Egy „játékos” marslakó
Marx György (1927–2002) kiemelkedő magyar fizikus könyvet írt ezzel a címmel: A marslakók érkezése és ebben azoknak a magyar tudósoknak az életútját követi nyomon, akik jelentős felfedezéseikkel örökre beírták a nevüket a tudománytörténetbe. Az elnevezés keletkezéséről különböző állítások vannak forgalomban, de azt tényként szögezhetjük le, hogy az Amerikai Egyesült Államokban született.
A világhírű sci-fi író (és tudományos kutató), Isaac Asimov írta egyszer:
Enrico Fermi Nobel-díjas olasz fizikus egy hosszú gondolatmenet végén, amelyben az Univerzumban ide-oda utazgató értelmes lényekről beszélt egy társaságban, feltette a kérdést:
A jelenlévő Szilárd Leó ezt válaszolta:
Marslakók a II. világháború idején lettek belőlük Los Alamosban, ahol a világ számos helyéről összesereglett kutatók, köztük magyarok is (Teller Ede, Wigner Jenő, Neumann János stb.) az atombomba létrehozásán fáradoztak. Az Amerikába emigrált magyarok persze nemcsak a tudományok területén, hanem a filmiparban és a művészetekben is jeleskedtek. Norman Macrea, az Economist főszerkesztője meg is jegyezte: A magyarok Amerikában sokkal előbb megteremtették Hollywoodot, mielőtt az ennél ártalmatlanabb atombombát megcsinálták volna.
A marslakók „kirajzása” a múlt század húszas éveiben kezdődött, és rendszerint egy totalitárius diktatúra életveszélyes fenyegetése késztette őket menekülésre. A fasizmus bukása után a kommunizmus üldözte el a legkiválóbbakat Magyarországról, tehát a marslakók a háború után is folyamatosan érkeztek Amerikába. Ezek egyike volt a Budapesten 100 éve, 1920. május 29-én született Harsányi János Károly is, aki harmadmagával 1994-ben Közgazdasági Nobel-díjat kapott.
Szülei kikeresztelkedett zsidók voltak. Apja, Harsányi Károly Zuglóban volt gyógyszerész és patikatulajdonos. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban – a marslakók egyik nemzetközileg is ismertté vált alma materében – érettségizett 1938-ban. Diákkorában kétszer is első lett a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (KöMaL) feladatmegoldó versenyében, ezért nem meglepő, hogy matematikát és filozófiát kezdett tanulni a pesti tudományegyetemen. Egy év elteltével apja Franciaországba küldte, hogy vegyészmérnöki képesítést szerezzen, mivel azt szerette volna, hogy a gyógyszertár családi kézben maradjon. A II. világháború kitörése miatt azonban visszatért Magyarországra és végül gyógyszerészi oklevelet szerzett. Az 1944-es német megszállást követően munkaszolgálatos volt és 1945 januárjában kis híján Ausztriába került a századával, de még az állomáson sikerült lelépnie és egy jezsuita szerzetes, Raile Jakab, a budapesti Pápai Nunciatúra Segítő Bizottságának az elnöke bújtatta sok más zsidó származású sorstársával együtt.
A háború után a Katolikus Hittudományi Főiskolán filozófiát hallgatott, 1947-ben filozófiai doktorátust szerzett és Szalai Sándor (1912–1983) szociológus professzor tanársegédje lett a tudományegyetemen. Leendő feleségével, Klauber Annával is itt ismerkedett meg, akivel együtt menekültek el Magyarországról Ausztriába, amikor a zuglói gyógyszertárat 1948-ban államosították. Ebben a menekülésben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy főnökét egyre több támadás érte, végül 1950-ben koholt vádak alapján börtönbe is zárták.
Harsányi János 1950-ben Ausztráliába emigrált menyasszonyával és ott kötöttek házasságot. Bár a tudósnak már két diplomája és doktori címe is volt, ezt nem ismerték el, ezért évekig egy gyárban fizikai munkát végzett, esténként viszont levelezői szakon közgazdaságtant tanult, majd diplomát szerezve 1954 és 1956 között a Brisbane-i Egyetemen oktatott. Ekkor egy Rockefeller-ösztöndíjnak köszönhetően az amerikai Standford Egyetemen Kenneth Arrow (1921–2017) Nobel-díjas közgazdász mellett dolgozott és 1958-ban közgazdasági doktori címet is szerzett. Értekezésében elsősorban a játékelmélet kérdéskörével foglalkozott, megalapozva későbbi fő kutatási területét. A matematika iránti érdeklődése nagyban segítségére volt és bár vissza kellet térnie Ausztráliába, ahol a Canberrai Egyetemen lett előadó, Arrow közbenjárására 1961-ben már ismét Amerikában vállalhatott munkát a Detroiti Egyetemen, majd a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora lett.
Itt Neumann János (1903–1957) egykori tanítványa, Harald Kuhn felhívta a figyelmét Neumann és Oskar Morgenstern (1902–1977) közösen írt, 1944-ben megjelent munkájára (címe magyarul: Játékelmélet és gazdasági viselkedés), amely a játékelmélet első monografikus feldolgozása volt. Az elnevezés egy kicsit megtévesztő, hiszen igazából a matematika egyik ága és arra a kérdésre keresi a választ, miként kell észszerűen viselkedni olyan helyzetben, amikor a résztvevők döntéseinek eredményét a többiek lehetséges választása befolyásolja. Ilyen helyzet előállhat a sakkban, a dámajátékban, de akár a pókerben is. A vizsgálható területek azonban kibővíthetők a közgazdaságtanra, továbbá a szociológiára, a pszichológiára vagy éppen a számítástechnikára is. Harsányi 1967 és 1968 táján jelentette meg azokat a dolgozatait, amelyeket később a Közgazdasági Nobel-emlékdíjjal jutalmaztak. A játékelméletet kiterjesztette azokra a helyzetekre, amikor az egymással versengő felek nincsenek minden lényeges információnak a birtokában, esetleg nem tudják eldönteni, hogy mire készül a másik fél. Míg pl. a sakkban adottak a bábuk és tudni lehet, hogyan léphetnek és a játékosok ismerik a szabályokat, addig az ún. nem kooperatív információs játékok esetében az egyik fél nem tudja a másikról (vagy akár több résztvevőről), hogy mi a célja és hogyan szeretne minél nagyobb előnyhöz, profithoz stb. jutni. Ilyen helyzetek előfordulhatnak árveréseken, bizonyos hasznosítható területek megszerzéséért folytatott tárgyalásokon, de akár katonai stratégiák megalapozásánál is. A játékelmélet tudósait gyakran be is vonták szakértőkként ilyen stratégiák kidolgozásába. Harsányi egyik interjújában beszél is erről:
Hogy miért 26 évvel az alapvető dolgozatok megjelenését követően kapta csak meg a Nobel-díjat (John Forbes Nashsel és Reinhard Seltennel megosztva)? Szerinte azért, mert Stockholmban megvárták a játékelméletről szóló első monográfia megjelenésének 50. évfordulóját.
A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben külső tagjává választotta.
Utolsó éveiben az Alzheimer-kór támadta meg a szervezetét és 2000. augusztus 9-én szívroham végzett vele Berkeleyben.
