán. A tárlatvezetésre azúttal is Balla Rita vállalkozott.
Zsebik Ildikó Debrecenbe kalauzol bennünket a máig nagyon népszerű írónő, Szabó Magda emlékházába.
Ha kíváncsiak Benedek Elek esetére a csirkecombbal, Lacza Tihamér Leporolt históriáját kell elolvasniuk. És egy másik, szinte meseszerű történetről, Somoskő magyarországi visszacsatolásáról pedig Farkas Ottó írt.
Tájaink rovatunk vezető anyaga a szépkorúak életörömeiről szól, az időskori élményekről, a nyugdíjas évek szebbé tételének példáiról ír Nagy Miskó Ildikó.
Fábián Gergely fotókkal tarkítva számol be arról, hogy végre méltó helyen van a kassai főkonzulátus, illetve a Csáky-Dessewffy-palota felújításának körülményeiről.
Dunajszky Éva Pozsonypüspökiben a kitelepítettek emléknapján járt, ahol idén ismét Szili Katalin gondolatai gazdagították a megemlékezést. Kétszáz éves a farnadi evangélikus templom, történetét Kaszmán Zoltán foglalja össze. Virsinszky Tamás pedig a gömöri Gótikus út festőjénél, az almágyi Agócs Róbertnél járt.
Szabó Gyula feltaláló Szomolai Andreát vezette be különleges világába. A magyar–latin szakos fordítót a tizenhatodik helyre sorolták a világ formatervezőinek rangsorában, gépi formatervezés kategóriában.
Így tedd rá, a Felvidéken is! A Ringató program folytatásaként is felfogható programról Lacza Gergely ír. Ismét szemet és lelket gyönyörködtető kiállítás nyílt Gömörsíden, a Motolla Közösségi Házban, a hagyományos népi kézműves alkotásokból. Részletek Agócs Szvorák Emesétől.
Állandó szerzőnk, Asztalos Orsolya gyermekorvos az immunerősítés tízparancsolatát foglalta össze. S életmód rovatunkban is e témában ad néhány jó ötletet B. Vida Júlia. Kenyeres Oszkárral Gyergyó délnyugati szegletébe utazunk, Vas Gyula pedig egy igazi álomautót mutat be, az Alfa Romeo Stelviót. Tök minden mennyiségben az Íz-lelőben, a fakanál ezen a héten B. Szabó Csilla kezében volt.
Természetesen, a műsorújság és a rejtvény sem hiányozhat a lapból.
Tájékoztatás, művelődés, szórakozás - ezt mind együtt nyújtja a Magyar7. Jó olvasást kívánunk.