A torokgyík arcai
Egy alatommos kór, ami évszázadokon át rettegésben tartotta a családokat, különösen a kisgyermekes szülőket. A torkot szürkés lepedékkel borítja be, megnehezíti a légzést és a nyelést, sőt, akár a szívet vagy az idegrendszert is megtámadhatja. Ez a torokgyík, vagy más néven diftéria, amely ma már szerencsére ritka vendég a fejlett világban, de jelenlétéről azért néha még mindig olvashatunk.
A torokgyík egy erősen fertőző bakteriális betegség, amelyet a Corynebacterium diphtheriae nevű baktérium okoz. Ez a kórokozó egy mérget, úgynevezett toxint termel, amely a légutak nyálkahártyáján szürkés, vastag réteget képez. Ez a lepedék elzárhatja a légutakat, megnehezítve a légzést, vagy akár fulladást is okozhat. A klasszikus, légúti torokgyík mellett létezik egy ritkább, bőrt érintő forma is, amely főként trópusi éghajlaton vagy zsúfolt, rossz higiénés körülmények között fordul elő. Itt a baktérium nyílt sebekben telepszik meg, szürkés lepedékkel borított fekélyeket hagyva maga után.
A tünetek általában az megfertőződés után 2-5 nappal jelentkeznek, de ez az idő akár 10 napig is eltarthat. A betegek torokfájásra, lázra, fáradtságra, nyaki nyirokcsomók duzzanatára panaszkodnak, és súlyos esetekben a légzési vagy nyelési nehézségek életveszélyessé válhatnak. Ha a toxin a véráramba jut, az idegek, a vesék vagy a szívizom is károsodhat.
A torokgyík cseppfertőzéssel terjed: köhögés, tüsszentés vagy akár beszéd közben a levegőbe kerülő baktériumokkal fertőződhetünk meg. Emellett a baktériummal szennyezett tárgyak vagy ruhák érintése, illetve a bőrdiftéria esetén a fertőzött sebekkel való közvetlen kontaktus is átviheti a betegséget. Ráadásul a diftéria többször is elkapható, ha valaki nem védett ellene.
Különösen veszélyeztetettek azok, akik nem kaptak védőoltást, és szoros kapcsolatban állnak egy fertőzött személlyel. A kockázat magasabb a szegényebb régiókban, például Ázsiában, a Közel-Keleten, Kelet-Európában vagy a Karib-térségben, ahol a betegség még mindig endémiás, vagyis helyileg korlátozott járványokat okoz. A zsúfolt, egészségtelen körülmények között élő közösségek szintén gócpontjai lehetnek.
A torokgyík évszázadokon át igazi rémálom volt. Még a 19. sázadban is rengeteg gyermek halt meg miatta, sőt, Szlovákiában még a két világháború között is tombolt: a fertőzöttek fele nem élte túl a betegséget. A nagy járványok rendszeresen visszatértek, mígnem a tudomány közbeszólt.
Behring és későbbi munkatársa, Paul Ehrlich tovább tökéletesítette a módszert: standardizálták az ellenanyagok koncentrációját, és nagyüzemi gyártásba kezdtek, kezdetben juhok, majd lovak segítségével. 1894-től a szérum széles körben elérhetővé vált, és a halálozási arány drámaian csökkent. Behring munkásságát 1901-ben Nobel-díjjal ismerték el, és neve örökre beíródott az orvostudomány történetébe.
Ma a torokgyík kezelhető, de még mindig nem veszélytelen. Az azonnali beavatkozás kulcsfontosságú: az orvosok diftéria-ellenes antitoxint adnak a szervkárosodás megállítására, valamint antibiotikumokat – általában penicillint vagy eritromicint – a fertőzés leküzdésére. A betegeket elkülönítik, hogy ne fertőzzenek tovább, és a kezelés végeztével oltást kapnak a jövőbeli védelem érdekében. Még így is, a kezelt esetek 5-10%-a végzetes lehet, különösen az öt év alatti gyermekek és a 40 év feletti felnőttek körében, ahol a halálozási arány elérheti a 20%-ot. Kezelés nélkül minden második beteg belehalhat.
Ha szürkés lepedéket észlelünk a torokban, nem kell azonnal torokgyíkra gyanakodni – hasonló tüneteket okozhat mandulagyulladás vagy torokgyulladás is. Azonban ha felmerül a diftéria tényleges gyanúja, vagy ha valaki oltatlan és fertőzött személlyel érintkezett, azonnal orvoshoz kell fordulni.
