Hamvazószerda
Kezdődik a 40 napos böjt. Mint minden évben, idén is – gondolom sok mindenki sok mindent fog írni a böjtről, annak ésszerű és nem csak keresztény „kivitelezéséről”. S majd ezt osztják meg online: mindenki mindenkivel… Ezért most kicsit más szempontból nézzünk rá a hamura, ami majd befödi hamvazószerdára a hívők fejét, de a hamu leple alatt… marad minden a régi?
Minek is kellene történnie a hamvazkodás leple alatt, ez itt a nagy kérdés. 2027-ben lesz 100 éve annak, hogy elhunyt a nyitrai születésű, kétszeres filozófia és teológia doktor, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, országgyűlési képviselő, Prohászka Ottokár.
De gondolhatunk a későbbi borzalmas korok – háborúk porrá vált világára, a tatárjárás utáni kiégetett települések, leégett falvak hamu-lepte kietlen vidékeire is. De tegyük azt is hozzá: a hamu leple alatt itt-ott volt, megmaradt az élet. Ezt a bizalomkeltő jelenséget próbáljuk átelmélkedni a böjti 40 nap alatt. Amikor a hívők fejére hamut szór a papjuk, arra buzdítja őket ne adják fel, próbáljanak újjáéledni, feltámadni. Krisztusnak egyszer már sikerült, kapaszkodjunk belé, s menni fog.
A gond az, hogy évről-évre eljátsszuk mindezt, s valahogy nem hisszük, a mélységekig nem éljük át. No meg van egy másik gond is. Sok a hamis próféta körülöttünk, akiknek „papjai” hamu helyett valami mással, szebbel akarják leplezni rejtett szándékukat.
Jó példák erre Jehova tanúi, akik a biblia-ismereteik leple alatt, valami mást akarnak, mint amit eredetileg Jézus elképzelt és megvalósított. Manapság a jóga, az ezoterika, az okkultizmus az, ami gyakran valami leple alatt valami mást kínál. A jóga test-gyakorlatok önmagában nem kell, hogy ártsanak, sőt egészséges tornagyakorlatok is lehetnek. Lehetnek mindaddig, amíg nem gyakorolnak hatást a lelkünkre is. A baj az, hogy az ember sms-módban kommunikál: megyek jógázni – mondja, s közben csak jóga-tornázni megy. Csupán a jóga primitív életfilozófia testgyakorlatait „lopja el”, s gyakran mit sem sejtve, sőt a hozzá tartozó (maszlagból) filozófiából nem is kér.
Nagyobb a gond az ezoterikával, sokkal leplezettebben fejti ki kedvezőtlen hatását a mit sem sejtő keresztényekre. Sokkal destruktívabb ez, mint az Európába importált buddhizmus. Amíg ott, a számunkra „pogány világban”, Távol-Keleten az ottani népi vallásoság kiemeli a pogányságot a még primitívebb vallási felfogásokból, addig a keresztény miliőben épp ellenkezőleg, degradálja a komolyan hívőt. Egyszerűen fogalmazva, aki tud úszni, az ne járjon szimpatikus úszótanfolyamokra, ahol sokkal kényelmesebb az úszás, esetleg csinosabb az úszómester(nő). Bizonyára sokkal csábítóbb medencében úszkálgatni, mint mondjuk tengeri viharban életeket menteni, de nekünk ez a hivatásunk – veszélyes vizekben fuldokolókat menteni. Vonatkozik ez azokra a bizonyos „Örömvasárnap” jelenségekre is, ahol nem vitás, sokkal jobb az előadó, látszólag sokkal emberibb a légkör, a hangulat stb. Akit egyszer megtanítottak úszni, annak bizony tovább kell lépni, úszni a viharban is, úszni az árral szemben is, ha kell…
Az sem ritka, hogy kétszeres a lepel, amikor a teaház leple alatt a buddhizmus terjed, annak leple alatt pedig az ezoterika. A katolikusok azért szórnak hamut a fejükre, hogy beismerjék, belássák: maguk is gyakran leplezik hátsó szándékaikat, válnak képmutató farizeusokká, amiből ki szeretnének vetkőzni. Böjtölni, bűnbánatot tartani, megtérni… új életet kezdeni, feltámadni a látszólag hamuval födött, halott alvilágból.
