A felvidéki magyar történészek korelnökét köszöntjük
Vadkerty Katalinnal a csehszlovákiai rendszerváltás kezdetén, valamikor 1989 decemberében találkoztam személyesen először. A Csemadok pozsonyi székházának nagyterme megtelt az események lázában élő magyarokkal, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a szónokokat és a magyarok lakta régiókból érkezett emberek beszámolóit.
Ha jól emlékszem Kató néni (mert mindenki így hívta őt) csak röviden beszélt és elsősorban a felvidéki magyarokat ért 1945 utáni sérelmekre emlékeztette a jelenlévőket és szóvá tette az elmaradt bocsánatkérést is a sok megaláztatásért és meghurcoltatásért. Úgy rémlik, mintha azt is jelezte volna, hogy könyvet készül írni a szóban forgó időszakról, noha korábban főleg a 19. századi Magyarország cukoriparáról és gazdaságáról jelentetett meg tanulmányokat és könyveket.
Később különböző alkalmakkor gyakran találkoztunk és megtudtam, hogy 1928. április 21-én abban a városban – Érsekújvárt – született, ahol én középiskolába jártam. Neki magának azonban nem adatott meg a lehetőség, hogy a nagyhírű – Pázmány Péter nevét viselő – alma mater diákja legyen.
Kisvárdán érettségizett 1946-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett történész diplomát. Néhány évig leendő pedagógusokat oktatott Pozsonyban, majd 1960–1987 között a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársaként tevékenykedett.
A rendszerváltás idején már nyugdíjas volt, de éppen ez a léthelyzet tette lehetővé számára, hogy új kutatási területet válasszon és az 1945–1949 közötti időszak csehszlovákiai eseményeivel, elsősorban a felvidéki magyarok pokoljárásával foglalkozzon.
A kutatásai során felgyülemlett tekintélyes levéltári és egyéb anyag feldolgozása és összegzése végül egy „trilógiát” eredményezett. Az első kötet Reszlovakizáció címmel jelent meg 1993-ban. Ebben arról a megalázó, zsarolásnak is beillő kormánypolitikáról esik szó, amely közel 425 ezer felvidéki magyart kényszerített nemzetisége megtagadására. Ezt követte három évvel később (1996-ban) A deportálások, amelynek a csehországi kényszermunkára hurcolt magyarok a „főszereplői”. A trilógiát záró harmadik kötet 1999-ben jelent meg A belső telepítések és a lakosságcsere címmel. Ebben szó van a magyarok kényszerű áttelepítéséről, a Magyarországról hazacsábított szlovákok és Csehszlovákia szegényebb vidékeiről ide vezényelt kolonisták ingatlanfoglalásairól. A három kötet 2001-ben A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről címen együtt is megjelent, majd egy évvel később napvilágot látott a szlovák fordítása is.
Vadkerty Katalin életműve ezzel a „hármaskönyvvel” teljesedett ki és a felvidéki magyarok számára örök mementó marad.
A kiemelkedő történészt a Teremtő is kegyeibe fogadta és hosszú élettel ajándékozta meg. Ma tölti be 95. életévét szülővárosában, Érsekújvárt, ahová visszavezette a sors. Bizonyára sokan személyesen fejezik ki tiszteletüket, mi innen a távolból kívánunk neki jó egészséget és még sok-sok évet.
