A feltámadás és az újjászületés örömünnepe - húsvéti szokások és hagyományok
A húsvét egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik.
Sajnos az ünneplésbe idén is közbeszólt a koronavírus-járvány. Éppen a szeretteink és saját magunk védelme miatt kell elmaradjanak a nagy családi összejövetelek, nincs se locsolkodás, se vesszőzés.
Ellenben most van idő beszélgetni a családunkkal és a gyerekekkel, akár a lassan feledésbe merülő hagyományokról is.
A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, egyben a tavasz eljövetelének köszöntése is. A keresztény világ húsvétkor ünnepli Krisztus feltámadását.
A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah.
Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett, majd 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette.
A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
Számos néphagyomány kapcsolódik ehhez a naphoz is.
Ételszentelés
Az ételszentelés már a 7. század óta része volt a húsvéti nagymisének, mára azonban elsősorban a görögkatolikusoknál maradt meg pászkaszentelés néven. A pászka ebben az esetben nem a zsidók kelesztetlen kenyerét, hanem a görögkatolikusok húsvéti kalácsát jelenti.
A húsvéti ételekhez kötődő hagyományok
Az ünnepi asztal megszokott ételei szerte a Kárpát-medencében a sonka, a kalács, a tojás, sőt még a bor is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba.
A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma, a sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált jellegzetes étellé.
A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzá.
A húsvéti kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak.
Egyes vidékeken a kalács morzsáját megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket.
Ismeretes olyan babona is, hogy a morzsákat tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.
A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy az sokat teremjen.
A húsvéti szentelt tojáshoz kapcsolódó hagyomány, hogy egy-egy tojást ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.
Húsvéti határjárás, határkerülés
Érdekes, igen ősi szokás, hogy akik először vettek részt a határjáráson, azokat a határjelekre fektetve megvesszőzték. Így vésték emlékezetükbe a határjelek helyét. Hajnalig tartott a határjárás. Imádságukban kérték az Urat:
Jézuskeresés
Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézus-keresés, Isten-keresés, Szentsír-keresés elnevezésű népi ájtatosságot tartották. Nagyszombat éjszakáján végigjárták a falubeli és a határban lévő kereszteket. A legtávolabbi keresztnél valaki elrejtette Krisztus szobrát és ezt vitték vissza diadalmenetben a templomba.
A halott Jézus sírját felkereső asszonyok emlékét őrzi ez a hagyomány.
Zöldág-járás
A zöldág-járás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék.
Elsősorban a lányok, esetleg a legények is kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun.
Kakaslövés
Fiatal fiúk vettek néhány kakast, majd tréfás szöveggel elbúcsúztatták.
A dramatikus játék után a táblára rajzolt életnagyságú kakasra lőttek. Az győzött, aki eltalálta a közepét. Este a kakasokból készült ételt együtt elfogyasztották. Az asztalnál a győztest a főhelyre ültetik, ő kapja a kakas combját, máját, szívét.
Húsvétvasárnaphoz is munkatilalom kapcsolódott. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
Húsvétvasárnap és -hétfőn a böjti tilalom után már ismét lehetett táncolni.
Húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés.
Locsolkodás
A népszokás szerint a férfiak ilyenkor sorra járták/járják a házakat és különböző versek, énekek kíséretében locsolták/locsolják meg a lányokat, asszonyokat.
Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami a locsolás egykori módjára utal,
hiszen gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet, vagy a patakban megfürösztötték, sajnos ha hideg volt húsvétkor bizony betegség is származhatott ebből.
Az Ipoly mentén már előző este jártak a legények, ez volt az úgynevezett tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze. Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak.
A legények ezt követően indultak el locsolni. Külön jártak a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.
A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt, a két világháború között vált fokozatosan általánossá.
A húsvéti locsolásnak helyileg kialakított hagyományos formái voltak (vannak).
Húsvéti korbácsolás, vesszőzés
A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás.
4-6-8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek. A fiúk vesszőből font korbáccsal (siba) megcsapkodták a lányokat, s mondták:
Bolhásos ne légy,
sztendőre még frissebb légy!”
A húsvéthétfőhöz a Felvidéken az öntözés, locsolás, lányok és asszonyok vesszőzésének szokásai kapcsolódnak. A mai Nyugat-Szlovákiában a vesszőzés, keleten az öntözés volt a jellemző.
A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral vagy piros tojással kínálták a legényeket. Ezekben a falvakban ma már többnyire locsolnak is a korbácsolás után.
Egyes vidékeken szokás volt a húsvét hétfői locsolást másnap viszonozni: keddenként a lányok indultak útak, hogy megöntözzék a legényeket.
A locsolás és vesszőzés jutalma a termékenységet szimbolizáló piros vagy hímes tojás.
A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt.
Az utóbbi időben a tojást hozó nyúl hagyománya (német hatás) szintén a termékenységre utal. Így kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét.
A dél-magyarországi sváboknál húsvét reggelén a gyerekek dallal és mondókával hívogatták a nyulat, hogy mielőbb megérkezzen és ajándékot hozzon.
Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap
A fehérvasárnap elnevezés arra utal, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ezen a napon, azaz a szent szombatot követő nyolcadik napon vehették le fehér ruhájukat, amelyet egy héten át viseltek.
Ekkor volt szokásban, elsősorban Zala és Somogy megyében, de a moldvai magyaroknál is a szertartásos barátságkötés a mátkálás, komálás
– a fiatalok (főleg a lányok) szertartásos barátságkötése, amit tojás- vagy komatál (sütemény, gyümölcs, bor) cserével pecsételtek meg. Előfordult az is, hogy leány fiúnak küldte, vagy fiúk egymásnak küldték.
Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem a nagyobb lányok kisebbekkel küldték, amelyet a Komatálat hoztam... kezdetű vers vagy ének kíséretében adtak át:
Fel is aranyoztam,
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki magának.
Ha nem váltja magának,
Küldje vissza komának.
Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött.
Az Ormánságban a nagylány legkedvesebb pajtásának, leendő komaasszonyának személyesen vitte a mátkatálat.
Holnap délre komázzunk,
Ha éljünk, ha haljunk,
Mindég mátkák maradjunk!
Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
