Dívák & Ikonok
Közel járhatunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a Magyar Zene Házában május 18-án nyílt Dívák & Ikonok című kiállítás az Év Kiállítása. A tárlat anyaga egyenesen Londonból, a Victoria and Albert Múzeumból érkezett Budapestre, egy hónappal az után, hogy a brit fővárosban véget ért az az időszaki kiállítás, amelynek ötlete Kate Bailey kurátor agyában született meg. Ahogyan azt a sajtónak megfogalmazta: a kiállítás ötletét a díva fogalma iránti kíváncsisága hívta életre, meg az a lehetőség, hogy olyan történeteket fogalmazzon meg, amelyek összekapcsolják egymással az egyes zenei műfajokat.
A Magyar Zene Házában – megnyitása óta – ez az első külföldi kiállítás. Egy 1000 négyzetméteres térben igazi labirintust alakítottak ki, ahol a vizuális rétegen túl képzőművészeti és iparművészeti alkotások is láthatóak, hiszen a dívák imázsához hozzátartozik a ruha, a zene, a történetek. A díva fogalma a 19. században született az operaénekesnők tehetsége kapcsán, korunkban pedig a rock- és popdívákban ölt testet. A tárlat első felvonása a 19. századtól mutatja be a nőket egészen a 20. század '60-as éveiig. A második felvonás viszont kimondottan a pop- és rockdívákra összpontosít. A kiállításon mintegy 70 külföldi díva életébe nyerünk bepillantást, eredeti fellépőruhák, személyes tárgyak, installációk formájában. Budapesten ez a szám 20 magyar ikonnal is bővült, de a tárlat nemcsak a személyekről szól, hanem a dívalétről, annak kulturális jelentőségéről is.
A szó a latin „isteni” (divina) jelzőből származik, és a 19. században a kivételes tehetségű operaénekesnőket jellemezte. Idővel a fogalom bővült, forradalmasították, átalakították, megkérdőjelezték, végül elfogadták. Ahogyan az operák, úgy a kiállítás is két felvonásból áll. Az elsőben – az eredeti dívák – a 19. század isteni tehetségű operaénekesnői mutatkoznak be, akik meghódították a színpadot, később a filmvásznat, ugyanakkor harcoltak a női egyenjogúságért is. Miután kiléptek a társadalmi keretek közül, a kritika, a megvetés sem kerülte el őket. A díva kifejezést először Théophile Gautier francia író használta azokra, akik tehetségét isteni adománynak tekintette.
Az opera 1830 körül került a figyelem középpontjába, és a primadonnáknak lelkes rajongótáboruk lett. A siker hírnevet, a hírnév gazdagságot, a gazdagság pedig függetlenséget hozott számukra. Ezt egyetlen más hivatás nem tudta felkínálni a hölgyek számára. Az elsők között Giuditta Pasta és Maria Malibran neve említhető. Nelli Melba hangja pedig, első nőként, már a rádióban is felcsendült. Mivel valamennyien anyagilag függetlenek lettek, képesek voltak átlépni a nemi és osztálykorlátokat, ám a társadalom nem fogadta őket magába, kénytelenek voltak megbélyegzésükkel szembeszállni.
A színház és az éneklés első nagy magyar női alakja Déryné volt, aki prózai színészként is megállta a helyét. Ő játszotta 1833-ban a Bánk bán című opera női főszerepét, Melindát. Bár neve kevésbé cseng ismerősen, a rövid életű Schodelné Klein Rozáliának is óriási szerepe volt a magyar operajátszás megteremtésében és elismertetésében.
A svéd Jenny Lind akkor lett anyagilag független nő, amikor a társadalom egy nő számára csupán a feleség és az anya szerepét szánta. Jenny pénzéből jótékonykodott, portréját tárgyakon népszerűsítették. Adeline Patti népszerűsége pedig olyan magasságokban szárnyalt, hogy az angol királynő után ő volt a második legismertebb angol nő. Bár a színházakat is a férfiak uralták, neki sikerült kiharcolnia a hatalmat és a függetlenséget. Részese volt a nők egyenjogúságáért és szabadságáért folytatott küzdelemnek. Nemzetközi csillagnak számított a Shakespeare műveit népszerűsítő Ellen Terry, ahogyan a francia színház világának leghíresebb alakja, Sarah Bernhardt is.
– vallotta. Ugyanitt kerül bemutatásra a nemzet első nagyasszonya, Jászai Mari, valamint a magyar színház koronázatlan királynője, Blaha Lujza is.
