150 éve született a rádiózás egyik úttörője Guglielmo Marconi
A mobiltelefonok és a tévécsatornák műsorainak – olykor már idegesítő – szövevényében élő emberek nem is gondolnak rá, hogy a vezeték nélküli távközlést és műsorszórást olyan felfedezések és találmányok tették lehetővé, amelyekről akkoriban aligha gyaníthatták, hogy micsoda gyökeres átalakulást hoznak majd évek, évtizedek elteltével.
Ezeknek az eseményeknek számos főszereplője volt, köztük egy félig olasz, félig ír származású férfi, Guglielmo Marconi, aki 150 éve, 1874. április 25-én Bolognában látta meg a napvilágot.
Apja, Giuseppe Marconi (1823–1904) egy földbirtokos volt, aki korán elvesztette első feleségét és 1864-ben, 41 évesen újra házasodott. Második neje a híres Jameson whiskyt gyártó ír cég alapítójának unokája, Annie Jameson (1840–1920) volt, aki azért érkezett Olaszországba, hogy „szép éneket”, azaz bel cantó-t tanuljon, ami azokban az időkben még nagyon népszerű volt.
Marconi első kísérleteit az elektromágneses hullámokkal alig 20 évesen, 1894-ben végezte, a család inasának segítségével. Egy viharjelző berendezésről van szó, amely a modulálatlan hullámok és légköri kisülések detektálására szolgáló kohérerből és egy elektromos csengőből állt. A kohérer lényegében egy cink- és ezüstreszelékkel töltött üvegcső volt, és amikor valamilyen erős elektromos kisülés történt a közelében, a fémszemcsék szikrázni kezdtek. Marconi az üvegcsövet légmentesítette és a két végét beforrasztotta, így elkerülte, hogy a fémdarabkák esetleg összeégjenek. Vihar idején a kohérer megszólaltatta a közelben elhelyezett villanycsengőt. A kísérletek során egyre távolabbra helyezte el egymástól a berendezés alkatrészeit és idővel a morze ábécé jeleit is sikerült fogadnia.
Nem elhanyagolható körülmény, hogy a Marconi család tehetős volt és Guglielmo – aki anyja kedvence volt –, miután kísérleteivel elvarázsolta a szüleit, minden pénzt megkapott, amire csak szüksége volt. A család egyik barátja, az USA bolognai konzulja, Carlo Gardini vetette fel az ötletet, hogy érdemes lenne az Egyesült Királyságban folytatni a kísérleteket, elvégre Annie Jameson eleve brit állampolgárságú, a férje pedig már 1877-ben ugyancsak felvette a brit állampolgárságot is az olasz mellé, tehát mintha haza mennének Angliába. Hogy ennek valóban volna értelme, azt Annibale Ferrero (1839–1902) matematikus és katonatiszt, az olasz Geodéziai Bizottság elnöke és a Katonai Földrajzi Intézet igazgatója, Gardini jó ismerőse is megerősítette, így tovább már nem is hezitáltak.
Ez a döntés nemcsak szakmai, hanem üzleti szempontból is meghatározó volt. Marconi papa ugyan maradt Itáliában, de felesége és Guglielmo 1896 februárjában útra kelt és 1896. március 5-én egy ideiglenes szabadalmi bejelentést nyújtott be (iktatószáma 5028). Egy olasz forrás szerint ez három héttel korábban történt, mint ahogy a már említett Popov Szentpétervárott bemutatót tartott.
Miután az orosz tudós nem szabadalmaztatta találmányát (ráadásul az orosz hatóságok megtiltották, hogy erről cikkezzen), ennek semmilyen jogi következménye nem lehetett, ráadásul nem is felel meg a tényeknek. Arról viszont ez a forrás szemérmesen hallgat, hogy Nikola Tesla már az 1890-es évek elejétől folytatott kísérleteket és erről több cikket is közreadott, már azt megelőzően, hogy Marconi 1894-ben egyáltalán belefogott a saját kísérleteibe. Ebből később még komoly összetűzések lettek és bár a Marconi mögött álló pénzügyi köröknek sikerült elérniük, hogy Marconi került ki győztesen és a világ ma őt tekinti a rádiózás úttörőjének, az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 1943-ban, nem sokkal Nikola Tesla halála után azonban a szerb tudósnak adott igazat ebben a fordulatokban ugyancsak bővelkedő jogvitában. Az USA-ban egyébként az 1900-as évek elején a tengeralatti kábeleket működtető cégek nyomására igyekeztek megakadályozni Marconit, hogy kiépítse a rádióállomásait, erre Kanadában próbált szerencsét, ahol viszont megörültek neki.
