Az Ebeczky-barlang legendája
Gömör déli részén, Ajnácskő és Almágy között magasodik egy sziklás csúcsban végződő hegygerinc, a Ragács. Csaknem másfél millió évvel ezelőtt még tüzet okádott és két kilométer hosszú lávafolyamot ontott ki magából. A vadul kiáramló vulkáni gőzök és gázok hol fülsiketítő sipítással törtek utat maguknak, máshol meg a felszín alatt robbantak. A pokoli színjáték mára már végleg elcsendesedett, az egykori vulkán pedig egy bárány szelídségével várja az ide látogató turistákat. Csúcsáról ugyanis csodálatos kilátás nyílik a környező vulkáni hegyekre.
A hely egyik érdekessége a nem egészen húsz méter hosszú Ebeczky-barlang. Vulkáni eredetét már 1944-ben megállapította Jugovics Lajos, a kiváló budapesti geológus, a Medves környéki tűzhányók első részletes kutatója. A múlt század nyolcvanas éveiben cseh földrajzosok ugyan kimállás nyomán keletkezett üregnek tartották, de ez annak tudható be, hogy nem olvasták Jugovics magyarul írt munkáját. Végül a nyolcvanas évek végén e sorok írója Eszterhás Istvánnal, a magyarországi vulkáni barlangok nagy ismerőjével bizonyította egy kutatóárok kiásásával a feltörő vulkáni gázok útjának létezését, amit a barlang falán kivált meszes bevonatok is alátámasztottak. Hasonló gázrobbanásos barlang a Felvidéken csak a Selmeci-hegységben található.
Mivel a barlang a hegycsúcs alatt mélyített tufabánya peremén nyílik, a szakirodalom valószínűnek tartotta, hogy az üreg a tufa fejtése nyomán vált ismertté. A bányát Ebeczky Emil óbásti és ajnácskői földbirtokos nyitotta meg 1884-ben, ezért a barlang is róla kapta a nevét. Ebeczky egyébként a hegygerinc nyugati lábánál elterülő Csontos-árok nagy jelentőségű ősmaradványainak megtalálójaként vált ismertté.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a barlangot minden bizonnyal már a tufabánya megnyitása előtt ismerték.
A néphagyomány szerint rablók, betyárok búvóhelyeként szolgált. Sőt nem akárki használta menedékül: maga Vidróczki Márton, a híres mátrai betyár is itt húzódott meg, amikor szorult a kapca. Erről egy legenda is szól, miszerint egy alkalommal az özvegy Gecséné elindult leányával, Borcsával kelengyét venni, amikor az erdőben egyszerre eléjük állt egy szűrös, baltás ember.
– Kigyelmetek meg hová igyekszenek? – kérdezte keményen.
– Mi bizony Putnokra megyünk, jó ember. Itt van mellettem ez a gyermek, neki vennénk valami kelengyére valót. Már ugye, amennyi telik a magunkfajta szegényeknek.
Amikor az útonálló látta, hogy a templom egerétől is szegényebb fehérnéppel van dolga, felszólította őket, hogy kövessék. Még a nevét is elárulta nekik, amitől a szegény cselédek nyomban holtra ijedtek. Nem volt hát mit tenniük, utána eredtek. Egy jó órányi járás után elértek a Ragács barlangjához, ahol a híres a betyár bandája tanyázott.
– No legények! – kiáltott be hozzájuk Vidróczki – vásznat, gyolcsot, selymet hozzatok elő!
A szegénylegények pedig kimértek nekik annyit, amennyit csak elbírt a meglepődött két nőszemély. Késő este lett, mire az anya s leánya hazaértek a kelengyének való holmikkal. Készült is belőle olyan sok szép ruha, hogy csudájára jártak a falubeli cselédek.
