A tudós körorvos - Arcképvázlat a 75 éves dr. Kiss Lászlóról
Talán nem illene egy méltatást személyes emlékkel indítani, de első találkozásom Kiss doktorral mindenképp rendhagyó volt. Akkoriban a pozsonyi Hét szerkesztője voltam és egy megemlékezést írtam a 200 esztendeje született nagy cseh biológusról, Jan Evangelista Purkyněről.
A cikk megjelenését követően egy vaskos borítékot kaptam, benne dr. Kiss László levelével és egy hosszabb dolgozatával. A levélből kiéreztem egy kis szemrehányást is, mivel a neves tudósról szóló írásomban nem említettem Purkyně magyarországi látogatását és kapcsolatait. Ezért arra gondolt, hogy ezt ő írja meg, feltéve, ha a lap egyáltalán igényt tart a cikkre. Azonnal válaszoltam neki, megköszönve remek írását és megnyugtattam, hogy a dolgozat megjelenik, mi több, további írásokat is várnék tőle. Így kezdődött a mi kapcsolatunk, amelyből később szerzői együttműködés és barátság lett.
Paláston kezdett iskolába járni, majd a falutól 10 kilométernyire fekvő Ipolyság gimnáziumában érettségizett 1968-ban. Gyermekkorától fogva nagy könyvrajongó volt és unokatestvérével szinte versengtek, ki tud több könyvet elolvasni. Ha széles körű ismereteinek ősforrását keressük, minden bizonnyal a palásti könyvtárak környékén kellene kezdenünk a kutatást.
Elmondása szerint ez az érdeklődés (és Zalabai Zsigmond 1984-ben és 1985-ben kiadott kétkötetes munkája – Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó) vezette őt azután az orvostörténet felé, és elsősorban a Felvidéken egykor élt és tevékenykedett orvosoknak eredt a nyomába, mivel szembesült azzal a ténnyel, hogy róluk csak kevés ismerettel rendelkezünk, sőt számosan vannak olyanok, akiknek a munkássága teljesen homályban maradt, sokuk még a lexikonokba sem került be.
Kórházi, majd később körorvosi munkája mellett igyekezett időt találni a könyvtárakban és a levéltárakban fellelhető művek és dokumentumok alapos tanulmányozására, hogy egy-egy készülő dolgozatához hiteles információkat szerezzen. Gyakran megfordult Budapesten is az Országos Széchényi Könyvtárban vagy a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban és Levéltárban, de akár egy adat pontosítása érdekében Pozsonyba is elutazott. Magyarul írt szakcikkeit itt a Felvidéken nem volt lehetősége publikálni, ezért az Orvosi Hetilapban vagy az Orvostörténeti Közleményekben jelentek meg írásai, tanulmányai.
A szakmai körökben nagyra tartott és számos díjjal elismert munkássága elsősorban a Felvidék orvostörténelmi emlékeire fókuszál, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy az említett kötetekben is a tájainkon élt orvosdoktorok portréi dominálnak.
Az orvos- és művelődéstörténész körorvos, aki a rendszerváltás idején 1990-ben döntött úgy, hogy Ipolyságról a Csallóközbe, Csilizradványra költözik feleségével, Ágnessel (aki nővérként szolgált mellette a rendelőben és az ügymenettel kapcsolatos minden feladatot intézett), napi orvosi teendői közben rádöbbent arra is, hogy az embereknek akkor is szükségük lehet az orvos tanácsaira, ha nem betegség gyötri őket, csak többet szeretnének tudni a betegségek tüneteiről és kiváltó okairól. Különböző lapokban, később pedig a pozsonyi Pátria Rádióban is rendszeresen jelentkezett orvosi tanácsaival, sőt a Remény c. hetilapban és az Új Nőben ma is olvashatunk tőle ilyen írásokat. Ezekből eddig két kötetnyi válogatás jelent meg: Recept nélkül. Orvosi tanácsok mindenkinek (1996) és Kérdezze meg orvosát (2003) címmel.
Fentebb már utaltam Kiss doktor irodalmi tájékozottságára és széles körű ismereteire, nos, orvosként nem állhatta meg, hogy ne nézzen utána a híres emberek, elsősorban írók és költők nyavalyáinak. A korabeli beszámolók, esetleg önvallomások alapján megpróbálta felállítani az őket sújtó betegségek diagnózisát, vagy, ahogy ő nevezte: megírni a patográfiájukat. Ebben a műfajban is két kötetet tett az asztalunkra. 1997-ben adta ki a Kínok tövisében – Nagy emberek, hétköznapi kórok c. könyvét, amelyben a magyar irodalom jelesei közül válogatott. A kötet előszavát az ismert genetikus, dr. Czeizel Endre írta. 2001-ben adta közre az ismert descartes-i megállapítás parafrázisát címéül választó Doleo ergo sum. A világirodalom nagyjainak patográfiája művét, amelyet így is fordíthatnánk: Fájok, tehát vagyok. Ebben többek között Goethe, Lev Tolsztoj és Jack London betegségéről ír, miközben az írókról is sok érdekes dolgot elárul. Időközben számos újabb „patográfiája” születetett, ezekből összeállítható lenne egy harmadik kötet is, sőt még érdekesebb lenne, ha a két korábbival együtt megjelenhetne egy bővített változat.
