Szépíró papok és szerzetesek
Sajtótörténeti szempontból egyedülálló mű Sztyahula László Csehszlovákiai Magyar Egyházirodalmi Lexikon című könyve. Hiánypótló mű, amely tömörsége ellenére olvasmányos, a többi között betekintést enged olyan korokba, amikor a legalapvetőbb jogok követeléséért is börtön járt, az egyház pedig megtűrt intézményként működött.
A munka első része a vallási irodalmat és alkotóit tárgyalja. A Levelesláda szerzője például azokban az években írta feljegyzéseit és leveleit, amikor a teljes kilátástalanság nyomasztotta a társadalmat.
A mű harmadik része az 1970-ben megjelenő Homíliák szónoklati kiadvánnyal, mint lelkipásztori segédanyaggal foglalkozik.
A szerző, Sztyahula László, kéméndi esperesplébános, egyházi író emlékeztet, a legrégebbi szónoklati nyelvi emlékünk a Halotti beszéd Könyves Kálmán idejéből származik, a latin Pray-kódex 154. oldalán olvasható.
A megmaradt alkotásokat jóval később, a könyvnyomtatás elterjedése után rendszerezték. Némethy Lajos esztergomi főegyházmegyei könyvtáros szerkesztette meg 1894-ben latin nyelven az Esztergomi Főegyházmegyei papság névtárát Szent Istvántól a millenniumig. Szinte ezzel egy időben jelentette meg Zelliger Alajos pápai prelátus az Esztergomi főegyházmegyei papság irodalmi munkássága című, 732 papi író egyházirodalmi tevékenységét felölelő munkáját. A szerző Trianon után, egészen 1942-ig folytatta ezt a gyűjtőmunkát.
2003-ban az új főpásztor kérésére Beke Margit, a Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának elnöke írta tovább a lexikont 2006-ig. Ide tartozik, hogy a magyar–szlovák kölcsönös kiengesztelődés jegyében 2006. június 29-én XVI. Benedek pápa apostoli áldásával szentmisét mutattak be az esztergomi bazilikában. Az eseményen Sztyahula László atya tolmácsként és szakértőként vett részt. Jó alkalom volt arra, hogy a 20. századi életrajzi lexikon megalkotását megbeszéljék.
– mondta el a könyv születésének előzményeiről a szerző.
A kutatást évekkel ezelőtt kezdte, amikor az ELTE doktori iskolájába járt. Az évek során 274 személyt sikerült felkutatnia, akik gazdagították az egyházi irodalmat. Pozsony, Győr, Pannonhalma, Esztergom, Eger, Székesfehérvár, Nagyszombat, Rozsnyó, Kassa, Szatmárnémeti és Nagyvárad levéltáraiban kutatott. Lényegében ott, ahova a papokat a második világháború után kitelepítették a Felvidékről. Merített Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című munkájából is, amelyben a szerző ismerteti a két világháború között megjelenő katolikus sajtót is. Azok kerültek a lexikon lapjaira, akik a Felvidéken születtek, haltak meg, vagy itt tevékenykedtek.
Felvetődik bennem, hogy vajon azok is bekerültek-e a könyvbe, akik egyetlen cikket, levelet, netán füzetecskét adtak ki? Sztyahula László atya szerint egyértelmű, az egyműves szerző ugyanolyan értékes, mint a százműves.
– hangsúlyozta.
Borsos Mihály (1910–1974) az egyházi pálya mellett az újságírás felé is kacsingatott. Ő az, akit fiatal korától foglalkoztatott egy magyar nyelvű katolikus hetilap beindításának a gondolata. Rengeteget írt, sajnos, legtöbbször az íróasztala fiókjának. Abban a sötét korban a Szűz Mária új virágoskertje kiadványba tudta belecsempészni gondolatait.
– fejtette ki László atya. Kitért arra is, hogy 1946-ban, amikor a kommunisták átvették a hatalmat, a magyarságnak nem volt katolikus sajtója. Ezért Borsos 1957-ben memorandumot írt Lazík Ambrus nagyszombati apostoli kormányzónak s arra kérte, hasson oda, hogy ismét legyen magyar katolikus újság. Lazík püspök tehetetlen volt, lehet el se jutott hozzá a levél, mert válasz nem érkezett. Akik viszont érkeztek, azok a titkosrendőrség tagjai voltak és Borsost börtönbe zárták.
Legközelebb 1968-ban, az enyhülés időszakában volt lehetőség újra elővenni a magyar sajtó témáját. Borsos levelezéseivel segített megszólítani azokat a papokat, akik írói tevékenységet is folytattak, és publikálnának egy jövőbeni magyar katolikus újságban. Lazík püspök a tervezett Életünk című lap élére Koller Gyulát, akkori vajkai plébánost nevezte ki, de a kezdeményezés 1968. augusztus 20-án derékba tört. Kétévnyi küzdelem után megszületett a tervezett hetilap helyett a Homíliák című szónoklati kiadvány. Volt, amikor országszerte 240 címre is kiküldték az évente hatszor megjelenő periodikát. Eleinte gépelve sokszorosították, később már nyomtatott formában került a plébániákra. Ezeket főként prédikációs alapanyagként lehetett használni.
– zárta beszélgetésünket Sztyahula László atya.
A szép kivitelű kiadvány megérdemli a széles nyilvánosságot, hiszen megtalálhatjuk benne régiónk 20. századi papi íróit és műveiket, de bepillanthatunk az egyházüldözés sötét évtizedeibe is. A magánkiadásban megjelent mű helytörténeti kutatásokhoz is felhasználható.
Sztyahula atya szívesen vállal könyvbemutatókat is, ahol bővebben mesél az adott régióban tevékenykedő egyházi személyekről. Használjuk ki a lehetőséget!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/33. számában.
