A Monarchia utolsó külügyminisztere
Az Erdélyből a Felvidékre menekülő Andrássy család több tagja a 19. század második felében és a 20. század elején fontos szerepet játszott a magyarországi közéletben. Gróf Andrássy Gyula (1823–1890) – akit gyakran „a szép akasztott”-ként is emlegetnek, miután az 1848–49-es eseményekben való részvétele miatt távollétében halálra ítélték és jelképesen kivégezték – az 1867-es kiegyezést követően magyar miniszterelnök, majd az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere volt.
Kendeffy Katinkával kötött házasságából három gyermeke született, a legfiatalabb ifj. gróf Andrássy Gyula 160 éve, 1860. június 30-án Tőketerebesen látta meg a napvilágot. Jó nevelést kapott, végig magánúton tanult és a kor egyik legkiválóbb jogtudósával, Concha Győzővel (1846–1933) egy egész nyarat tölthetett együtt, ami nagy hatással volt szellemi fejlődésére.
Közéleti pályáját külügyi szolgálatban kezdte. Rövid ideig Konstantinápolyban a követségen volt beosztott, majd Berlinben attasé, ahol Rudolf von Gneist (1816–1895) jogtudós professzor előadásait is hallgatta az angol alkotmányról, a porosz közigazgatási újításokról és a jogállamiság kérdéseiről. Gneist nézetei később valamilyen formában megjelentek Andrássy írásaiban is.
1885-től kezdve országgyűlési képviselőként vett részt a belpolitikai csatározásokban, időnként a kormánypárt oldalán, majd ellenzékiként, sőt miniszterelnöki felkéréseket is kapott, de ezt rendre visszautasította.
Viszont a második Wekerle-kormányban elfogadta a belügyminiszteri tisztséget (1906–1910) és részben az ő nevéhez is fűződik a kivándorlási és a közegészségügyi törvény elfogadása.
A javaslatára született meg a hatásköri bíróságok felállítását lehetővé tevő 1907. évi törvény is, amely egyértelmű helyzetet teremtett a különböző igazságszolgáltatási szervek munkájában. Kidolgozott egy tervezetet a választójogi törvény módosításáról is, jobbára belgiumi minta nyomán, amely lényegesen gyarapította volna a választásokon résztvevők számát. Igaz, csak az írni tudó férfiaknak lehetett volna szavazati joguk, sőt az érettségizett vagy a diplomás személyeknek akár két vagy három „értékű” szavazatuk is, míg az analfabéták helyett ún. elektorok voksoltak volna. Végül ebből a tervezetből nem lett semmi.
Andrássy szívügyének tekintette a társadalom egészségügyi és szociális viszonyainak javítását is. Lakásépítési programot hirdetett a városi szegények számára, és a gyermekvédelem területén is számos újítást kezdeményezett.
1910 után elsősorban a képviselőházban ügyködött, a belpolitika terepéről gyakran a diplomácia területére is kiruccant, igyekezett kapcsolatokat találni az angolokkal és a franciákkal.
1918. október 24-én IV. Károly a Monarchia külügyminiszterévé nevezte ki, de ebben a tisztségben alig egy hetet töltött, és nem sikerült különbékét kötnie az antanthatalmakkal. Végül Károlyi Mihály hatalomra kerülése miatt lemondott.
A Tanácsköztársaság bukását követően ismét képviselő volt, IV. Károly trónra lépését támogatta és egészen 1929. június 11-én bekövetkezett haláláig a legitimista politika híve maradt. 1909-ben feleségül vette korán elhunyt Tivadar bátyja özvegyét, Zichy Eleonóra grófnőt és a félárván maradt négy lány (köztük Károlyi Mihály későbbi felesége, Katinka, a „vörös grófnő”) csak Duci bácsiként emlegetett kedvelt mostohaapjuk lett.
Zichy Eleonóráról tudni kell, hogy ő írta a „Krasznahorka büszke vára” kezdetű dal szövegét.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/27. számában.
