A magyar régészet atyja
A címben idézett meghatározás szinte eposzi jelzőként tapad a 210 esztendeje, 1815. április 12-én Pozsonyban született Rómer Flóris Ferenc nevéhez, jóllehet életműve az archeológia mellett kiterjedt a művészettörténetre, a magyar tájegységek természetrajzára, tehetséges festőknek is tartották, és a magyar egyházi, szellemi és kulturális élet szereplőjeként is kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után, tanári munkájáról már nem is szólva.
Nem magyarként látta meg a napvilágot, de más kiváló tudósokhoz, személyekhez hasonlóan (pl. Toldy Schedel Ferenc, Herman Ottó, Petzval József és Petzval Ottó, Hunfalvy János és Hunfalvy Pál stb.) a magyar ügyek szolgálatát választotta és olyan feladatokat talált, amelyek a nemzet javát tartották szem előtt. Tette ezt egy olyan időben, amikor a bécsi császári udvar Magyarországra szinte gyarmatként és a magyarokra az osztrák gazdasági érdekek robotosaiként tekintett.
A családi házban a német szó járta, de idősebb Rómer Ferenc felismerte azt a nagy igazságot, hogy egy többnyelvű városban akkor boldogulhat igazán az ember, ha mindenkivel a saját anyanyelvén tud beszélni, így fia a „tót nyelv” megtanulása érdekében tanulmányait Trencsénben, a magyar nyelv elsajátítása céljából pedig (a negyedik gimnáziumi osztályt) Tatán végezte. Hogy mennyire tanult meg szlovákul, azt nem tudni, viszont a magyar nyelv azért is fontos lett számára, mert mint írja:
A Szent Benedek rend a nemzeti újjászületés korában a magyar kultúrának és tudmánynak sok kiváló férfit adott, s iskoláiban magyar hazaszeretetre nevelte a szépreményű növendékeket. Rómer, újonc évét letöltve a rend győri gimnáziumában tanult tovább, ahol elsősorban a bölcseleti tárgyak érdekelték. Nagyon is elképzelhető, hogy Győrött kezdődött Rómer Flóris magyarrá válása.
Teológushallgatóként kapott kedvet a magyarországi monostorok monográfiájának megírására is, és az egyik nyári szünetben összeállított egy térképet, amely a Magyarország területén fennállt kolostorokat tüntette fel.
A botanikát, a zoológiát, a mineralógiát vagy az archeológiát még nem tanították önálló tantárgyként Magyarországon, de a világ más tájain is csak kevés helyen. Ezért nincs abban semmi meglepő, hogy a papok botanizáltak és „történészkedtek”, vagy hogy az orvosok a néprajz, esetleg a geológia iránt is érdeklődtek.
Rómer 1839 őszén a győri bencés gimnáziumban a latin és magyar nyelv tanáraként kezdte pedagógusi pályáját, bár nem túl nagy lelkesedéssel, de becsülettel tanította a diákokat, szabad idejében viszont szívesen festegetett, rajzolgatott és gyakran járogatott diákjaival a természetbe is. Idővel ez feltűnt a feletteseinek, ezért később a filológiai tárgyak helyett a természettan oktatását bízták rá. Ez némi pluszmunkát jelentett ugyan számára, hiszen menet közben kellett sok tárgyra (kémia, csillagászat, mezőgazdaság stb.) felkészülnie, de ez nem jelentett különösebb gondot, mert mint később önéletrajzában írta:
Hogy ez így volt, azt az is bizonyítja, hogy felettesei alkalmasnak találták őt a pozsonyi királyi feltanoda tanári posztjára. Noha szülővárosában kellett folytatnia tanári munkájáét, nem éppen lelkesen tett eleget az áthelyezésre vonatkozó utasításnak. Megszokta már a győri gimnázium légkörét és nem szívesen hagyta ott tanítványait sem, akik rajongtak érte.
Nyilván az irigység is közrejátszott ebben a hol lappangó, hol nyíltan is megnyilvánuló ellenszenvben. A pozsonyi lapokban dicsérték a város érdekében tett különböző kezdeményezéseit, például azt, hogy a Duna jobb partján elterülő ligetben (a ligetfalui oldalon) egy fűvészkertet alakított ki (sokáig itt állt Petőfi Sándor szobra), de különösen arra figyeltek fel, hogy a koronázó dóm tornyán elhelyezett aranyozott koronára egy saját tervezésű villámhárítót szerelt fel, amely eredményesen óvta az épületet az elemek háborgásától és még hat évtized múltán is kifogástalan állapotban volt.
A világosi fegyverletételt követően igyekezett biztos helyre menekülni az osztrák hatóságok elől, de még az ország legészakibb részében, Árva megyében sem sikerült megbújnia, miután akadt valaki, aki beárulta őt a hatóságoknál. Pozsonyba szállították és 1849 novemberében bilincsben letöltendő 8 évnyi várfogságra ítélték. Ebből végül öt év lett a Monarchia csehországi részében: Brünnben és Josefstadtban. Rómerben a kimlei plébánián szolgáló József öccse tartotta a lelket, akitől időnként leveleket kapott, de ő maga is igyekezett lelki egyensúlyát megőrizni a börtönben. Az időt olvasással, rajzolással és festéssel, valamint különböző tárgyak fabrikálásával töltötte, közben rabtársait is arra buzdította, hogy próbálják elfoglalni magukat valamilyen tevékenységgel.
