Elfelejtettük a gümőkórt?
Legutóbbi írásomban a tuberkulózis veszélyéről elejtettem egy mondatot, most pedig eljött az ideje, hogy ezt kifejtsem. Miért komoly népegészségügyi-járványtani probléma még napjainkban is ez a kór?
A tuberkulózis, magyarosabb nevén gümőkór ősidők óta velünk élő betegség. Több ezer éves emberi csontvázmaradványokon is megtalálták a tuberkulózis (rövidítve tbc) nyomát.
Annak ellenére, hogy leg-gyakrabban a tüdőt támadja meg, nem tekintjük kizárólagos tüdőbetegségnek.
Szinte valamennyi szervünk érintett lehet, agyhártyagyulladást okozhat, megtámadhatja többek között a bőrt, a húgyutakat, az ivarszerveket és a csontokat is. Utóbbinak köszönhetően tudták kimutatni a régészeti csontmaradványokban. De emésztőrendszeri problémákat is okozhat. Ez főképp akkor jelentkezik, ha az elfogyasztott táplálékkal, különösen fertőzött tejjel kerül be a szervezetünkbe a kórokozó baktérium.
Sokan talán legyintenek a tébécére, mint egy letűnt kor betegségére. Pedig jelen van napjainkban is. Az elmúlt száz év egyebek mellett jelentős társadalmi, politikai és egészségügyi változásokat hozott. A két világháború közti időszakra beértek az előző század végétől felfutó gazdasági fejlődés eredményei a köztisztaság, illetve az egészségügyi rendszer területén is. Ennek tulajdonítják, hogy a tuberkulózis előfordulása olyan meredeken csökkent ebben az időben, akárcsak a második világháborút követően, amikor széleskörűen elterjedtek az antibiotikumok. Tehát a nyomor, az alultápláltság csökkenésének, a higiénia fejlődésének különös jelentősége van a tbc-fertőzés elleni harcban. Persze – sajnos – a nagymértékű csökkenés a mai statisztika képében azt jelenti, hogy évente így is világszerte mintegy egy-másfél millió ember hal meg tbc következtében. Európában a fertőző betegségek közül a tbc-nek a második legerősebb az egészséges életévek számának csökkentésére kifejtett hatása (első az influenza és influenzaszerű megbetegedések).
A teljes emberiség negyede-harmada hordozhatja a baktériumot.
Ők főleg Indiában, a Távol-Keleten és Afrikában élnek. Nem minden hordozó beteg, és ők nem is fertőznek másokat. A baktérium megbújik a tüdejükben. A probléma akkor jelentkezik, ha a szervezetük, különösen az immunrendszerük legyengül. Például HIV-fertőzés következtében. Az átlagpopulációhoz képest a börtönviseltek, a droghasználók, a hajléktalanok, a nyomorban élők megbetegedési esélye tízszer-harmincszor nagyobb. Ha kialakult a betegség, már másokat is megfertőzhetnek.
Nagy figyelmet érdemelnek az újszülöttek és a kisgyermekek.
Az ő körükben szintén terjed a tbc, és a fertőzött gyermekek tipikusan nyomornegyedbeli élőhelyük fő terjesztői lehetnek. A gyermekkori tbc ellen létezik hatásos védőoltás. Az utóbbi években a világ fejlettebb országai mégis kivezették ezt az általánosan kötelező védőoltások közül. Természetesen immunrendszeri betegséggel született gyermekeknél problémás lehet ez a védőoltás (BCG-oltás), csakúgy, mint a többi vakcina is. A 2012-ben született gyermekek a szlovák tiszti főorvos hivatalának döntése szerint már nem részesültek tbc elleni oltásban. Az eljárási rend szerint a rizikócsoportba tartozók (a gyakorlatban a legszegényebb települések kisgyerekei) részesülnek ebben a védőoltásban. Ennek eredménye az lett, hogy a 2012 utáni években jelentősen megnőtt a tbc-megbetegedések száma a legfiatalabb korcsoportokban. Tehát nem éppen jól sült el a védőoltás kivezetése. A rizikócsoport behatárolása nehézkes, problémás.
Mégis miért gondolhatták jó ötletnek?
A BCG-oltás elleni fő érv, hogy a felnőttkori tuberkulózis ellen nem igazán véd. Itt sokunknak eszébe juthat az aktuális koronavírus-járvány.
Egyesek feltételezik, hogy azok a társadalmak, amelyek jól átoltottak BCG-vel (Olaszország és az Egyesült Államok nem ilyen!), könnyebben átvészelik a súlyos szövődményeit a légúti megbetegedésnek. Az összefüggés nem bizonyított, de nem is zárható ki teljesen: a megfelelő időben adott BCG-oltásnak lehet immunrendszert fejlesztő, stimuláló hatása. Ismereteink szerint az első két életévben beadott vakcina a hatásos a gyermekkori tbc megelőzésében. Hangsúlyozom, hogy más betegség esetleges kivédése jelenleg csak feltételezés.
A tbc-vel a másik nagy probléma a gyógyszeres kezelése.
A betegség ma elvileg gyógyítható lenne. Vannak hatásos antibiotikumaink tbc ellen, de ezeket elég sokáig kell szedni. Fél évig, akár két évig. Továbbá ezeknek a gyógyszereknek jelentős mellékhatásaik is vannak. A hajléktalanok, börtönviseltek – a leginkább érintettek – nehezen működnek együtt, gyakran félbeszakítják a gyógyszerszedést. Ennek köszönhetően rengeteg antibiotikum hatástalan a tbc ellen. Ez a világ járványügyének egyik legnagyobb kihívása. Az egészségbiztosítókat is megterheli: a speciális antibiotikumos kezelés költsége megközelíti a kétszázezer eurót!
A tbc Európából sem tűnt el. Igaz, a szegényebb országokat jobban sújtja, azonban földrészünkön is évi több tízezer embert érint.
Ahhoz, hogy a baktériumot legyőzzük, a védőoltásokra is szükség lenne, így is rengeteg terjedési gócot lehetne felszámolni. A gazdasági szereplők és a politikusok figyelmére is szükség van, hiszen a jóléti társadalmi fejlesztések egyértelműen e betegség ellen dolgoznak. Világszerte csökken ugyan az évi új megbetegedések száma, de ha nem javul ez a folyamat, még sokáig nem felejthetjük el a tbc-t.
A szerző kutatóorvos.
Megjelent a Magyar7 2020/17. számában.