A kutatóorvosok – hasonlóan a többi természettudóshoz – általában szűkszavúan, írói babérokra nem törekedve fogalmazzák meg cikkeiket, tudományos dolgozataikat. Aki azonban az orvostörténetre adja a fejét, az ennyivel aligha érheti be, szinte magától értetődő, hogy választékos stílusban ír, és külön üdvözlendő, ha még olvasmányos és szellemes is. Mindez kezdettől fogva jellemzi Kiss László szövegeit, tehát vele született adottság. Olyan orvoselődök nyomdokaiban jár, mint Németh László, Benedek István vagy Vekerdy László, akik orvosként lettek jeles tollforgatók és a tudománytörténet-írás mértékadó képviselői.
A 2000-es évektől szakírói tevékenysége egyre inkább az orvostörténetre összpontosult. 2004-ben egy úttörőnek is mondható kötetet állított össze Orvostörténeti helynevek a Felvidéken címmel, ebben ha nem is a teljesség igényével, de megkísérelte számba venni azokat az orvoselődeit, akik 1918-ig a mai Szlovákia területén éltek vagy működtek.
Következő nagy vállalkozása egy monográfia volt: a Szepesszombatban született Dercsényi János orvosdoktort, borászt, vállalkozót, megyei táblabírót mutatta be a tőle megszokott körültekintéssel, érdekfeszítő stílusban. A könyv címében egyéb érdekességet is elárul a jeles felvidéki személyiségről: Kazinczy Sógora, Zemplén főorvosa: Dercsényi János (2009). A könyv születésének körülményeit még érdekesebbé teszi az, hogy megírását Dercsényi János egy mai leszármazottja kezdeményezte.
Ahogy ez a műve, a következő sem került a felvidéki könyvesboltokba, ugyanis a Magyar Tudománytörténeti Intézet felkérésére 2010-ben Az orvostudomány felvidéki történetéből címmel összeállított vaskos gyűjteményét itt nem forgalmazták, noha minden tanulmánya ezer szállal kötődik tájainkhoz. Főleg azok a dolgozatok kaptak benne helyet, amelyek korábban csak a magyarországi folyóiratokban voltak olvashatók.
2013-ban ő rendezte sajtó alá egy 19. században tevékenykedett jeles felvidéki orvos, a námesztói születésű Weszelovszky Károly közegészségügyi reformtervezetének addig teljes terjedelmében kiadatlan kéziratát A reform égető szüksége – dr. Weszelovszky Károly 1865-ös Javaslata a közegészségügy rendezéséről címmel.
És ha már a könyveket szerkesztő dr. Kiss Lászlót szóba hoztam, említsük meg, hogy ott bábáskodott a magyarországi Puskás Péter helytörténész két könyvének a megszületésénél is (Boronkay Lajos Kossuth honti kormánybiztosa, 2001 és Honti csillagok 1848 egén. Gracza Antal és Záhony István vérrel és tintával írt históriája, 2007). Szeretett falujának is emléket állított a szerkesztésében 2006-ban napvilágot látott Palócia végvára 850 című, Palást múltját bemutató „történelmi olvasókönyvével”.
A szerzőhármas: dr. Kiss László, Ozogány Ernő és Lacza Tihamér 2013-ban egy újabb közösen írt művel jelentkezett. A címe Zsinórpadlás és olyan tanulmányokat foglal egybe, amelyek a tudomány- és technikatörténet kulisszatitkaiba is bepillantást engednek, mintha a szerzők az élet színpada fölött, a zsinórpadláson ülve figyelnék és kommentálnák az eseményeket.
Kiss doktor rendszeres szerzője volt a Rimaszombatban megjelent Gömörország c. folyóiratnak is, ahol azokról az orvosdoktorokról írt dolgozatait adta közre, akik a történelmi Hont, Nógrád és Gömör vármegye területén működtek. Az első 25 tanulmány – ismét a Magyar Tudománytörténeti Intézet jóvoltából – A jó palócok és a tót atyafiak orvosai címmel 2015-ben hagyta el a nyomdát és néhány példányban talán Szlovákiába is eljutott, de inkább a szerző nagyvonalúságának köszönhetően, nem az itteni könyvterjesztők révén. Egy újabb munkája ismét Magyarországon, a ma már Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudomány Intézet nevet viselő műhely gondozásában 2017-ben közreadott Égnek legszebb ajándéka. Barangolások a himlő elleni védőoltás magyarországi kultúrtörténetében című tanulmánykötete.