Ezt a kedves legendát Balogh Béni jegyezte fel és adta közre 1979-ben egy Vidróczkiról szóló történetek gyűjteményében. Nem tudhatjuk persze, mennyi igazság rejlik a történetben, Gecse Borcsáék mindenesetre jól megizzadhattak, míg felkapaszkodtak a csaknem ötszáz méter tengerszint feletti magasságban nyíló barlanghoz. Az viszont biztos, hogy Vidróczki előszeretettel kereste fel a barlangokat. Mivel mónosbéli születésű volt (1837), a Bükkben kezdett betyárkodni, ahol nevét a Kis-fennsíkon nyíló Vidróczki-barlang őrzi. A komáromi börtönből való szökése után néhány évig a Mátrában tartózkodott, itt pedig búvóhelyét a Mátrakeresztes határában fekvő, szintén vulkáni eredetű Vidróczki-barlanghoz kötik. Börtönbe állítólag azért zárták, mert egri katonai szolgálata alatt trombitáján a Kossuth-nótát fújta, ami nem tetszett az osztrák parancsnoknak. Meg akarta büntetni Vidróczkit, aki persze nem hagyta magát és a tisztet jól fejbe verte.
Az biztosra vehető, hogy a Ragács alatti falvakban is tiszteletét tette a neves betyár. Erről tanúskodik a vallomása annak a medveshidegkúti születésű Magalbert Péternek (1929–2011), akinek anyai dédapja, a rossz nyelvek szerint, egyenesen Vidróczkitól származott. Egy vérbeli betyárnak ugyanis minden faluban volt szeretője. Péter bácsi pedig ragaszkodott a tradícióhoz és híres őséről számos érdekes történetet mesélt, amelyeket a dobfeneki Farkas Ottó fűzött csokorba és adott közre Betyáros történetek című könyvében.
Az öreg Péter bácsi, aki mellesleg a környéken jól ismert népzenész is volt, mesélt a Péterfala és Jeszte között szerényen meghúzódó csárdáról, ahol Vidróczki előszeretettel tartózkodott, ugyanis innen figyelhette meg a rimaszombati vásárra igyekvő árusokat, gazdákat. Mikor ezek – az áldomásoktól sokszor beborozva – visszafelé ballagtak vagy szekereztek az úton, már tudta, ki mit adott el, kinek mennyi pénz lapul a mellényzsebében, kinek érdemes az útjába állni. Magalbert Pétertől tudjuk, hogy a Ragács barlangjából kilépve Vidróczki hogyan ajándékozott meg egy szegény szerelmespárt, akik ennek köszönhetően megtarthatták menyegzőjüket. A szokás szerint azonban az adományozónak is illett a lakodalmon jelen lenni. Vidróczki pedig tudta az illemet, legyalogolt Almágyba, meg is táncoltatta a szép menyasszonyt, tányérjába még egy marék tallért is szórt, ráadásul. A jelen lévő kisbíró azonban gyanút fogott és csendben elosont a pandúrokért. Persze Vidróczkinak is akadtak segítői. Egy pásztorember előre figyelmeztette a betyárt, amire az a menyasszony készséges segítségével női ruhába öltözve beállt a konyhában kavargatni az ételt. A közben megérkezett pandúrok átkutattak mindent, betyárt azonban sehol sem találtak. Miután lógó orral elhagyták a termet, Vidróczki visszatért a mulatók közé és reggelig ropta a táncot.
Ennél rázósabb történetek is maradtak fenn Vidróczkiról a Medvesalján. Egy alkalommal az ajnácskői csendőrőrsre egy önbizalomtól és buzgóságtól kirobbanó hetyke csendőr került, aki képesnek tartotta magát egyedül is elfogni a betyárt. Cimborái már előre értesítették Vidróczkit, hogy a csendőr a vecseklői kocsmában várja. A betyár nem ijedt meg, belépett a söntésbe, egy nagy pohár bort tett a csendőr asztalára és mielőtt az fölocsúdott volna, Vidróczki a fejéhez szegezte pisztolyát, másik kezével pedig a puskáját markolta meg. Végül nemcsak a puskával nyargalt el, de még a csendőr lovát is magával vitte.
Vidróczkit végül 1873-ban, Mátraverebély határában bandájának egyik tagja, Pintér Pista ütötte agyon, akivel összetűzésbe került. Sírja Egerben található, emlékét számos nóta is őrzi.