De folytassuk Marconi élete további eseményeinek ismertetésével. 1897-ben megalapította a később Marconis’ Wireless Telegraph Company néven ismertté vált céget és látványos bemutatókat tartott – a brit sajtó „anyagilag jól megtámogatott érdeklődésétől” kísérve – a különböző találmányokat „lenyúlva” egyre tökéletesebbé tett berendezéseivel. 1898-ban végrehajtotta az első vezeték nélküli átvitelt a tenger felett. Ez is egy jól sikerült – ahogy ma mondanánk – PR-akció volt: rádiókapcsolatot létesített Viktória királynő nyári rezidenciája és fia, a későbbi VII. Edward jachtja között, amely az észak-írországi Ballycastle közelében tartózkodott. A királynőnek így jelezték, hogy a trónörökös megsérült lába már gyógyulóban van. Még évekig csak morzejeleket továbbítottak egyre nagyobb távolságra.
Mellőzve a műszaki és elméleti fizikát érintő felvetéseket az évek során Marconi – és persze mások is – tisztába jöttek a rádióhullámok terjedésének valódi természetével és a légkör ionoszférájának szerepével ebben a folyamatban. Kutatásait Alfonso bátyja is segítette. Ő üzletember volt és nagy szerelmese a vonós hangszereknek, amelyekből szép kis gyűjteménye volt.
A Republic-ot derékba találta a Florida, amelyen ugyancsak sok utas tartózkodott, de a világ akkor legnagyobb személyszállító hajójának rádiósa, Jack Binns több mint fél napon át tudta küldeni a CQD-jeleket (később ezt az SOS váltotta fel) és végül a Baltic gőzhajón fogták őket és ennek köszönhetően még a Republic elsüllyedése előtt kimentették az utasokat, mindössze az ütközéskor halt meg hat személy, akik vagy a tengerbe zuhantak, vagy olyan súlyosan megsebesültek, hogy életüket már nem lehetett megmenteni. (Erről az eseményről egy másik alkalommal majd bővebben is írnék.)
Ennek a sikeres mentőakciónak nem csekély szerepe volt abban, hogy Guglielmo Marconi – Carl Ferdinand Braunnal (1850–1918), a vezeték nélküli távírás elméleti kérdéseinek kutatójával megosztva – megkapta a fizikai Nobel-díjat 1909-ben. Ez a negyedik olasz Nobel-díj volt. Korábban (1906-ban) Camilo Golgi orvosi, és Giosuè Carducci irodalmi Nobel-díjat, 1907-ben Ernesto Teodoro Moneta Nobel-békedíjat vehetett át. Ez az újabb kitüntetés csak tovább emelte Marconi tekintélyét és az olaszokat is módfelett büszkévé tette.
A feltaláló 1905-ben nősült meg először és ebből a házasságából három lánya és egy fia született, de a legidősebb gyermek mindössze három hétig élt. A családjával nem sok időt tölthetett, mivel folyton úton volt és az újságírók is gyakran kértek tőle interjút.
Néhány hónappal később, 1912. szeptember 25-én már olasz földön Pisából Genovába autózva balesetet szenvedett. Családja is vele volt, de csak ő sérült meg olyan szerencsétlenül (a szélvédő üvegének egy darabja a szemébe fúródott), hogy a kórházban el kellett távolítani a sérült szemgolyót.
Az első világháborúban a brit haditengerészet kötelékében szolgált, de elsősorban a különböző frekvenciájú rádióhullámokkal kísérletezett és felismerte, hogy a rövidebb hullámhosszúságú tartományokban sokkal jobbak a vételi lehetőségek.
Az 1920-as évektől kezdve Marconi az olasz politikai életben is szerepet kapott és szoros kapcsolatba került Benito Mussolinivel (1883–1945), aki 1921. február 6-án Triesztben tartott beszédében Arturo Toscanini karmester és Dante Alighieri költő mellett Guglielmo Marconit is megemlítette, mint akik különösen nagy érdemeket szereztek Olaszország újjászületésében. Maga a feltaláló sem tiltakozott túlságosan, hogy az új hatalom kegyeibe fogadta és elhalmozta különböző tisztségekkel és kitüntetésekkel is. Időközben első házassága megromlott és 1927-ben a nálánál 26 évvel fiatalabb Bezzi Scalit vezette oltárhoz. Ebből a frigyből egy kislánya született. 1929-ben az olasz király márki címet adományozott számára. 1930-ban kinevezték az Olasz Tudományos Akadémia elnökévé.
Utolsó éveiben jelentkeztek örökletes szívproblémái. Alfonso bátyját 1936-ban vitte el a szívinfarktus, Guglielmo Marconi egy évvel később, 1937. július 20-án ugyancsak infarktusban halt meg. Még azon a napon a világ összes rádióállomása két percre megszakította az adását. Temetésén Mussolini, az olasz király és a kormány miniszterei is képviseltették magukat (többen személyesen).
Szülővárosában, Bolognában, ifjúkorának helyszínén, a Pontecchio villa rétjén egy mauzóleumot emeltek. Később számos módon állítottak emléket neki. Még néhány olasz bankjegyre is felkerült az arcmása. Bologna repülőterét róla nevezték el, sőt a világűrbe is eljutott az 1332 Marconi aszteroidaként.
