BMW X4 20d xDrive: Ráncfelvarrás és lágy hibrid technika
A bajor márka középső terepkupéja átesett az első frissítésen, amelynek során pár alaki változáson túl új, lágy hibrid hajtásláncot is kapott. Ez mind a 6 civil típusnál alaptartozék; a két kivétel csupán az X4M, illetve X4M Competition sportverzió.

Abból a bizonyos civil kínálatból ezúttal a legolcsóbb dízelmotoros változatot kaptuk meg tesztelésre, a hozzá kizárólagosan járó összkerékhajtással és nyolcfokozatú automata váltóval.
Egy sima verziónál nem biztos, hogy elsőre észrevennénk a külső változásokat, ám itt alaposan rájuk pakolt a tesztautó feláras M dizájncsomagja. Jelesül: a gyöngyházeffektusú vesékkel, a fényszórók alatti óriási horpaszokkal, hátul pedig a kiszélesített műanyag keretekbe foglalt prizmákkal, az átszabott lökhárítóval és a trapéz alakú dupla kipufogócsövekkel (ezek eddig csak a Performance kivitel sajátjai voltak).
A lámpák alá átköltöztetett típusjelzés is javította az összképet, már csak a szimmetria okán is. A megnyújtott, kettős optikájú fényszórók már a sima innováció részei, tesztautónk esetében a szemben jövő járműveket kitakaró lézeres technikával. S ami még a frissítés után szintén változatlan maradt: a karakteres kupéforma, a sportautókra hajazó lapos hátsó szélvédő, és a szinte rásimuló tetőspoiler.
…a márka megszokott architektúrája fogad: teljesen digitális műszerfal, millió dolgot megjeleníteni képes központi kijelző, beleértve a lágy hibrid hajtás különböző rezsimeit vagy a vezetési stílus értékelését is. A fogyasztást szintén külön grafikonon ábrázolja, megkülönböztetve rajta a Eco, Sport és Comfort menetmódokat.
Magától értetődő az iDrive kezelőpult, amely máig a legjobbak közé tartozik a maga nemében; forgótárcsás-nyomógombos kezelése rengeteg képernyőmaszatolástól kíméli meg a vezetőt. Az elmentett rádióállomások külön gombokkal történő azonnali lehívása is óriási előny, sok más autó bonyolult menürendszeréhez képest. Folytathatjuk a tesztautó elöl-hátul kényelmes bőrüléseivel, amelyek közül az elülsők komplett elektromos kiszolgálásúak voltak, beleértve a sofőrülés 2 pozíciójának elmentési lehetőségét is.
Hátul hárman is elfogadható kényelemben utazhatnak, de az igazi komfortot 2 utas élvezheti, akik pohártartós kartámlát hajthatnak le maguk közé. Arról nem is beszélve, hogy van külön klímaszektoruk, 2 USB-csatlakozójuk, és az üléseik is fűthetők… A dupla fenekű koferről pedig csak annyit, hogy alapméretben is meghaladja a fél köbmétert, bővítése után pedig közel másfél köbméteres, tökéletesen sík padlójú hangár keletkezik a láblendítésre is nyíló hátsó ajtó mögött.
Tesztautónk erőforrása a leggyengébb dízelmotor volt; felette áll a 30d, illetve az M40d a maga 286/340 lóerejével. (Alapmotornak mégsem nevezhetjük a kétliteres gázolajost, mivel a 20i benzines verzió 184 lóerős.) A frissítés során ez is megkapta az indítómotor/generátor nyújtotta lágy hibrid rásegítést, amely maximális igénybevételkor 11 lóerő többlettel szolgál. Ami puszta számadatként nem sok, de ne feledjük, hogy villanymotorról van szó, azonnal jelentkező nyomatékkal.
A szűken 2 tonna alatti saját tömegű autó dinamikai mutatói ennek (is) köszönhetően teljességgel elfogadhatóak, lásd a 213 km/órás végsebességet és a 8 másodperc alatti százas sprintet. Ehhez persze kell egy olyan váltó is, mint a Steptronic automata, illetve annak Sport üzemmódja, amely szinte a felismerhetetlenségig megváltoztatja az autó viselkedését. Ha nagyon vagánykodni akarunk, a volán mögötti fülekkel is kapcsolgathatjuk, de igazából fölösleges: a kétkuplungos szerkezet jobban igazodik el a 8 fokozat között, és a gázpedál kezelésének módjára is tökéletesen reagál.
Eco módban viszont akár több száz méteren hagyja motorfék nélkül vitorlázni az autót, csökkentve a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Ennek is köszönhetően reális a 6 és fél liter körüli átlagfogyasztás, ami a tesztünk során is minden megerőltetés nélkül összejött…
Hengerűrtartalom: 1995 cm3
Teljesítmény: 140 kW (190 LE) @4000
Elektromos rásegítés: +8 kW (11 LE)
Nyomaték: 400 Nm@1750–2500
Sebességváltó: nyolcfokozatú Steptronic automata
Legnagyobb sebesség: 213 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 7,9 s
Gyári átlagfogyasztás: 5,7–6,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 149–169 g/km
H/Sz/M: 4751x1918x1621 mm
Csomagtér: 525–1430 l
Üzemanyagtartály: 68 l
A modellcsalád induló ára: 56 300€
A tesztelt típus induló ára: 59 050 €
