A Tiszántúl folyószabályozásának tervezője
A régebbi korokban a folyók gyakran változtatták a medrüket, és miközben új irányt kerestek maguknak, kiterjedt vizes, lápos területeket hagytak maguk után. Ez ellen a folyók szabályozásával, a mocsarak lecsapolásával igyekeztek védekezni.
Ehhez azonban nem volt elegendő helyi szinten átalakítani a tájat;
sok száz kilométeren át kellett gátakat, töltéseket építeni, a folyóvizek medrét célirányosan elterelni.
Ez komoly szakmai és terepismeretet kívánt; a felmérések és bejárások során olyan térképeket kellett rajzolni, amelyek alapján belevághattak a nem kevés költséggel járó, rengeteg munkát igénylő tájrendezésbe.
Magyarországon csak a 18. század végén kezdődött azoknak a szakembereknek a képzése, akik a „vizek mérnökeiként” képesek voltak levezényelni egy-egy nagyszabású, gyakran évekig vagy több évtizedig elhúzódó, sok mindenre kiterjedő tevékenységet.
Korának legnagyobb, ám később háttérbe szorított vízmérnöke volt mai történetünk hőse, Huszár Mátyás, aki Aranyosmarót közelében, Kisheresztényben született valamikor 1778 táján. Az alig 150 lakosú település ma már Bélád része.
Huszár az 1790-es években Pozsonyban diákoskodott, majd Kassán is tanult, de elsősorban jogot, ami nem vonzotta különösebben. Ekkoriban a budai csillagdában is eltöltött vagy fél esztendőt; a csillagászati és a mérési tudományokba Bogdanich Dániel (1760–1802) vezette be, aki magával vitte egy morvaországi mérőútra is, aminek hatására gyökeresen megváltozott Huszár Mátyás érdeklődése. Beiratkozott a budai mérnökképzőbe, az Institutum Geometricumba, amelyet 1802-ben kitűnő eredménnyel fejezett be. Ezt követően az Esterházyak tatai uradalmában helyezkedett el gyakornokként. A mérnöki oklevelet 1804-ben kapta meg, de tudása elmélyítése érdekében másfél évet még európai tanulmányúton is töltött, így amikor 1810 táján visszatért Magyarországra, már komoly megbízások várták. A Partiumban lett hites mérnök, akinek a vizek lecsapolása csak az egyik feladata volt, mert földméréssel is foglalkoznia kellett.
A terepjárások során ekkortájt készült térképeit ma is nagy becsben tartják.
Első komoly vízmérnöki feladata a Szamos folyó vízszabályozási tervének a kidolgozása volt, ami nemcsak gazdaságosabb, hanem „elegánsabb” is volt, mint a korábbi elképzelések. Így szinte magától értetődőnek tűnt, hogy az 1816–17. évi, súlyos károkat okozó tiszavölgyi árvizeket követően őt kérték fel az egész alföldi vízgyűjtő terület átfogó rendezésére. Egy 24 mérnökből álló csapat főnöke lett, és évekig tartó munkával feltérképezték a szóban forgó területet. Ő volt az, aki Szegeden kijelölte azt a szintpontot, amelyhez sokáig Magyarországon a tengerszint feletti magasságokat viszonyították. Huszár csapatában ügyködött kezdő mérnökként Vásárhelyi Pál (1795–1846) is, akivel időnként konfliktusai támadtak, de jó szakembernek tartotta, és komoly feladatokkal bízta meg.
Huszár Mátyás nemcsak kiemelkedő vízmérnök, de magyar hazafi is volt, és talán emiatt állították félre.
Az történt, hogy egy terjedelmes, az addigi munkálatokról készült jelentését magyar nyelven írta meg és nyújtotta be 1827. március 20-án az Építési Főigazgatóságnak, amelyben történetesen egyetlen magyarul tudó sem akadt. A hatalom lázadást szimatolt, és meg is torolta a „merészséget”.
Egy vélhetően előre legyártott forgatókönyv alapján hajszát indítottak a zseniális mérnök ellen, majd 1829-ben megfosztották vezetői beosztásától és Vásárhelyi Pált nevezték ki a helyére. Utódjának érdemeit nem szeretnénk kisebbíteni, de lényegében egy kész tervet kellett megvalósítania. Huszár Mátyás 1843. március 10-én hunyt el Nagyváradon.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/30. számában.
