A Felfalusi-barlang titkai
Felfalu amolyan isten háta mögötti település a Turóc-patak völgyében, a gömöri nyelvhatáron. A faluból az északnyugat felé hosszan elnyúló Bánya-völgy mezei útján négy kilométer gyaloglás után Ispánmezőbe jutunk, ahol már csak szlovák szót hallani. Még félúton sem tartunk, amikor a sziklás-köves hegyoldalból barlangok nyílásai ásítanak felénk. Kiáramló leheletükben régmúlt idők titkai rejlenek.
Ahol egy széles patak nélküli oldalvölgy beletorkollik a Bánya-völgybe, ott állt valaha Szentmiklóssy Gábor kúriája a hozzá tartozó gazdasági épületekkel. Mára már romos alapjait is benőtte a gaz. Az egykori kúriára csak a völgy neve emlékeztet: ez a Kastély-völgy.
A kúria 1813-ban még a fénykorát élte, amikor szűnni nem akaró eső verdeste ablakait. Nemcsak Felfalut, hanem fél Európát is kiadósan áztatta. Aztán alábbhagyott az ítéletidő, az emberek fellélegeztek. A kúria urait és a cselédséget ekkor váratlan esemény lepte meg. Egyszerre hatalmas robajra lettek figyelmesek, mintha a föld gyomra lyukadt volna ki. És valóban, a szemben fekvő mészkősziget egyik befalazott nyílását törte át a víz, amely megszelídíthetetlen vadkanként szabadult a felszínre. A karsztvíz már csak ilyen. Amikor a mészkő csatornái, repedései megtelnek vízzel, a felszínre kívánkozó föld alatti patak a barlangok felső emeleteit is elfoglalja. Aztán lecsendesedik, szintje lecsökken és folydogál tovább a régi medrében.
A kúria cselédei pedig meglepődve tapasztalták, hogy a leomlott kőfal mögött egy ismeretlen, ötször hét méter tágas üreg tátongott. A ház urát is gondolkodóba ejtette: kiknek állt érdekében befalazni a nyílást? Nem rejtettek-e az üregbe kincset? Nagy bánatára azonban a barlangot üresen találta. Kitűnően megfelelt viszont krumpli tárolására. A barlangok hőmérséklete általában megfelel a környék átlagos hőmérsékletének, ezért a krumpli a leghidegebb télen sem fagy meg bennük (persze csak ha nem jégbarlangról van szó).
Közben telt-múlt az idő. Egészen 1820-ig, amikor a közeli kis kőfejtőben dolgozó munkások egy másik befalazott nyílást vettek észre. A lefejtett mészkőből a munkások meszet égettek az itteni mészégető kemencében. Szentmiklóssy nyomban átvágatta a titokzatos kőfalat, amely mögött hasonló üreg várt rájuk. Első ránézésre ez is üresen kongott. De ha már az előbbi barlangban nem volt kincs, itt biztosan lenni kell valaminek, mert minek falazták volna be – gondolta a földesúr, s a cselédek nyomban ásót és lapátot ragadtak.
Szorgalmasan lapátolták ki a barlangi agyagot, amikor vagy másfél méter mélységben érte őket a mellbevágó valóság: kincsesláda helyett 13 emberi csontvázat ástak ki összezsugorodva egy tűzhely maradéka körül, hozzájuk még két gyerekcsontvázat a barlang fala mellett.
Csalódottan nézték a csontokat, amelyekből egyikük sem tudott meggazdagodni. Ráadásul hosszabbaknak látták a mai ember csontjainál. Ki tudja, kik lehettek a szerencsétlenek, mikor és milyen szándékkal temették őket a barlang agyagjába? Talán azért, mert ott nem zavarja örök álmukat senki?
A cselédek ezután nem sokat foglalkoztak a kincs nélküli barlanggal, a csontokat kivitték a kúria mellett levő méheshez, ahonnan a kutyák széthordták.
A barlangot pedig bor tárolására használta Szentmiklóssy Gábor. Ezzel a fenti kérdések megoldatlanul maradtak. Mindezekről Nyáry Albert – Nyáry Jenő régész fia – számolt be a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának 1911 februárjában megtartott ülésén, amelyet a Földtani Közlöny nyomtatásban is leközölt. A csontvázakat ő újkőkorinak vélte, de később felmerült bronzkori eredetük, mivel az efféle temetkezési mód inkább a bronzkorra volt jellemző.
Utalást találunk arra is, hogy a barlangot 1923-ban Kiss Károly író kutatta át, aki rájött arra, hogy a két barlangüreg összefügg egymással, sőt egy harmadik bejárata is van a rendszernek, amely a Kastély-völgyből nyílik.
1954-ben aztán Juraj Bárta nyitrai régésznek okozott fejtörést a csontok eredete. Azzal a feltételezéssel kezdett bele a kutatásba, hogy az első barlangüregben (a „krumpliveremben”) is találhat még emberi csontokat, mivel ott nem ásott senki. Az ásatás nyomán azonban legnagyobb meglepetésére csontok helyett pénzérmék kerültek elő. Amíg Szentmiklóssy kincsek helyett csontokat talált, Bárta csontok helyett pénzérmékre lelt! Az érmék azonban hamisnak bizonyultak. Leheletvékony ezüstréteggel bevont pléhdarabokra verték rá a király címerét még a 15. század második felében, vagyis Mátyás uralkodása alatt. Ráadásul a talált érmék túlnyomó része rosszul sikerült selejt volt. Ez érthető is, hiszen a jól sikerült hamisítványokat forgalomba hozhatták. A Felfalusi-barlang tehát Mátyás királyunk alatt pénzhamisító műhelyként működött!
A felfalusi pénzhamisítók története ezután egy másik szálon szövődött tovább. E sorok írója 1978 nyarán arra lett figyelmes, hogy az Ispánmezőhöz közeli karsztforrás felett emelkedő sziklafal tövében megbúvó alacsony nyílást egy jókora kőtömb zárja el. Néhány órás munkával sikerült a kőtömböt annyira kibillenteni, hogy a nyíláson át lehetett csúszni és bejutni egy 40 m hosszú cseppkőbarlang tágas termébe.
Nagy volt az öröm, egy ismeretlen barlang feltárása mindig hatalmas élmény!
Ezután ismét eltelt néhány évtized, majd 2010-ben fiatal rimaszombati barlangászok ásni kezdték a barlang agyagos kitöltését azzal a feltételezéssel, hogy rátalálnak az alsó szintre, benne a karsztforrást tápláló patakkal.
Az alsó szint helyett azonban egy rakás pénzérmére bukkantak. És láss csodát! Az apró pénzdarabok hajszálpontosan megegyeztek a Felfalusi-barlang érméivel. Aztán az agyagból előkerült a verőtő is. Meglehetősen rozsdás állapotban, hiszen több mint ötszáz évig pihent az agyagban.
Egyértelművé vált tehát, hogy a Felfalusi-barlangból a pénzhamisítóknak menekülniük kellett. A menekülés után falazhatták be „műhelyük” nyílását, majd egy jó ideig az Ispánmezei-barlangban folytatták az ipart. Amikor itt is szorult a hurok, valószínűleg kereket oldottak és a barlang nyílását kőtömbbel zárták el, nehogy rátaláljanak a bizonyítékokra. Ha igazságos királyunk haragra gerjed, bizony nem ússzák meg szárazon.
A középkorban birtokvesztéssel, sőt máglyahalállal is büntették a pénzhamisítókat. Ennek ellenére Gömörben már a korábbi időkből, 1423-ból találhatunk említést pénzhamisító banda leleplezéséről, sőt Sajórecskén már az 1250-es években is hamisítottak pénzt. Középkori barlangi pénzhamisítók főleg a Szepességből ismertek, de a Bükk-hegységben is előfordult hasonló tevékenység. Elmondható tehát, hogy amióta a pénz létezik, igyekeztek azt hamisítani.
A Szlovákiai Barlangok Igazgatósága mindkét barlang nyílását lezáratta, hogy elejét vegye az illegális ásatásoknak.
Megjelent a Magyar7 2024/6. számában.