Dr. Kiss László számos alkalommal is társszerzőként szerepel emlékkönyvekben, konferencia-kötetekben. Rendszeresen tart előadásokat a Dunaszerdahelyen rendezett Nemzetközi Vámbéry Konferenciákon, ahol a keletkutatással és turkológiával foglalkozó szakembereket mindig meglepi egy-egy új összefüggésre rávilágító, általában az orvostörténettel is kapcsolatos beszámolójával. Bár nem foglalkozik orientalisztikával, a Vámbéry Tudományos Kollégium tagjai sorába választotta, sőt 2017-ben megkapta a Vámbéry-díjat a Vámbéry-kutatás és a dunaszerdahelyi Vámbéry-örökség ápolása terén végzett kimagasló munkásságáért.
A Pozsonyi Casinóban is szívesen látott vendég, hiszen rendszerint egy-egy Pozsonyhoz köthető témát választ előadása témájául. És ha már a konferenciákon való részvételét hoztam szóba, mindenképp meg kell említeni, hogy Csehországban is több alkalommal tartott előadást a Csehországi Magyar Orvosok Szövetségének felkérésére, és az utóbbi években szinte rendszeresen megfordul Erdélyben is, ahol ugyancsak olyan témákról beszél, amelyekben a saját kutatásai nyomán feltárt tényeket és összefüggéseket foglalja össze.
Nemcsak ismeretterjesztő előadásokat tart, hiszen az 1990-es években a pozsonyi Orvostovábbképző Intézet Általános Orvosi Tanszékének tanársegédjeként tevékenykedett, 2006-tól pedig a Szent Erzsébet Főiskola meghívott előadója volt. 1998-ban a történelemtudomány kandidátusa fokozatot is megszerezte, 2011-ben pedig a debreceni egyetemen egyetemi docenssé habilitálták. 2014-ben egy főiskolai tankönyvnek beillő munkát is kiadott Adalékok az egészségtan oktatásának történetéhez. A dietetikától a társadalomegészségtanig címmel.
Nem szóltam még Kiss László lapszerkesztői tevékenységéről. Az Orvosi Hetilapnak már évtizedek óta szerzője és szaklektora is. Ez a feladat nem éppen hálás, hiszen olykor nemcsak a pontatlan fogalmazást, hanem a tárgyi tévedéseket is szóvá kell tennie, amit sokan nehezen nyelnek le, de előbb-utóbb azért a legtöbben belátják, hogy ezek a kritikus észrevételek a szerzők javát szolgálják. A lapnál ingyen (!) végzett munkáját a kollégák nagyra tartják, ezt számos díj és elismerés is bizonyítja – az Orvosi Hetilap Markusovszky-díját eddig négy alkalommal kapta meg az előző esztendőben publikált legsikeresebb tanulmányért, ezen kívül átvehette a Magyar Orvostörténeti Társaság Zsámboky-emlékérémét, a Genersich Antal Díjat, a Weszprémi István Emlékérmet, az Esterházy János Emlékérmet, a Pro Patria Honismereti Szövetség Pátria-díját, a szímői önkormányzat Jedlik Ányos Díját, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettesének Ezüst Plakettjét, valamint 2015-ben a Turczel Lajos-díjat is.
A Dunaszerdahelyen az Esterházy Emlékév alkalmából meghirdetett pályázatra írt több mint ötven oldalas tanulmányát is jutalmazták. Ebben a mártír felvidéki politikus, Esterházy János betegségével foglalkozik, rámutatva arra, hogy megfelelő orvosi kezeléssel élete meghosszabbítható lett volna, mivel az őt pusztító tüdőbajnak már 1943 óta ismert volt az ellenszere, a sztreptomicin nevű antibiotikum.
Dr. Kiss László szívesen jár vissza szülőföldjére. Ipolyságon, romantikus környezetben található az a házikó, ahol sok időt tölt feleségével és unokáival. Ilyenkor a teraszos kertet gondozza vagy a ház mellett folyó Korpona patak időnkénti áradásainak a következményeit igyekszik rendbe rakni. De a szerkesztőségi feladatok és az előadásokra szóló felkérések többnyire ott is utolérik. Nem tud – és talán nem is akar – nemet mondani, inkább az alvásra vagy pihenésre szánt időt rövidíti meg, hogy eleget tegyen ezeknek.
75. születésnapja alkalmából jó egészséget és töretlen munkakedvet kívánunk neki.
