Elmondom hát mindenkinek. A kisebbségi lét tanúja – Somorján mutatja be új könyvét Fóthy János
November 23-án a somorjai Fórum Intézet előadótermében mutatja be új könyvét Fóthy János, aki Somorja város alpolgármestere és 1992 és 1994 között a szlovák parlament képviselője is volt a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltjeként.

A könyvbemutató 18 órától kezdődik, a szerző beszélgetőtársa Lacza Tihamér publicista, műfordító lesz.
Fóthy több publicisztikai írást is közölt már portálunkon a felvidéki magyar katolikusok kálváriájáról, a bősi vízierőműről, vagy arról, hogy gyűlölik-e a szlovákok a magyarokat. de figyelemre méltó írása volt a Félrevert trianoni harangok c. is, mely már szinte a most bemutatandó könyvének előszeleként is tekinthető. A szerző 2008-ban szülőfaluja rendhagyó monográfiáját is megírta Oroszka évszázadai címmel, melyet néhai Grendel Lajossal együtt mutattak be.
Az "Elmondom hát mindenkinek. A kisebbségi lét tanúja" című új könyve pedig nemcsak a szerző életének históriája, hanem annak politikai és társadalmi lenyomata is. A kötet megjelenését többet között Somorja Város Kulturális Bizottsága is támogatta.
A csütörtöki könyvbemutatójának Facebook-eseménye itt érhető el. A szervezők, a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár és a Csemadok Somorjai Alapszervezete minden kedves érdeklődőt szeretettel vár.