A Nobel-díjjal kitüntetett hadifogoly
A Nobel-díjak odaítélésének körülményeiről és a Nobel-díjasok olykor meglepő sorsáról csak ritkán olvashatunk cikket. Pedig maga a díj kétségtelenül a legrangosabb elismerések közé tartozik, ha nem a legjelentősebb. Különösen a tudományos eredményekért odaítélt Nobel-díjaknak van presztízsük, miután azokat a szakemberek által is elismert teljesítményekért adják.
A magyar és a magyar származású Nobel-díjasok nagy többségének munkásságával kapcsolatban semmiféle kétely nem merült fel, legfeljebb az irodalmi vagy a béke Nobel-díjjal kitüntetett személyek körül támadt kisebb vita annak idején. Az viszont a magyar származásúaknak tartott tudósok esetében olykor előfordult, hogy a magyar gyökereket igazolni kellett. Magyarként persze szívesen a magunkénak tudnánk mind a 15 eddig díjazottat, bármi köze is lehetett a magyarsághoz, netán volt valamilyen magyar felmenője. Egyedül Lénárd Fülöppel (1862–1947) vagyunk gondban, mert bár Pozsonyban született, magyarul érettségizett és néhány évig Budapesten tanult, felmenői között egyetlen magyart sem találunk. Ő volt az első a magyarországi születésű a díjazottak sorában (1905), utána két bécsi születésű magyar gyökerű tudós következett: Bárány Róbert és Zsigmondy Richárd. Az előbbi 1914-ben orvosi, az utóbbi 1925-ben kémiai Nobel-díjat kapott.
A következőkben Bárány Róbert életét és tevékenységét mutatnám be, azzal az ígérettel, hogy később majd sort kerítenék a többiekre is.
A legidősebb Róbert volt, aki gyermekkorában csonttuberkulózist kapott és emiatt a térdízülete élete végéig merev maradt. Ennek ellenére szívesen teniszezett és nagy túrákat is tett. 1894-ben Bécsben érettségizett, 1900-ban pedig az orvosi egyetemen diplomázott. Ezt követően több német egyetemen – Frankfurtban, Heidelbergben és Freiburgban – belgyógyászatot és pszichiátriát tanult. 1905-ben került a bécsi egyetem fülgyógyászati klinikájára és oktatóként is felfelé lépkedett a ranglétrán: 1909-ben docensi kinevezést kapott.
A fülgyógyászat terén az osztrák fülgyógyászat megalapítója, Adam Politzer volt a mestere – akiről persze el kell mondani, hogy szintén magyarországi születésű volt, hiszen Albertiben látta meg a napvilágot 1835-ben és 100 éve hunyt el az osztrák fővárosban.
Bárány kutatásai valamiképp Hőgyes Endre (1847–1906) kolozsvári professzor hallással kapcsolatos vizsgálataira kötődnek, amiből elsősorban arra következtethetünk, hogy hősünk tudott magyarul is, mivel Hőgyes csakis magyar nyelven publikálta eredményeit.
1914-ben kitört az első világháború és bár beteg térdízülete miatt felmentést kaphatott volna a frontszolgálat alól, Bárány Róbert úgy döntött, hogy jelentkezik a hadseregbe, mert a fejsérülést szenvedett katonákat akarta gyógyítani. Przemysl erődjében kapott katonaorvosi beosztást. Az orosz csapatok hosszú ostrommal 1915 áprilisában elfoglalták az erődöt és a tiszteket Turkesztánba, a Merv városa mellett kialakított fogolytáborba szállították. Hogy némi fogalmunk legyen, hova is került, megjegyezném, hogy ez már közel volt az orosz-afgán határhoz. Bárány Róbertnek a körülményekhez képest nem volt rossz dolga: orvosként a hadifoglyokat és az orosz katonákat egyaránt kezelte.
A háború ellenére a svéd Nobel-bizottság nem tétlenkedett és az 1914-es orvosi Nobel-díjat 1915 derekán Báránynak ítélte.
Ennek híre eljutott a fogolytáborba is, sőt fennmaradt az oda küldött távirat szövege és az erre reagáló válasz is. A Svéd Vöröskereszt elnöke, Károly herceg levelet írt Konsztantin nagyhercegnek, az Orosz Tudományos Akadémia elnökének, és arra kérte őt, hogy engedjék szabadon Bárány Róbertet. Először Turkesztánból Moszkvába szállították, de kellett valamilyen formális ok is erre. A rangos tudományos kitüntetés odaítélése ehhez kevés lett volna. Egy orosz orvoskollégája ekkor azt tanácsolta neki, hogy nyilváníttassa magát rokkantnak. Ehhez beteg lábai okán minden alapja megvolt. Egy tábornok hadirokkantnak is nyilvánította és elrendelte a szabadon bocsátását. Bárány még ekkor is restelkedve magyarázta, hogy nem háborús sérülés okozta a rokkantságát, mire a tábornok így mordult rá:
Ezt követően Finnországba szállították és az orosz-svéd határnál szabadon engedték.
Bárány Róbertnek osztrák felesége volt és három gyermekük született, valamennyien orvosok lettek. A legidősebb fiú, Ernest Bárány eleinte a fizikával kacérkodott, még a vákuumcsövekről is írt egy dolgozatot 18 éves korában, de apja rábeszélésére végül orvos lett, ugyanakkor a fizikától sem távolodott el túlságosan, mivel arról írta doktori disszertációját, hogyan terjed a hang az emberi koponyacsontokban. A középső Bárány fiú, Franz a stockholmi egyetem orvosprofesszora volt, míg a legfiatalabb, Ingrid Bárány Amerikában lett pszichiáter.
Valamikor 1996-ban Marx György fizikaprofesszor egy interjút készített Bárány Róbert unokájával, Anders Bárány fizikussal, aki a Svéd Fizikai Társulat elnöke és a Nobel Bizottság titkára volt, és szellemesen megállapította róla, hogy ő volt a Bárány-család „fekete báránya”, mivel rajta kívül mindenki a családban: nagyapja, apja, bátyja, húga, nagybátyja, nagynénje, unokatestvérei orvosok voltak.
