Egy arisztokrata orvos - 150 éve született Batthyány-Strattmann László
2003. március 23-án Szent II. János Pál pápa egy 21 évnyi bizonyítási eljárást lezárva a Vatikánban ünnepélyesen boldoggá avatta Batthyány-Strattmann László herceget. Igazából ez az eljárás már 1944-ben elkezdődött, de a világháború végeztével elakadt és csak 1982-ben kezdődött újra. Aki nem ismeri ennek a kiváló férfiúnak az életét, joggal kérdezheti, hogy mivel is érdemelte ki ezt a rendkívüli megtiszteltetést.
A Batthyány család egyike ama kevés magyarországi főúri családnak, amely elsősorban a hazát építő és jobbítani szándékozó tetteivel írta be nevét a történelemkönyvek lapjaira. Mellettük alighanem csak a Széchenyiek és a Rákócziak említhetők ebben az értelemben.
150 éve, 1870. október 28-án Dunakilitiben született, alig néhány kilométerre Pozsonytól. Ez a ma alig 2000 lelket számláló település ugyancsak a család birtoka volt, de a 19. század második felében a csallóközi Felbáron is birtokot vettek és egy kastélyt is építettek, ahol a gyermek László gyakran töltötte a nyarakat testvéreivel. A kastélyt azóta már elbontották, de a Batthyány család legjelesebb 20. századi tagjára, Batthyány-Strattmann Lászlóra a helyi magyar iskola emlékezteti a ma itt élőket, mivel róla kapta a nevét a 2000-es években.
László a kalocsai jezsuita gimnáziumban tanult, de a nyolcadik évfolyamban valami miatt eltanácsolták őt (talán túl önérzetesen reagált az egyik tanár megjegyzésére), ezért az ungvári gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait és ott tette le az érettségit is. Ezután egy meglehetősen kusza időszak következett az életében, mintha nem tudta volna eldönteni, mihez is kezdjen. Beiratkozott a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára, de fél év múlva már huszárönkéntes volt a hadseregben. Ez sem volt az ínyére és 1892-ben idő előtt leszerelt. 1892 őszén végre úgy tűnt, hogy megtalálta a neki való szakterületet: beiratkozott a bécsi egyetem bölcsészettudományi karára, ahol kémiát tanult, de emellett rendszeresen hallgatott filozófiai és csillagászati előadásokat is. Szorgalmas diákként jelesen diplomázott kémiából 1896-ban, majd rádöbbent, hogy őt tulajdonképpen a gyógyítás érdekli, ezért beiratkozott az orvosi karra és 1900-ban orvosi diplomát is szerzett.
1902 júniusában avatták fel az új intézményt és azonnal jöttek az első betegek is. A legelső történetesen szürkehályogműtétre érkezett, és ez akár jelképesnek is mondható. Batthyány ugyanis később elsősorban a szembetegségek gyógyításával, műtéti kezelésével foglalkozott, noha gyakran vezetett szüléseket vagy végzett ortopédiai sebészi beavatkozásokat is. A szembetegségekkel akkoriban kevesen foglalkoztak az országban, noha a szürkehályog (katarakta) és a zöldhályog (glaukóma) mellett számos fertőző betegség (trachoma) vagy munka közben történt balesetek is szükségessé tették a beavatkozást. Batthyány László kezdettől fogva arra törekedett, hogy a leginkább rászorulókon segítsen, tőlük pénzt sohasem fogadott el, sőt, amikor a beteg gyógyultan távozott még ő adott neki pénzt az utazásra, miután sokan igen nagy távolságot voltak kénytelenek megtenni, hogy eljussanak hozzá.
Ennek a hozzáállásnak igen hamar híre ment, és a doktor urat egyszerűen a szegények orvosaként emlegették. A rendelőben és a kórházban is felesége volt az első számú segítője. Gróf Maria Theresia Coreth zu Coredo und Starkenberggel még medikusként házasodott össze 1898. november 10-én. Ez egy nagyon boldog házasság lett, 12 gyermekük született, közülük tízen megérték a felnőttkort is. A grófnő ugyanolyan természetességgel viszonyult a szegény betegekhez, mint férje és gyakran még éjszaka is felkeresték a rászorulókat vagy a vajúdó nőket.
A Nagy háború az Osztrák-Magyar Monarchia vereségével ért véget és az ezeréves magyar állam egyharmadára zsugorodott. A sors fintoraként nemcsak az újonnan létrejött utódállamok – Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia – szakítottak ki jelentős területeket a történelmi Magyarország testéből, hanem még Ausztriának is jutott belőle egy sáv. Így került Ausztriához Köpcsény és még több olyan helység, amelyek Batthyány-birtokok voltak. A herceg úgy döntött, hogy családjával végleg Körmenden telepedik le, a köpcsényi kastélyt és a kórházat pedig az osztrák államnak ajándékozta.
1921-ben egy családi tragédia árnyékolta be a herceg életét: elsőszülött fia, Ödön váratlanul meghalt. Fájdalmát a gyógyításba temette. Mélyen vallásos emberként naponta imádkozott a templomban, és amikor gyógyult betegei hálálkodtak neki, mindig azt mondta:
El kell mondani a hercegről, hogy nagyon jó kézügyessége volt és sok olyan dolog is érdekelte, ami egyáltalán nem függött össze az orvoslással. Berendezett magának egy vegyi laboratóriumot, ahol cipőpasztától kezdve, fogkrémen át, szájvizet és kölnit is készített. Ügyesen fényképezett, különböző tárgyakat aranyozott és ezüstözött, és viaszfigurákat is öntött. A csillagászat is komolyan érdekelte, a köpcsényi kastélyban a távcső mellett egy spektroszkópot is felszerelt. Kiválóan zongorázott és elég jól orgonált is. Feljegyezték, hogy a személyzet óráit is ő javította. Az elsők között vett magának személyautót, de saját gépjárművezető iskolája is volt, a különböző előkelőségek hozzá küldték sofőrjeiket autóvezetést tanulni. Ugyanakkor a növények, a mezei virágok, a kagylók és a lepkék is érdekelték, nagyon soknak tudta a latin nevét is.
A korabeli magyar lapokban időnként részletes beszámolók jelentek meg a Körmenden folyó gyógyító munkáról. Az orvos–herceg híre még a Vatikánba is eljutott. 1923-ban a pápa Batthyány-Strattmann 25. házassági évfordulója alkalmából a beteggyógyítás terén végzett kiváló munkájáért egy érdemrenddel és dicsérő oklevéllel tüntette ki őt. Ezt a pápai nuncius adta át, majd levélben számolt be a főnökének:
Öt évvel később, 1928-ban a Szentatya az aranysarkantyús rendet adományozta neki és az aranygyapjas rend lovagjává is ütötték.
Nemcsak a kortársak, hanem az utána jövők is megpróbálták jellemezni a gyógyító herceget. Volt, aki a magyar Albert Schweitzert látta benne, ami megtisztelő ugyan, de ő nem kívánt Afrikába menni, hiszen a saját
hazájában is nagyon sok rászoruló ember várt a gyógyító kézre és a szenteket is elhalványító jóságra.
Ezek az emberek őszintén szívükbe zárták a herceget és akár az életüket is adták volna érte. Amikor az 1919-es kommün idején Ausztriába és Svájcba menekült családjával, majd a vörösök bukása után ismét visszatért Körmendre, a zongoráján egy papírlapot talált a következő szöveggel:
Életének utolsó másfél esztendejét a súlyos betegség árnyékolta be: hólyagrákot diagnosztizáltak nála. A nagy fájdalmakat is némán tűrte. Bécsben halt meg 1931. január 22-én. Földi maradványait Ausztria második legnagyobb sírboltjában, a Batthyány család németújvári kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Batthyány-Strattmann László emlékére 1992-ben díjat alapítottak, tiszteletére Körmenden emlékkápolnát, Szombathelyen templomot avattak. Nevét viseli a körmendi kastélyban lévő múzeum, a körmendi és a köpcsényi kórház, valamint több iskola (a felbári is), 2002-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. Születésének 140. évfordulóján, Bécsben a ferencesek templomában mutatták be az életéről szóló, Pelikán című oratóriumot, a cím a Batthyány család önfeláldozást jelképező címerállatára utal.
