2025. február 22., 15:00

BMW 550e xDrive: Konnektoros hibrid, közel 500 lóerővel

A bajor márka új 5-ös sorozata nem kevesebb, mint 11 típust kínál, és ekkor még csak a szedán verziókról beszélünk. Ezek között 3 PHEV, azaz konnektoros hibrid található, amelyek 2 motor és 2 hajtásmód kombinációi. A csúcs ebben a szegmensben az 550e xDrive, amelyet számos extrával megspékelve kaptunk meg a szokásos egyhetes tesztelésre.

 

BMW 550e xDrive
Galéria
+18 kép a galériában
Fotó: Vas Gyula
Túl az 5 méteren

Az autó megjelenése már csak azért is impozáns, mert az új 5-ös széria most először lépte túl az ötméteres hosszúságot. Emellett az egész fazon dinamikusabb az elődénél, lásd a kőkemény oldalperemeket, a kupésan lejtő hátsó oszlopot vagy a pengemetszésű hátsó lámpákat. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

Ezekhez jönnek még az M Sport és M Sport Plus dizájncsomagok külső kiegészítői, elsősorban az agresszív kialakítású frontrész. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

Egészében véve ez már nem az a szolid elegancia, ami éveken keresztül jellemezte az 5-ös szériát, mint úgynevezett „menedzserautót”. Ám ettől még vonzó maradt, éppen csak a kor trendjét követi. Végezetül még két tétel a tesztautó 34 480 eurós opciós listájáról: húszcolos alufelnik, 275/35-ös gumikkal, és a Liquid Copper fantázianevű kapucsínó-fényezés, 6099 euróért.

 

Expressive, Relax, Silent…

A beltérben két egybeépített digitális kijelző néz farkasszemet a vezetővel: a 12,3 colos műszerfal és a 14,9 (!) hüvelykes központi képernyő. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

Funkcióik és megjelenítési módjaik felsorolásáról 3 külön tesztet lehetne írni. Kezelésük is rendkívül praktikus: a műszerfal tartalmát a volánról váltogathatjuk, a monitorét pedig a középkonzolra telepített iDrive pult forgótárcsájával és nyomógombjaival. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

Itt kapott helyet a menetmód-választó is, amely összehasonlíthatatlanul több lehetőséget kínál, mint az átlagautók Eco/Normal/Sport stb. beállításai. Erről már az egyes pozíciók neve (Expressive, Relax, Silent, Digital Art stb.) is sokat elárul. Az M sportcsomagok és egyéb extrák pedig olyan holmikkal gazdagították a tesztverda enteriőrjét, mint a kitűnő fogású bőrkormány, az elülső sportülések, a panorámatető, a négyzónás légkondi vagy a 18 hangszórós, 655 wattos Bowers & Wilkins hifi. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

Ami pedig a helykínálatot illeti, a hossznövekményből főleg a hátul ülők profitáltak, de a csomagtartó 520 literes alapmérete is jó érték ebben a kategóriában. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

Ha pedig ezt az arisztokratikus luxuslimuzint egy lapra szerelt IKEA-bútordarab hazaszállításával lennénk kénytelenek megalázni, átmenetileg előredönthetjük a hátsó üléstámlákat, lásd a megfelelő ábrát…

 

Szupersportkocsikhoz mérhető gyorsulás

A konnektoros hibrideknél nem túl gyakori a brutálisan erős benzinmotor. Az 550e háromliteres hathengerese azonban ilyen: 313 lóereje elektromos közreműködés nélkül is az izomautók közé sorolná a verdát. Van azonban egy hasonlóan potens villanymotor is, közel 200 lóerővel; a kettő együtt 498 LE rendszerteljesítményt és gőzmozdony nagyságrendű 700 Nm-es csúcsnyomatékot tud összehozni. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

E hatalmas erőpotenciál leglátványosabb hozadéka a 4,3 másodperces százas sprint, ami már szupersportkocsis mutató. Tegyük hozzá: esetünkben több mint 2,2 tonna önsúly mellett! A villanymotort egyébként a nyolcgangos automata váltóba integrálták, és kapott egy olyan előáttételt is, amely rövid időre 280-ról 430 Nm-re növeli a nyomatékát. Ezt a legdurvább üzemmódot a volán mögötti bal váltófüllel aktiváljuk, és 10 másodpercre zabolátlan fenevaddá változtatja az autót. Persze nem csak szórakozásra szolgál: egy elmért előzésnél életet is menthet.

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

A kocsi adaptív rugózását alapon semlegesre hangolták, de a menetmódok függvényében a kimondottan komfortostól az extra keményig változik. Ami pedig a fogyasztást illeti, a gyári álomérték itt is csak akcióképes aksival érhető el, amikor akár 70-75 kilométert is megtehetünk tisztán elektromos üzemmódban. 

BMW 550e xDrive
Fotó:  Vas Gyula

A takarékos használat receptje tehát itt is ugyanaz, mint minden konnektoros hibridnél: esténként a garázsunk 400 V-os „ipari áramú” töltőjére akasztani a verdát, amelynek 11 kW-os fedélzeti rendszere 2 és egynegyed óra alatt csontig telidurrantja a teljesen lemerült telepet is.  Persze mondhatná akárki, hogy nem mindenkinek van garázsa és 400 voltos áramforrása. Viszont ne feledjük: itt egy 5-ös BMW tulajdonosáról van szó…

 

ADATLAP
Villanymotor: 145 kW (197 LE), 280 Nm
Összteljesítmény/nyomaték: 360 kW (489 LE), 700 Nm
Akkumulátor (nettó): 19 kWh
Töltési idő (11 kW AC): 2 óra 15 perc
Sebességváltó: nyolcfokozatú automata
Elektromos hatótávolság (gyári adat/teszt): 89/71 km
Legnagyobb sebesség: 250 km/óra        
Gyorsulás 0–100 km/óra: 4,3 s
Gyári átlagfogyasztás: 0,9 l + 24 kWh/100 km
Tesztfogyasztás: 1,7 l + 24 kWh/100 km
CO2-kibocsátás: 20 g/km
H/Sz/M: 5060x1900x1515 mm
Csomagtér:  510 l
Önsúly: 2230 kg
Üzemanyagtartály: 60 l
Induló ár: 79 950 €

 

BMW 550e xDrive
Galéria
+18 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.