EQ-tól a sikerig?
Egy ideje visszatérő gondolat bennem, hogy nem ártana „ismeretet terjeszteni” a lélek dolgairól. Ezáltal megkerülhetetlen az érzelmek, érzések témaköre. Ha valaki kellően nyitott, s nem igazán találja a helyét a kizárólagosan anyagi természetű világban, igencsak nehéz a dolga manapság. A pár évtizeddel ezelőttihez képest azonban sok a változás, több a lehetőség, de nem könnyebb az ember dolga, amennyiben úgy dönt, belép lelki világának végtelenül bonyolult útvesztőjébe.
Hogy miért? Erre nagyon egyszerű a magyarázat: az ismeret hiánya. S mi ismereteink első számú lelőhelye? Az iskola. Technikai értelemben ez persze nem igaz, hisz az abszolút első számú információs központ (anyagi síkon) az anyaméh, aztán az anya, majd a szülői kettős, esetleg testvér(ek), a kis családi közeg, majd a nagyobb rokonság, a bölcsőde, az óvoda, s végül az alapiskola.
Ez pedig elengedhetetlen gondolkodásunk, világnézetünk kialakulásában, az „objektív világ” megismerésében, s mint ilyen, az ismeretek befogadása, rendszerezése, strukturálása szempontjából.
Adja magát tehát a provokatív kérdés: milyen munkát végez oktatásügyünk ebből a szempontból? Óhatatlanul eszembe jut egykori dékánunk mondata, mely szerint „Oktatásügyünk Comenius ideje alatt rossz volt. Azóta nem változott semmit”. Megjegyzem, szakterülete a didaktika volt, a fél világot bejárta, tanulmányozva az egyes országok iskolarendszereit, vélhetően ezek után vonta le következtetését. A kérdésre, hogy milyen munkát végez oktatásügyünk, tehát a válasz: félmunkát!
Az ezerkilencszázas évek elejével megjelentek az első IQ-tesztek, amelyek hamar nagy népszerűségre tettek szert. Gyorsan elterjedt, hogy akinek magas az (értelmi) intelligencia-együtthatója (IQ), az sikerre viszi. Terjedtek hát az IQ-tesztek egészen addig a pontig, amíg hiba nem csúszott a gépezetbe. A tudósok ugyanis az utánkövetés módszerét alkalmazva kiderítették, hogy a „magas IQ = siker” képlet nem állja meg a helyét. Sok esetben azt tapasztalták, hogy a megfigyelt osztály jóval szerényebb képességekkel rendelkező diákjai évtizedekkel később előbbre tartanak, mint azok, akiknek egykor a képességeik alapján borítékolták a sikert.
Nyugodtan tegyük fel magunknak a kérdést, hiszen azt már minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy jelentősen befolyásolja életünket. Az lenne tehát a minimum, hogy képesek legyünk választ is adni a fenti kérdésre. Bevallom, én erről az iskolában nem tanultam, de még csak nem is hallottam! Az érzelmi intelligencia olyan képességeket foglal magába, mint
- önmagunk ösztönzése,
- a frusztrációkkal dacoló kitartás,
- az indulat fékezése,
- a vágykielégítés késleltetése
- a hangulatok kiegyensúlyozása, amely gátolja, hogy a bajban gondolkodásunk összezavarodjon,
- az empátia
- a remény.
Egy másik, Peter Salovey-féle ötös felosztás szerint az érzelmi intelligencia alapkészlete a következő:
- az érzelmek felismerése,
- az érzelmek kezelése,
- önmotiválás,
- mások érzelmeinek felismerése,
- kapcsolatkezelés.
Talán sokan meglepődnek és felteszik a kérdést, mégis mit értenek ez alatt? Hiszen csak tudom, ha ideges vagyok, mondanák egyesek. Meglepő azonban, hogy milyen sokszor nem tudatosítjuk érzelmi állapotainkat. Terápiás közegben tudatosodott bennem, leggyakrabban nemcsak, hogy nem tudatosítjuk az érzelmi állapotainkat, nem is ismerjük azokat! Nevén nevezni pedig közel lehetetlen küldetés. Legtöbbször azzal is bajban vagyunk, hogy megnevezzük az emberi alapérzelmeket. Önnek menne? Csak őszintén!
Végezetül nem mehetünk el szó nélkül az intelligencia egyéb típusai mellett, melyeket az EQ mintegy egységesen felölel. Ilyenek a személyes, a társas, a természeti, a zenei, a mozgásos, a képi vagy térbeli, a logikai és a nyelvi intelligencia. Ezen a ponton kénytelen vagyok visszautalni oktatásügyünkre, amely a logikát, a nyelvi készségek fejlesztését, illetve a lexikális tudás elmélyítését helyezi előtérbe.
Csakhogy az élet színesebb, több dimenzióból tevődik össze. Az én feladatom pedig, hogy erről számot adjak. Mert nem az a legnagyobb probléma, hogy nem tudunk valamit, hanem az, hogy azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk.
Megjelent a Magyar7 2023/36. számában.