A XX. század elején jelentek meg azok a dívák, akik karrierjüket táncosként vagy revüsztárként kezdték. Gondoljunk csak Isadora Duncan vagy Josephine Baker alakjára. Mindketten testüket az önkifejezés eszközeként használták, miközben az egyikük a nők jogainak kiterjesztéséért, a másikuk pedig a rasszizmus ellen harcolt. Baker volt az első fekete globális szupersztár, az első fekete nő a franciák nemzeti hőseinek mauzóleumában. A német Marlene Dietrichet androgün megjelenése és különös kisugárzása jellemezte, de gyakran a végzet asszonyát is eljátszotta. Az ő magyar megfelelőjének Karády Katalint tekinthetjük, akinek kényszerű emigrációja miatt karrierje rövidre sikerült. „Amerika üdvöskéjének” Mary Pickfordot tartották, a filmművészet naivájának megtestesítőjét, Glória Swanson pedig az Alkony sugárút című filmben nyújtott teljesítményével vált ikonikussá.
Ez volt az az időszak, amikor a dívák java a színpadról a némafilmekre váltott. Gondoljunk csak a végzet asszonyát megformáló Lyda Borellire, vagy a mozik korai szexszimbólumára, Theda Bara-ra.
A hangosfilmek, illetve a hollywoodi filmstúdiók megjelenése révén születtek meg a hollywoodi dívák. Ám a filmstúdiók előszeretettel szóltak bele a sztárok magánéletébe, életükről a pletykalapoknak is információkat szivárogtattak. Ekkortájt került ki Amerikába Gábor Zsazsa, aki szépségével és botrányaival került a figyelem középpontjába.
– vallotta.
A tragikus sorsú Judy Garland ugyanakkor nagyon tehetséges volt, már gyerekként is foglalkoztatták, 1961-ben fellépése a Carnegie Hallban a show-biznisz története legfontosabb estéjének számított. Bette Davis a Jezabel című film főszerepének köszönhetően lett Oscar-díjas. Kihagyhatatlan a felsorolásból A modern kaméliás hölgy és a Kleopátra című filmek főszereplője, Elizabeth Taylor, aki egy ideig Hollywood legjobban kereső színésznője volt, Vivien Leigh élete pedig összefonódott nagy szerelme, Laurence Olivier életével. Ő testesítette meg a filmvásznon az Elfújta a szél női főszereplőjét, ezzel megszerezve az első brit Oscar-díjat.
Ha meghalljuk Marilyn Monroe nevét, valószínűleg mindenkinek a Van, aki forrón szereti című nagysikerű film jut az eszébe. Ő az érzékiség és a sebezhetőség elegye volt. Sajnos, a túlzott hírnév csapdájába kerülve fiatalon ment el barbiturát túladagolás miatt. Imidzse azonban halálával tovább nőtt. A dívák sorából nem maradhat ki Maria Callas neve sem, hiszen általa kapott új értelmet a régi olasz énekművészet. Korai halála ellenére legendája tovább él.
A kiállítás második felvonása már a fiatalok számára is ismerős dívákat mutat be, hiszen olyan nagyságokról szól – a teljesség igénye nélkül –, mint Barbara Streisand, Rihanna, Adele, Beyoncé, Pink, Whitney Houston, Edit Piaf, Lady Gaga és mások.
A mai dívák már a különböző műfajok legjobb énekesnői, akik feszegetik a zene határait, lenyűgözik, ugyanakkor provokálják is a közönséget. Képesek folyton átalakulni.
Bár zömében női előadókat mutat be a tárlat, néhány emblematikus férfi ikon is helyet kapott az anyagban. Az ikon jellemzője, hogy követői hosszú időn át példaként tekintenek rá. A rajongás emberfeletti lényeket alkot belőlük. Ilyen volt például Prince, akinek ikonikus cipője, Freddie Mercury, akinek magyarországi koncertjén hordott felsője, vagy Elton John, akinek féldrágakövekkel kirakott születésnapi jelmeze is látható a tárlaton. A magyar férfiak közül Kóbor János és Demjén Ferenc is kivívta magának a helyet a gyűjteményben.
Budapest után néhány nagyvárosban is felbukkanhat a kiállítás, de biztosan nem járja majd be a világot, hiszen felbecsülhetetlen értéket képvisel, így szállítása nem egyszerű, nem kockázatmentes. Budapesten azonban szeptember 15-éig még biztosan megtekinthető.
Megjelent a MAGYAR7 31. számában.