1854 áprilisában szabadult, majd néhány hónapig Pozsonyban tartózkodott, végül 1854. augusztus 4-én megérkezett Pannonhalmára, visszatérve a rend „kebelére”. A következő három esztendőben különböző arisztokrata családoknál nevelősködött, majd 1859-től természetrajzot oktatott a győri gimnáziumban.
Ekkoriban találkozott ismét egykori iskolatársával, a Zohoron lelkészkedő Ipolyi Arnolddal (1823–1886), akit akkor már sokan ismertek, hiszen Magyar Mythologia című műve nagy feltűnést keltett szakmai körökben. A két bencés pap között őszinte barátság szövődött és Ipolyi volt az, aki végérvényesen a régészet irányába terelte Rómer Flóris érdeklődését.
Igaz, az átállás nem egyik pillanatról a másikra történt. Továbbra is foglalkoztatták őt a természet dolgai, Győrött megalapította a honvéd-ligetet, a vásártérre fákat ültetett, diákjaival ismét járta a város környéki természetet. Ugyanakkor a Győri Közlönyben már egyre gyakrabban jelentek meg régészeti tárgyú cikkei, de itt láttak először napvilágot a Bakonyról írt levelei, amelyekben a hegyvidék természeti érdekességeit, történelmi emlékeit veszi szemügyre. A dolgozatok kötetbe gyűjtve 1860-ban jelentek meg A Bakony. Természetrajzi és régészeti vázlat címmel. E munkájának köszönhetően lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Az 1860-as években a Bakony után bejárta az ország más vidékeit is, eközben részletes feljegyzéseket is készített (ezek szerencsére hagyatékában fennmaradtak és ma is forrásértékűek), de gondolt a laikus olvasókra is, és a Vasárnapi Újság hasábjain két sorozatot jelentetett meg Régészeti levelek címmel (1860, 1863). Eközben egy érdekes felhívást is közreadott a hetilapban. Szerette volna lajstromba venni az ország harangjait, ezért arra kérte a plébánosokat, a jegyzőket és a falusi tanítókat, hogy ceruzaporos papirossal lenyomtatott másolatokat (ún. pacskolatokat) készítsenek községük harangjainak feliratáról.
Második győri tanárkodásának négy esztendeje alatt igen sokat dolgozott, sőt arra is futotta erejéből, hogy kisebb dolgozatokat közöljön a boszorkánypörökről, Győr vármegye nevezetesebb helyeiről és látványosságairól. Közreadott addig ismeretlen okmányokat és megírta első nagyobb ívű tanulmányát Mátyás király könyvtáráról. A későbbiekben szinte megszállottja lett a Corvináknak és lankadatlan szorgalommal kutatta őket Európa szerte.
Rómert Flórist 1862-ben megbízták a pesti katolikus főgimnázium igazgatásával és hétéves működése alatt az intézmény örvendetesen gyarapodott és egyre magasabb szintre emelkedett.
Közéleti szerepet is vállalt. Közreműködött a Magyar Nemzeti Múzeum megreformálásában és tagja lett a műemlékekkel foglalkozó állami bizottságnak. Emellett az akadémia régészeti bizottságának tagjaként ő javasolta, hogy indítsanak egy folyóiratot Archeologiai Értesítő címmel, amelynek első száma 1868-ban jelent.
1867-ben Rómer rendezte be és őrizte a párizsi világkiállításon a magyar múzeumokban található legértékesebb kincseket bemutató részleget, és szakszerű tájékoztatásokat is adott a látogatóknak.
Gondja volt azonban a vidéki gyűjtemények és múzeumok fejlesztésére is. Ő kezdeményezte Kassán a Felsőmagyarországi Múzeum megalapítását.
Rómer másik kedvenc témája a Corvinák felkutatása és összegyűjtése volt. Miattuk beutazta az egész kontinenst és fáradozásának köszönhetően 1876-ban már 97 Corvina holléte vált ismertté.
Eközben néhány további fontos művet is közreadott: 1873-ban jelent meg A régi Pest, 1874-ben a Régi falképek Magyarországon című kötete. Akadémiai székfoglalóját történetesen a magyarországi öltözködésről írta.
A kongresszusra 1876 szeptemberében került sor. Alig egy évvel később Rómer szerkesztésében megjelent a kongresszus eseményeit és előadásait összefoglaló francia nyelvű munka első kötete. A második kötet Rómer tízéves régészeti munkásságát mutatta be. Ezzel a művel azonban gyakorlatilag le is zárult a tudományos tevékenysége.
Utolsó hónapjai már az egyre súlyosbodó betegség árnyékában teltek. Nagyváradon helyezték örök nyugalomra. A román hatóságok felszámolták a hamvait eredetileg őrző váradolaszi temetőt, ahonnan Tempfli József (1931–2016) megyéspüspök kimentette és a nagyváradi római katolikus székesegyház altemploma kriptájában helyeztette el az urnát.
Aki Pozsonyban jár, zarándokoljon el a Városháza belső udvarába. Ott áll Rómer Flóris bronzba öntött mellszobra, amelyet az 1900-as évek elején Stróbl Alajos (1856–1926) mintázott meg. Tudomásom szerint ez az egyetlen olyan köztéri szobor a szlovák fővárosban, amely magyar tudóst ábrázol.