Mondjuk ki azt is: mi is az az ezoterika, az okkultizmus része? Bár gondolom a legtöbben már ki is „googlizták”. Ezotéria vagy ezoterika? Mit keressünk? S megtaláltuk, s időt is találunk hosszasan végigolvasni, meg marad a kérdés: s mi ebben a rossz? Teszem fel a kérdés, miért gondoljuk, hogy le lehet nyíltan írni a bárki által hozzáférhető a virtuális térben, ami veszélyes és rossz? Ne legyünk ennyire najivak. Legyünk nyitottak a modern kor vívmányai iránt – legalább is erre a reakcióra is számítok.
A magukat műveltebbnek gondolók „ravaszul” megkérdezik egyenesen az ún. mestersége intelligenciát, s kapnak egy intelligens választ, ami bár nem mond semmi rosszat – mindenkinek joga van saját nézetéhez, annak terjesztéséhez mindaddig, amíg nem árt azzal másoknak. Pont ez az, mi az, ami bánt? Nagyon nehéz leleplezni a legintelligensebb bántalmazókat. Mi van pl., ha ebbe intelligens mesterkedésben is szerepet vállaltak az ezoterikusok? Mi van, ha megkérdezték tőlük, mit szeretnének önmagukról hallani?
Az ezotéria a 20 sz. végén számtalan változatot foglal magában, s mindegyik irányzat spiritualista és panteista elképzelések felé tart. - Az ezoterika ma kereszténység utáni spiritualitás. Képes ugyan legyőzni a kortárs materializmust és pesszimizmust, és igényesebb formái lelkesíthetnek újszerűségükkel és helyettesíthetnek keresztény eszméket, de távol van tőle az őszinte vallásosság, a krisztusi kinyilatkoztatás elfogadása, s a készség, hogy élményeit filozófiai-teológiai vizsgálat alá vesse, és az Egyház közösségében éljen (Bernhard Grom SJ, 1993).
Bár vitathatatlan, ez is múlt századi és nagyon tömör jezsuita megfogalmazás, de a lényegre ugyancsak rátapintó. A kulcsszó az „önmegváltás”. Sokaknak épp azért nem tűnik ártalmasnak, mert mi katolikusok is gyakran esünk az önmegváltás tévhitébe. Így aztán nem értjük: mi ebben a rossz? Akkor élünk ebben a tévhitben, amikor pl. azt hisszük, képesek vagyunk, kiimádkozzuk, kiböjtöljük… Képesek vagyunk mindenre, csak hogy elérjük, amit akarunk, mondjuk, gyógyulás végett elzarándokolunk Lurdesbe stb. Hisz ott történnek csodák. A menyországba is képesek vagyunk bejutni, ezért járunk misére, nem teszünk rosszat, teszünk jót is, adakozunk a fölöslegből… Mindez könnyen válhat keresztény ezoterikává, s ezáltal a professzionális ezoterikusok szimpatikusokká. Aki igazi békére vágyik, hát ott megtalálja – a katolikus közösségekbe meg csak a sok békétlenség, és még sorolhatnánk.
A 21. században a legtöbb kereszténynek is idegenül hangzik a krisztusi kinyilatkoztatás, s ebből kifolyólag annak elfogadása is.
S amíg ezt nem tudja elfogadni, az Egyházat sem igazán tudja befogadni. Itt most nem lenne okos dolog teológiai értelmezésbe bonyolódni, helyette inkább tegyünk egy figyelmes szempillantást arra, mi is történt Krisztus előtt és után? A zsidó nép történetében, vagyis a Biblia szerint ők jöttek rá (nekik lett kinyilatkoztatva), hogy istenek nincsnek, az tévedés. Csak egy Isten van, a többi titokzatos dolog alsóbbrendű. Sőt nincs jó meg rossz, csak Jó van. Jó az Isten, a hiánya a rossz. Vagyis a rossz csupán a jó hiánya, úgy, ahogy a sötétség nem létező elem, csupán a fény hiánya, csupán jelenség. Így a gonoszság is csupán hiányosság. Krisztus azt nyilatkoztatta ki, hogy ez az egy Isten személyes és szerető lény. Ő nem akar bántani, a hiánya az, ami fáj, ami rossz. A Bibliában 365-ször szerepel az a felszólítás: ne féljetek, ne aggódjatok. Épp azért tartunk bűnbánatot a böjtben, hogy ezt meg tudjuk élni, s kezdődik ez hamvazószerdával. Pont ez az, amit az ezoterika élesen elutasít.
