Elhalasztották a Starliner új amerikai űrhajó indítását
Elhalasztották a Starliner nevű új amerikai űrhajó indítását.

A start újabb időpontját december 20-ra tervezik - közölte a United Launch Alliance (a Lockheed és a Boeing vegyesvállalata).
A vállalat Atlas-V hordozórakétával kívánja útnak indítani a Boeing Starliner űrhajót, amelynek tesztrepülését új időpontra tették.
A halasztás oka az volt, hogy a hordozórakéta ellenőrzését a rossz időjárási viszonyok miatt csütörtökről péntekre kellett áttolni. Emiatt elcsúszott az indítás időpontja is.
Az United Launch Alliance tájékoztatása szerint továbbra is szorosan együttműködnek a Boeinggel, hogy szavatolják a Starliner startját, amint felkészítik az útra a hordozórakétát és az űrhajót.
A NASA honlapján lévő információból kiderült, hogy a Starliner felbocsátása december 20-án lesz a floriadai Cape Canaveralból, amerikai keleti parti idő szerint 6 óra 36 perckor (közép-európai idő szerint 12 óra 36-kor). Az Atlas-V-nek 181 kilométeres magasságba kell emelni az űrhajót, a magasság elérését követően a Starliner leválik a hordozórakétáról, majd hajtóművei segítségével pályára áll és csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz.