A Felvidék várakozása a hazatérésre
A müncheni négyhatalmi konferencia és annak határozatai a magyar nemzeti érzületre nem maradtak hatás nélkül. A hangulat mind az anyaországban, mind a felvidéki magyarok körében bizakodó volt, elvégre akkor már senki nem kételkedett benne, hogy rövidesen bekövetkezik a felvidéki magyar többségű területek visszacsatolása a csonka hazához. A „müncheni elvek” – tehát az etnikai elv – alkalmazása pedig egyértelműen azt feltételezte, hogy az 1910. évi, az utolsó magyar népszámlálás idején rögzített etnikai állapot válik irányadóvá az új országhatárok megrajzolásánál. A felvidéki magyarok 1938 októberének első napjaiban már csak idő kérdésének tekintették a hazatérést, egy olyan törvényszerűen bekövetkező aktusnak, amelyre legfeljebb néhány hetet kell még várniuk.
A nagypolitika alakulásától függetlenül ezekben a napokban is béke és rend volt a Felvidék magyarlakta területein. A magyar lakosság mindenütt lélegzetvisszafojtva várta a remélt, küszöbön álló változásokat, a Szudéta-vidékre jellemző zavargásokra sehol nem került sor. Bár az is igaz, hogy egyes magyar városokban és községekben – leginkább a csallóközi és mátyusföldi régióban – a nemzeti felszabadulást váró lakosság békés tüntetéseken fejezte ki örömét. E spontán megmozdulások lefolyása különböző volt. Ahol nem állt rendelkezésére a kellő karhatalmi erő a lelkes magyar lakosság megrendszabályozására, ott nem történtek atrocitások, helyenként azonban durva hatósági erőfitogtatások is előfordultak.
A magyar etnikai terület egyes falvaiban tehát október 2-án került sor az első nemzeti zászlókitűzésekre. Az ezt követő napokban már komolyabb tömegmegmozdulásokra is sor került. Az első nagyobb tömegtüntetést – tudomásunk szerint – Somorján regisztrálták október 3-án.
Az akkor még csaknem színmagyar csallóközi kisvárosban október 3-án a reggeli órákban összesereglett egy körülbelül ezer fős tüntető tömeg, természetesen kokárdásan és magyar nemzeti zászlók alatt. A tüntetők a magyar himnuszt énekelve végigvonultak a város főutcáján, majd megállapodtak a járáshivatal épülete előtt. A tüntetést állítólag az a hír váltotta ki, hogy a kormány úgymond elismerte a magyar kisebbség önrendelkezési jogát. A templomokra és a középületekre – a járási hivatal épületét is beleértve – kitűzték a magyar nemzeti lobogót. A járásfőnöknek – saját bevallása szerint – nem állt rendelkezésére karhatalmi asszisztencia, ezért nem lépett fel erélyesen a tüntetők ellen. A Tartományi Hivatal számára készített összefoglaló jelentésében nyíltan beismerte, hogy mindössze a Nemzeti Gárda 20 embere, valamint 36 katona állt rendelkezésére, ez utóbbiak azonban ugyancsak magyarok voltak, és azért magyar tüntetők ellen nem lettek volna bevethetők. A járásfőnök ilyen körülmények között jobbnak látta, ha nagyvonalúnak és békés szándékúnak mutatkozik. Magyar nyelvű beszédet intézett a tüntetőkhöz, az Egyesült Magyar Párt helyi vezetőinek pedig megígérte, hogy nem lép fel a magyar zászló és a nemzeti színek ellen, sőt a magyaroktól begyűjtött rádiókészülékek visszaszolgáltatását is elrendelte. Jelentése végén a járásfőnök tényszerűen leszögezte:
Október 4-én, 5-én és 6-án már csaknem mindegyik magyarlakta járásban zajlottak kisebb-nagyobb békés magyar megmozdulások. A magyarok lelkesen ünnepelték a rövidesen bekövetkezendő nemzeti felszabadulást, ami szerintük a müncheni egyezmény után már nem sokat várathat magára.
Október 4-én Komáromban is komoly nemzeti megmozdulásra került sor. A rendőrségi jelentés szerint az esti mise után a római katolikus templom előtt mintegy 6-8 ezer fős tömeg gyűlt össze. Az emberek elénekelték a magyar himnuszt, majd egy templomi zászló alatt megindultak a Duna hídja felé, ahol azonban lövésre felsorakozott katonai kordon állta útjukat. A tömeg erre megfordult, és a városháza elé vonult. Elénekelték újból a magyar Himnuszt, majd valaki elszavalta a Magyar Hiszekegyet. (A jelentés „nemzeti Miatyánkot”, „národný Otčenáš“-t említ, feltételezésünk szerint a Magyar Hiszekegyről lehetett szó. P. Gy.) A rendőrségi beszámoló szerint a tömeg fegyelmezetten viselkedett, összetűzésekre vagy fosztogatásokra nem került sor.
Komáromban másnap, október 5-én megismétlődött a himnuszos tömegdemonstráció. A városban állomásozó államrendőrség jelentése erről úgy informálta a Tartományi Hivatalt, hogy az esti órákban a város utcáin magyar zászlók alatt nemzeti kokárdát viselő tüntetők gyülekeztek, akik a karhatalom erélyes felszólítására sem voltak hajlandók szétoszlani. A város utcáin vonuló tüntető tömeget végül a karhatalomnak a levegőbe leadott riasztólövésekkel kellett engedelmességre bírnia. Az idézett jelentés a következő ténymegállapítással zárul:
A Komáromban október 5-én tapasztalt lelkes ünnepi hangulatról a szemtanú hitelességével vall Esterházy Lujza naplója: „Komárom piros-fehér-zöld zászlóerdő. A Szlovákiai Magyar Kultúr Egylet főtitkársága előtt álló Jókai-szobor piros-fehér-zölddel van bevonva. S a Szent András-templom hatalmas tornyairól messzire ellátszik a magyar trikolór. A kirakatokban Magyarország kormányzójának, miniszterelnökének és vezérkari főnökének képei, virággal borítva. Az utcákon hömpölygő embersokaság, – állandóan tüntető tömegekké verődik össze. Az emberek már nem tudják kivárni a felszabadulást.”
A másnapi, október 6-i államrendőrségi jelentés szerint Komáromban minden türelmetlen, lelkes magyar várakozás ellenére rend és nyugalom van, bár az épületeken már magyar zászlók lengnek, a lakosság pedig nyíltan viseli a nemzeti színű kokárdákat, ami persze – „demoralizálóan hat a közbiztonsági közegekre, a katonaságra, valamint a csehszlovák nemzetiségű lakosságra”.
Hasonló módon zajlottak a himnuszos-zászlós magyar tüntetések egyéb helyeken is. A párkányi járásfőnök is arról számolt be a Tartományi Hivatalba küldött jelentésében, hogy október 5-én a járás több községében felvonulások zajlottak, például Bényben, Ebeden, Garamkövesden, Köbölkúton stb. A lakosság mindenütt kitűzte a magyar zászlókat, ezek eltávolítása azonban egyelőre nem lehetséges, mivel nem áll rendelkezésre a kellő elrettentő erőt jelentő karhatalmi asszisztencia, áll a párkányi járásfőnök idézett október 6-i jelentésében.
A kassai magyarok kimondottan eredeti formát választottak nemzeti elkötelezettségük kinyilvánítására. A rendőrhatósági jelentés szerint október 5-én „ismeretlen elkövetők” (neznámi páchatelia) koszorút helyeztek a Nagyságos Fejedelemnek a Dóm falában lévő domborművére, ahová aztán a kassai magyarok napokon át hordták a nemzeti szalagokkal ékesített virágcsokrokat. A rendőrség szerint a szlovákok ezt módfelett sérelmezik, és magyar provokációnak tartják. A kassai Rendőrigazgatóság egyúttal eligazítást is kért a Tartományi Hivataltól: Hogyan kell eljárniuk ebben a helyzetben?
Az egyes városokban és községekben tapasztalható magyar megmozdulásokat a szlovák szakirodalom Budapestről sugallt, illetve az Egyesült Magyar Párt vezetői által szervezett rendbontásoknak igyekszik feltüntetni. Mi ezt megalapozatlan állításnak tartjuk. Egyetértünk Simon Attilával, a téma jeles kutatójával, aki az 1938-as évről írt monográfiájában tényszerűen megállapította:
Megjelent a Magyar7 2025/12. számában.
Hozzászólások
Nagyszerű írás újfent, Gyula bátyánk tollából! Igaz magyar ember soha nem adja fel, amíg él, bízik a Magyarok Istenében és abban, hogy végül minden a helyére kerül! Egy sokkal erősebb és komolyabb nemzet (török) is 150 év után eltakarodott az addig bitorolt földről! Trianon is veszni fog! ☝️ 🇭🇺
Válasz Fehér István Nagyszerű írás újfent, Gyula… üzenetére
👍